Afleveringen
-
Óvodás és bölcsis gyerekeknek készülnek a rövid mesék, hogy könnyen megértsék és élvezzék őket. Ez a történet egy kisfiúról és hűséges lováról szól, akik együtt éltek egy varázslatos réten, a barátaikkal: a rókával, a cicával és Castorral, a nagy komondorral.
A ló volt a kisfiú legjobb barátja, mindig mellette állt, és bölcs tanácsokkal segítette. Egy nap azonban a ló megbetegedett. Már nem ízlett neki a zab, nem akart legelni, és egyre gyengébb lett. A kisfiú aggódott érte, és elvitte a lókórházba, ahol az állatorvos megvizsgálta.
Először azt hitték, hogy gyomorfekély a baja, de kiderült, hogy egy eltört foga okozza a fájdalmat. A doktor óvatosan kihúzta a rossz fogat, és hamarosan a ló jobban lett. Barátai boldogan vitték haza, friss szénát hoztak neki, és puha szalmát tettek az ágyába.
A ló hamarosan újra vágtázott a réten, de a kisfiú félt, hogy egyszer el kell búcsúzniuk. A ló megnyugtatta:
— Mindig itt leszek a szívedben. Ha behunyod a szemed, és a kezed a szívedre teszed, hallani fogsz engem.
A kisfiú megpróbálta, és valóban érezte barátja szeretetét. Tudta, hogy a ló mindig vele marad, akárhol is lesz.
-
Kedves Szülők és Gyerekek!
Ez a mese a legkisebbeknek, óvodás és bölcsődés gyermekeknek készült, hogy játékos módon ismertesse meg velük a természet szépségét és a szeretet fontosságát. A történetben a kisfiú és barátai együtt vigyáznak az erdőre, segítenek az állatoknak, és egy titokzatos erdei manó, Keve is feltűnik, aki varázslatos módon óvja a természetet.
Egyszer volt, hol nem volt, egy zöld rét terült el a bakonyi erdő közepén, ahol a kisfiú és barátai – a ló, a róka és a cica – éltek egy tölgyfa árnyékában. Hírük messze földre eljutott, hiszen mindig segítettek az erdő lakóinak.
Egy napon a titokzatos erdei manó, Keve figyelni kezdte a kisfiút. Látta, milyen jószívű, és elhatározta, hogy megmutatkozik előtte. Egy reggel a kisfiú gombászni indult, amikor különös érzés fogta el – mintha figyelnék. Hirtelen egy apró alak jelent meg előtte: mohaból készült kalap, piros kaftán, csíkos pulóver és kék szemek – Keve volt az!
– Tudod, ki vagyok? – kérdezte a manó.
A kisfiú nem hitt a szemének, de Keve varázsmozdulattal megtöltötte a kosarát rókagombával.
– Kiválasztott vagy – mondta. – Ha segítség kell, csak hívd a nevemet!
A kisfiú hazatért, és barátai, a róka, a cica és a ló mosolyogva fogadták.
– Találkoztál Kevével, igaz? – kérdezte a róka.
Ekkor tudta meg a kisfiú, hogy barátai régóta ismerik a manót. Vidáman ültek asztalhoz, és tudták, hogy az erdő és lakói mindig biztonságban lesznek.
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
Rövid kalandos mesék óvodás és bölcsődés korosztály számára
A következő mesében egy különleges nyári estén a kisfiú, a ló, a róka és a cica a réten feküdtek, várva a hullócsillagokat. Hirtelen a cica észrevette, hogy három kíváncsi szempár figyeli őket a fa tetejéről – három macskabagoly fióka! Huba, Torda és Bendegúz titokban elindultak felfedezni a világot, de eltévedtek, és nagyon elfáradtak. A barátok megvendégelték őket, és éjszakára befogadták a kis vándorokat.
