Afleveringen

  • A pénzpiaci szektor bonyolult, kockázatos és összetett világnak tűnhet, mely tele van kérdésekkel, vitákkal. Cégépítőként kerülhetünk olyan szerencsés helyzetbe, hogy vállalkozásunk tőzsdére vihető legyen, esetleg tőkénk befektethető pontra érjen, vagy tarthatunk vállalatunkkal olyan életszakaszban is, hogy új partnereket, befektetőket vonjunk be.
    „Nem tudsz öt év alatt szuper jó befektetővé kitanulni, mert nem látsz elég sztorit elejétől a végéig.„ – hangzott el Balogh Péter „Petyától” a Cégépítők legújabb részében, melyben most Egerszegi Krisztián a pénzpiacok világáról beszélgetett két szakértővel. Balogh Petya a STRT Holding Nyrt. cégvezetője és Oszkó Péter az OXO Holdings Nyrt. cégvezetője is volt már korábban a műsorban.
    Ebben az adásban a pénzpiaci szektor minden részletére, többek között az emberi oldalára is igyekeznek rávilágítani a vendégek. Szó lesz ennek a munkakörnek a pszichológiai hátteréről, a befektetési piac pénzhez való hozzáállásáról és több olyan konkrét, tapasztalati példát is elmesélnek majd, amit az évek során tanultak.
    00:00 – Bevezetőként lássuk az általános hazai pénzpiaci körképet az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A szakértők mesélnek arról, hogy miért érdemes 2024-ben a tőzsdére menni egy vállalattal és szó lesz a kockázatokról és veszélyekről is.
    11:20 – Hazai fronton egyelőre nincs élet az ingatlan befektetésen és az állampapíron túl. Petya és Péter elmondja, hogy mit látnak a magyar befektetői piac jövőjéről és alakulásáról, illetve beszélnek arról is miért érdemes hazai cégekbe fektetni 2024-ben.
    20:05 – Két konkrét tapasztalat a tőzsdére lépésről cégvezetők szemszögéből. Hogyan élték ezt meg az epizód vendégei és hol tartanak ebben most. Milyen feladataik vannak jelenleg egy tőzsdén lévő vállalat vezetőjeként!
    38:30 – Számítások, módszertanok, portfólió érték és minden, amit tudni akartál a transzparenciáról, nem csak befektetői félként.
    55:30 – Ami mindenkiben felmerül, mi történik, ha nem teljesülnek az elvárások? Elkerülhetetlen érdek konfliktusok és kezelésük, tapasztalatok és megoldások.
    1:13:20 – Hova tovább az exit után? Új célok keresése, hogy elkerüld a mélyrepülést! Konkrét példák, mit tegyünk, ha hirtelen válunk cégvezetőből alkalmazottá vállalatunkban.
    1:33:35 – Ami Magyarországon ritka, mint a fehér holló a tudatos befektető. Hogyan ismerjük fel és hogyan váljunk azzá? Végül Balogh Petya elmesél mindent, amit tudni akartál az angyalbefektetőkről.
    1:51:50 – Miért fontos többféle üzletbe fektetni? Diverzifikáció a befektetői világban. Befejezésképpen Petya és Péter gondolatai a szektorról és erről a munkakörről, hogy miért érdemes belevágni, milyen pozitív hatásai lehetnek emberi oldalról is.
    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:https://www.cegepitok.hu/2024/03/27/beszelgetes-balogh-petyaval-es-oszko-peterrel/
    Szó volt még az adásban erről is:
    • Multis csúcsvezetőből pénzügyminiszter, majd sikeres befektető és cégépítő-Oszkó Péter, OXO Holdings: https://www.youtube.com/watch?v=iN2zqqGucik
    • "2 hétig bírtam a megérdemelt nyugdíjas éveket" | Balogh Petya és a Startup Hungary story: https://www.youtube.com/watch?v=E-HTfuYEuHM
    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • „Ha jövőre kezdesz el erre fókuszálni, akkor ez nagyon drágává tud válni!” – meséli Egerszegi Krisztián a MiniCRM Zrt. egyik tulajdonosa és a Cégépítők podcast műsorvezetője az idei Marketing Fesztivál színpadán. Az eseményen ebben az évben a mesterséges intelligencia térhódítása volt fókuszban. Aki részt vett már konferencián, az biztosan hallott számos (hasznosnak nem minden esetben mondható) előadást, de ezektől most vonatkoztassunk el! A prezentáció, nem véletlenül került a workshop terembe, mivel kézzelfogható, gyakorlati példákat hoz benne Krisztián, hogy hogyan hasznosítják a MiniCRM-nél a mindennapokban az AI-t. Ha kíváncsi vagy az előadásra, mindenképpen ajánljuk a Cégépítők podcast legújabb részét, amiben végig hallgathatod a prezentációt.

