Afleveringen
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
A nagy mű szombati adásában a slam poetry hazai történetét jártuk körül a műfaj kiemelkedő alakjaival. A műsor első felében Kemény Zsófi író, költő, és Simon Márton költő mesélték el saját tapasztalataikat, élményeiket, majd Závada Péter költő, drámaíró, zenész segített megérteni a slamp poetry népszerűségét, jelenlegi helyzetét.
-
Exkluzív! A nagy mű adásában Azahriah adott interjút Kadarkai Endrének. Az énekes nagyon ritkán vállal ilyen beszélgetést, és most egy ideig nem is szeretne hasonló interjút adni. Baukó Attilával és menedzserével, Tóth Gergellyel, a Supermanagement tulajdonosával az Azahriah-jelenség nyomába eredtünk. Megbeszéltük poptörténeti sikerét, a három teltházas Puskás Aréna koncert kulisszatitkait, tapasztalatait. Ezt követően Lévai Balázs producer, rendező segített értelmezni mindezek jelentőségét.
-
Az adásban Szabó István Oscar-díjas filmrendezővel és Gelencsér Gábor filmesztétával, az ELTE Filmtudomány Tanszékének docensével a Mephisto világsikeréről, Szabó István életműben elfoglalt helyéről beszélgettünk.
-
A nagy mű vasárnapi adásában a Kemény Dénes vezette csapat sporttörténeti sikerét jártuk körül. A három olimpiai aranyéremről Kadarkai Endre a sikeredző mellett Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval és a csapat "krónikásával", Csurka Gergellyel, az MVLSZ kommunikációs vezetőjével beszélgetett.
-
A nagy mű adásában a Dumaszínházról beszélgetett Litkai Gergely Karinthy-gyűrűs humorista, forgatókönyvíró, a Dumaszínház művészeti vezetőjével és Hadházi László Karinthy-gyűrűs humorista, író, rádiós műsorvezetővel. Az adás második felében Trencsényi Zoltán újságíró segített megérteni a Dumaszínház 20 éve tartó sikerének titkát.
- Laat meer zien