Másnap hajnalban a róka dörömbölésre ébredt: a baglyok aggódó szülei keresték elveszett gyermekeiket. A róka mosolyogva vezette fel őket a tetőtérbe, ahol a három fióka békésen aludt. A szülők hálásan sóhajtottak fel, és elfogadták a meghívást, hogy néhány napot a barátoknál töltsenek.
A kis baglyok számára a kaland tanulságos volt: megtanulták, hogy nem szabad messzire kalandozni a szülői odútól. Három nap múlva a bagolycsalád boldogan repült haza Tündérvölgybe, de egy életre szóló barátságot kötöttek a rét lakóival.
-
Egyszer volt, hol nem volt, a bakonyi erdő mélyén egy gyönyörű, zöld rét terült el. E réten, egy hatalmas tölgyfa árnyékában állt a kisfiú és barátai – a ló, a róka és a cica – fából készült otthona.
Egy tavaszi napon egy sérült vörös vércse érkezett hozzájuk segítséget kérve. Castor, a komondor, jelezte az érkezését, és a kisfiú azonnal észrevette a madár baját: áramütés érte egy magasfeszültségű vezetéken. Gyorsan cselekedtek: a róka előreszaladt értesíteni a sukorói vadmadárkórház állatorvosát, míg a ló előkészítette a szekeret, hogy a kisfiú és a cica minél hamarabb eljuttathassák a vércsét a kórházba.
A vadmadárkórházban a doktor megállapította, hogy az áramütés a vércse jobb szárnyát érte, de van esély a gyógyulásra. A sikeres műtét után a kis barátok megkönnyebbülten tértek haza, tudva, hogy időben segítettek.
Egy hét múlva meglátogatták a lábadozó vércsét, aki hálásan köszönte meg a segítséget, és elmondta, hogy párjával a közelben szeretnének fészket rakni, hogy más bajba jutott madaraknak is segíthessenek.
Ez a történet a barátság és az önzetlen segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozza, valamint felhívja a figyelmet a természetvédelemre és a madarak védelmére. A rövid este mese óvodás és bölcsődés korosztály számára készült.
-
rövid esti mesék óvodás és bölcsődés korosztály számára készülnek. A következő történetben a kisfiú, a láthatatlan róka, a cica és a ló egy fekete gólyapár segítségére siet. Egy hideg áprilisi este ismeretlenek kopogtatnak az ajtón, és két ázott és éhes gólya áll a szobában. Sajnos el kellett hagyniuk a lakóhelyüket, és új otthont keresnek maguknak. Kivágták a kis erdőt a Duna árterében, ahol éltek, és ezzel együtt a fészküket is. Tanácstalanok voltak, míg a galambok útba igazították őket a kisfiúhoz, aki minden állaton segít. Híre eljutott a Bakonyi hegységen túl is. A kis barátok találtak is egy eldugott ősfás részt, ahol nem folyik erdőgazdálkodás, és nyugodtan fészkelhetnek a madarak. A fekete gólyák nem szeretik az ember és a zaj jelenlétét, ezért is szerepelnek a fokozottan veszélyeztetett fajok listáján. A mesével fel kívánom hívni a figyelmet a fekete gólyák védelmére. Minden egyes faj, melyet elvesztünk az országból, csökkenti a biodiverzitást, és ezzel együtt a szorosan összefüggő ökológiai rendszerek működését is veszélyezteti.
-
A rövid este mese óvodás és bölcsődés korosztály számára készült. A kis barátok, a ló, a cica, a kisfiú és a láthatatlan róka ebben az epizódjában megtudjuk, hogy hol is van a Búbánat- völgy és miért érdemes oda ellátogatni.
A kis barátok ezen a napon úgy döntöttek, hogy meglátogatják Gyuszi bácsit a kisfiú rokonát, aki a Búbánat- völgyben lakik egy gyönyörűszép erdei házikóban. Elötte egy halastó van és mögötte az erdő. Kutyája Alma a hű társa, aki mindenhova elkíséri és a vendégek számára mindig nagyon finom ételeket készít, mint almáspitét.
Miután a kis barátok megérkeztek Gyuszi bácsihoz és kipakolták, megnézték a felső emeletet is és már indultak is horgászni. Mindenképp csukát szerettek volna fogni.
A horgászbotot és a csali halat a kisfiú már ki is készítette mikor hangos zaj és csobogás ütötte meg a fülüket. A kisfiú még be sem dobta botot már rákapott egy hatalmas csuka. Este a tábortűz és a csillagos ég hallgatták az újabbnál -újabb horgásztörténeteket és együtt falatoztak a finom halból. Még számos kaland várja őket a nyaraláson a Búbánat – völgyben.
-
A rövid este mese óvodás és bölcsődés korosztály számára készült. A kis barátok, a ló, a cica, a kisfiú és a láthatatlan róka ebben az epizódjában megtudjuk, hogy miért vitt a húsvéti nyuszi kék futócipőket ajándékba a kisfiúnak.
A kisfiú minden reggel, akár esett az eső vagy fújt a szél elment futni. Volt egy kedvenc útvonala az erdőben. Nagyon élvezte ezeket a perceket egyedül a gondolataival és nagy erőt tudott meríteni az erdőből. Hallgatta a fák suhogását és a madarak énekét. Bár egyedül volt, sohasem volt magányos. Sajnos a futócipőjén azonban már olyan sok lyuk volt, hogy befolyt rajta a víz és mindig átázott. A barátai tanakodtak, hogy mitévők legyenek és elmentek a húsvéti nyuszihoz. Pár nap múlva úgyis húsvét és akár hozhatna új futócipőket is a nyuszi.
A mese leírja a mozgás és ajándékozás örömét. Az ünnepnapok nem arról szólnak, hogy mit kapunk, sokkal inkább arról mit adunk. Mert jó kapni, de legjobb adni.
-
A rövid este mese óvodás és bölcsődés korosztály számára készült. A kis barátok, a ló, a cica, a kisfiú és a láthatatlan róka ebben az epizódjában megtudjuk hogyan épült fel a kis házikó a nagy tölgyfa árnyékában. Eddig a kisfiú a cica meg a ló mindig csak sátorral jártak ki az erdőbe azonban az egyik éjszaka hatalmas vihar keveredett és a sátrat elöntötte a víz. A rókalyukban leltek menedékre, ami elég szűkös, vizes és sötét volt. Ekkor döntötték el, hogy megtaláltak az új otthonukat és a szép tisztáson mely különleges erővel bír építenek egy rönkházat. Az erdő összes állata segített az építkezésben, jöttek a szarvasok, vaddisznók, hódok, mókusok, madarak, sünik, egerek és még sorolhatnám. Mindenkinek jutott feladat és mindenki talált olyasmit melyben ő volt a legjobb. Egy nyár leforgása alatt már állt is a házikó és még cserépkályha is jutott bele. A kis barátok így már véglegesen részesei egy nagy családnak, az erdőnek és az erdő is kapott új védelmezőket a manók és tündérek mellett.
-
A rövid esti mese az óvodás és bölcsődés korosztály számára készült. Ebben a rövid epizódban az élet körforgásáról lesz szó.A medve felébredt téli álmából, előbújt a barlangjából és mikor jó nagyott nyújtózkodott érezte, hogy bizony nagyon éhes. Eszébe jutottak a barátai: a kisfiú, a láthatatlan róka, a ló és cica. Úgy gondolta, hogy biztosan lesz náluk valami finomság, Így is lett, már messziről érezte a frissen sült kalács illatát. Bement és rögtön nekiállt enni a házikóban, még köszönni is elfelejtett olyan éhes volt. Aztán mikor már kicist jóllakott megköszönte és bocsánatot kért. Barátai megértették és csak mosolyogtak, egyáltalán nem voltak mérgesek. Tudták, hogy egész télen alszik, csak karácsonykor ébred picit fel. Ezután ültettek még szebbnél-szebb virágokat és a medve szorgalmasan segédkezet. A bogarak, méhek zümmögése volt hallható mindenhol. A tél véget ért és megjött a tavasz, az élet újra indul, minden évben.
-
A következő rövid esti mesében, mely óvodás és bölcsödés korosztály számára készült a kisfiú egyik esti sétája során, egy ismeretlen jövevénybe téved. Szokott egyedül sétálni az erdőben, nem félt, mivel minden állatot jól ismert azonban ezen az estén egy csapzott komondor tévedt elé. Castor a komondor a testvérét kereste, Polluxot akit az erdőben csatangolva veszített el. A kisfiú hazavitte a kutyát és a barátai nagyon meglepődtek, még nem látott mindenki ilyen máltóságteljes állatot. Csapzott bundája ellenére is hatalmas volt és a ló, a cica, a láthatatlan róka első pillanatra kritikusan kezelték. A komondor fürdés és szőrvágás után, már sokkal jobban nézett ki. A testvére keresését másnapra tűzték ki. Reggel már ott kopogtatott a borz a ház ajtaján egy újabb komondorral, aki még csapzottabb volt. Pollux és Castor így egymásra leltek és el is dönötték, hogy ha már új barátokra tettek szert, akkor maradnak a közelben.
A mese a komondor kutyafajta szépségére és eleganciára hívja fel a figyelmet. Bár méretei sok mindenkit elrettentenek a tartásától, hűséges társa lehet családoknak is, gyermekeknek a legjobb barátja. Nyugodt, kiegyensúlyozott természet jellemzi, de a házát és a gazdáját oltalmazza és védi.
-
A rövid esti mese óvodás és bölcsődés korosztály számára szól, ebben a részben a kisfiú félelme jelenik meg. A kis barátok, a ló, a cica, a láthatatlan róka és a kisfiú a nyári melegben a közeli tóhoz, a nagyteveli víztározóhoz készülnek. Azonban a kisfiú arcán ijedtség tükröződik és nem meri elmondani, hogy ő bizony nagyon fél a víztől és még nem tud jól úszni. A barátai tudják ezt, szeretnének segíteni neki. A következő napon a nyári nagy hőségben azonban mégis elmennek a hűsító vízpartra. Először csak labdáznak, fogócskáznak, homokvárat építenek. A kisfiúnak nagyon tetszik és nem is gondol a félelmére, míg a róka nem mondja, hogy ússzák át a tavat. A kisfiú arca elfehéredik. A róka és barátai biztatják és támogatják, neki nem kell úsznia. Felül a ló hátára és becsukja a szemét. Kezdetben retteg, aztán csukkodt szemmel is érzi barátai jelenlétét és a víz nyugtató erejét. Azzal át is értek a túlpartra. A félelem elmúlt, a barátai támogatták és végig ott voltak vele, mikor szembenézett a félelemmel. Mese arra tanít, hogy a félelemmel szembe kell néznünk és a megfelelő emberek támogatása segít legyőzni.
-
A rövid esti mesében, mely óvodás és bölcsődés korosztály számára készült a róka megjelenik a kisfiúnak éppen abban a pillanatban, mikor leginkább szüksége van valakire. Az erdei kis házikóban ezzel teljes lesz a létszám, a kis barátok együtt vannak, a ló a cica, a láthatatlan róka és a kisfiú.
A kisfiú ezen a napon szomorú volt és egyedül érezte magát. A láthatatlan róka, aki megérzi a bánatot úgy vélte, hogy eljött a nap mikor beköltözik a házikóba és új barátokra talál. Megfogta bőröndjét és odament a kisfiúhoz. Meg is osztott vele egy nagy titkot az erdei manótól, aki sok mindenre megtanította. A róka láthatatlan varázserővel rendelkezik és a manó megtanította az erdő minden titkára. Így remekül kiismeri magát, ismer minden állatot, növényt, remekül tud tájékozódni és gyógyítani is. A mesében kiderül a titok és kisfiúnak minden szomorúsága elmúlik. Új barátra talál, aki innentől támogatja és tanítja.
-
Újabb izgalmas kaland vár a kis barátokra a Dunán. Még eddig egyikőjük sem járt ilyen messze a Bakony hegyeitől. A kirándulás Dunaalmásra vezet, a nyúl rokonaihoz. Ahol olyan váratlan történések érik a kisfiút, a láthatatlan rókát, a cicát és a lovat amire eddig nem számították. Motorcsónakba ülhetnek és megismerkednek a Duna eldugott szépségeivel, mint a Neszmélyi Holtággal ahol egy hol család is lakott. Ezzel még nincs vége a történetnek, mert a Dunában van több sziget és homokpad is ahol ki lehet szállni és nyugodtan lehet úszni és homokvárat építeni.
-
A következő esti mese újabb izgalmakat rejt magában. A kis barátok, a ló, a láthatatlan róka, a cica és a kisfiú eprest tiramisut akarnak készíteni, azonban a kertben található eper nem lesz elég. Hova is mehetnének még több epret szedni?
Ekkor elhatározzák, hogy ellátogatnak egy ismerősükhöz, akinek eperföldje van. A kalandos utazás során a borz család is megjelenik és most már egyre többen szedik az epret.
A mese végén több tíz kg eper gyűlik össze, melyből közösen lekvárt főznek és a borz szép fekete-fehér bundája úgy piroslik még napok után is.
-
A kis barátok újabb kalandjában egy távoli országba látogatnak el. Az izgalmas esti mesében a történet szereplői, a láthatatlan róka, a cica, a kisfiú és a ló először ülnek repülőn. De még repülőtéren is először járnak és egy újabb izgalmas kirándulás keretében Portugáliába repülnek el. A mese az óvodás és bölcsődés korosztálynak egy utazáson keresztül mutatja be, hogy milyen érdemes a barátokkal együtt kirándulni. A mese nemcsak az utazásról és a távoli országok felfedezéséről szól, hanem a barátságról és álmokról. A láthatatlan róka megosztja régi álmát barátaival a repülősről és együtt eldöntik, hogy megvalósítják.
A mesében átélik a felszállás örömét és megtanulják, hogy mi történik egy check in során. Kapnak jegyet, feladják a bőröndöket és még a biztonsági ellenőrzésen is kell menniük, mielőtt odaérnének a reptéri kapuhoz. A rövid repülőút után a mesében megérkeznek az Atlanti-óceánhoz és megtanulhatnak szörfözni is.
-
Az esti mesében a kis barátok, a kisfiú, a ló, a láthatatlan róka és a cica elindulnak csipkebogyót szedni. A bakonyi erdőt elhagyják a mese hősei és elkalandoznak a döbröntei várhoz. A csipekogyólekvárb mindegyikőjük nagyon szereti, de leginkább a láthatatlan róka. Ő minden évben gondoskodik az új lekvárról. Idén ősszel együtt
akarták teleszedni kosaraikat azonban a cica nem vigyázott eléggé és egy tüske belefúródott a kezébe. Nagyon feljajdult és sajnos olyan mélyen volt, hogy borz doktorhoz kellett sietni. A tüske eltávolítása aztán gyorsan ment és a kalandos mese egy esti szalonnasütéssel zárul le. Előkerülnek a mese végén a nyársak a lilahagyma, a szalonna és kenyér. A kis ijedtség elmúlik és cica megtanulja, hogy ezentúl nem húzza le a kesztyűt csipkebogyószedéskor. Tudja, hogy a barátai nem restek segíteni és mindig vigyáznak egymásra.
-
A rövid esti mesében kis barátok, a láthatatlan róka, a ló, a cica és a kisfiú kitakarítják a házat és elindulnak a piacra, szebbnél- szebb virágokat vásárolni.. Az óvodás és bölcsődék korú gyerekek megtudhatják a meséből, hogy milyen virágokat érdemes ültetni otthon tavasszal. Ilyenkor nyílnak a krókuszok, az ibolya, tulipán, jácint és nárcisz. A mese néhány percben mutatja be a virágpiac szépségét és az alkotás örömét. Mert nincs is szebb érzés annál, mint mikor a barátokkal szebbé tesszük a kertet és üde színekben pompázik a hosszú, hideg tél sötétsége után. A mese tanít, a munka örömére, a kétkezi munka fontosságára. Minden fűben, fában vegyük észre a szépséget és ne menjünk el mellette. A boldogság a pillanatokban rejlik és a szeretteinkkel töltött időben.
Ültessünk virágokat a gyerekkel!
-
Az esti mese következő részében a kis barátokat, a lóvat, a cicát, a láthatatlan rókát és a kisfiút újabb izgalmak várják. A cica 3 éves lett és elkezdődik neki az óvoda. Kezdetben minden hangos és ijesztő. Volt ott azonban nagyon sok játék, tűzoltóautók, dupla ,konyha, könyvek, babák, társasjátékok és kirakok. A hatalmas udvaron többféle csúszda, mászóka, hinta áll és rengeteg játék. Ez mind felkelette a cica érdeklődését azonban a hely még idegen volt számára és félt egyedül. A ló sokáig elkísérte és vele volt az óvodában, mire sikerült megszoknia. Lassan azonban megszokta és megismerve a többi óvodást lettek barátai. A plüssmacijának olyan illata volt mint a családjának és ha hiányoztak csak meg kellett ölelnie.
Az esti mese segít az óvoda kezdésénél a kisgyerekeknek megérteni, hogy mi vár rájuk és segít a szülőknek is feldolgozni a beszoktatás nem egyszerű feladatát, hiszen ez a következő lépcső az önállóvá válás során. Az elszakadás nem egyszerű és át kell élni, ki kell engedni az érzelmeket ahhoz, hogy egészséges emberré váljunk.
-
Az esti mesében a kis barátok, a láthatatlan róka, a cica, a ló és kisfiú október végén, egy mogorva őszi napon Mindenszentek Ünnepére készülődnek. Az erdőben találnak számos alapanyagot, mint tobozt, fenyőágakat és páfrányt melyből koszorút készítenek. Bár nem mindegyikőjük ismeri az ünnepet, nagyon megérinti őket és együtt élik át. A virágos kertben a sok koszorú, az égő gyertyák, a csillagok és a hold fényénél közelebb húzódnak
egymáshoz és ebben a meghitt pillanatban emlékeznek a szeretteikre és érzik a jelenlétüket.
Mert akit egyszer a szívükbe zárnak, az ott marad örökké, történjen bármi.
Szeretteink elvesztése senkinek sem egyszerű. A mese gyermeki szemmel dolgozza fel mindenszenteket és segít megérteni, hogy a halál nem a végső állomás. Szívünkben tovább élnek.
-
Az esti mesében a kis barátok, a ló, a cica, a láthatatlan róka és kisfiú eldönti, hogy nem élik életüket tovább a városban. Már régóta elvágytak a városból, zavarta őket a sok szürkeség és érezték az erdő hívását. Együtt bele is vágtak a költözésbe és mikor az erdei házukhoz megérkeztek, már várták őket. Ahogyan megérkeztek rögtön érezték, hogy jó helyen járnak és otthonukra találtak,
A változás, álmunk követése sohasem könnyűdolog, jó ha vannak akik támogatnak minket. A kis barátok ebben a mesében elhagyják a várost és átköltöznek a a bakonyi erdőbe.
A mese segít feldogozni és megérteni a költözést azoknak a bölcsődés és óvodás gyereknek akik már átestek rajta vagy előtte állnak. Fontos kommunikálni a költözés okát és támogatást adni a kisgyermekeknek, hiszen ez egy óriási változás az életükben.
- Laat meer zien