    Kis spoiler, Krisztián 2020-ban már nekifutott az AI használatának, számukra akkor nem vált be, nem működött. Hogy miért? A válasz egyszerű, mert nem jól használták. Ez mostanra változott.
    Előadásában el is mondja, hogyan és milyen előnyöket élvez most ebből cége.

    00:00 – Krisztián benyomása az előző évekről, arról, hogy miért fontos a jövőkép és a jelenlegi elképzelése, hogy mi várható 2024-ben. Tippek, trükkök, tanácsok, mit kell tenned, ahhoz, hogy működjön a cégedbe integrált mesterséges intelligencia.
    10:00 – Hogyan készülj fel vállalkozásoddal az AI elterjedésére? Gyakorlati példák, konkrét javaslatok és megoldások a MiniCRM jól bevált eszközeiből. Hogyan működnek, miért hasznosak és mire lehet használni ezeket?
    21:25 – Ügyfél perszóna kutatás és elemzés, automata hirdetéskezelés, marketing hatékonyság növelés és a legjobb leadek gyűjtése a mesterséges intelligencia segítségével. Így csinálja a MiniCRM!

    A prezentációban az alábbi tartalmakról volt még szó:
    “Ez nem csak üzlet, ez család!” - Fazekas Zsolt és Bálint az Euronics Magyarországról: https://www.youtube.com/watch?v=mYuSX0uW0SI
    „Aki nem látszik, az nem játszik. És kész.” – Kende-Hofherr Krisztina személyes márkaépítés szakértő - https://www.youtube.com/watch?v=K2XKGoa_wdA&t
    “Glamour-napok a munkaerőpiacon” - Balogh Petyával kipróbáltuk a Cégépítők társasjátékot - https://www.youtube.com/watch?v=wbMLocZyFn4

    35 kérdéses marketing alapok:
    Ha esetleg nem hallottál még a Marketing Fesztiválról, ezt az eseményt idén 11. alkalommal rendezték meg, melynek a MiniCRM Zrt. idén is (már második alkalommal) a rendezvény névadó főtámogatója volt. A fesztivál a KKV szektor egyik legmeghatározóbb tudásmegosztó eseménye lett napjainkra. Ebben az évben is rengeteget segített a rendezvény a vállalkozói közösségeknek releváns, az üzleti életben hasznos tartalmakkal.

    Minden további információt itt találsz a Marketing Fesztiválról: https://www.marketingfesztival.hu/

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2024/03/13/egerszegi-krisztian-marketing-fesztival-ai/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • Zijn er afleveringen die ontbreken?

    Klik hier om de feed te vernieuwen.

  • “Én is voltam alkalmazott, mielőtt a lufik megtaláltak” - Forray Niki története egyszerre elképesztő és félelmetesen inspiráló. Pár száz forintos termékekkel, az 1990-es évek időszakából indulva, gyakorlatilag mindent a “terepen” megtanulva építette fel saját cégét, amely mára milliárdos forgalommal bír. Cégépítők Podcast legújabb adásában Niki mesél a kezdetekről, saját motivációiról, arról, milyen volt egy lakásban élni a raktárkészlettel, és a cégépítés nagy mérföldköveiről és tanulságairól is.
    “Nagyon komolyan vesszük az egyéni célokat a céges célok mellett” - sikeres vállalkozást csak jó csapattal lehet létrehozni, ehhez pedig a jó vezetők mellett, jó vezetői mechanizmusok is kellenek. Így érhető el, hogy a munkatársak személyes céljai és a céges célok találkozzanak, ezzel pedig mindenki jól jár. Ez is segített a cégépítőnek azon az úton, amelyen eljutott oda, hogy ma már nem is kell az országban lennie ahhoz, hogy minden flottul menjen a cégben.
    A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal egy olyan vállalkozó hölggyel beszélgetett, aki nemcsak sikeres céget, hanem egy önműködő milliárdos bevételű vállalkozást épített fel. Forray Niki nagyon nehéz időkön ment keresztül és vett sikerrel olyan akadályokat, amelyek előtt a legtöbben elvéreztek a piacon. Milyen volt a ‘90-es évek üzleti kultúrája? Hogyan mászott ki az ügyvezető a legnagyobb hitelekből? Mi kellett ahhoz, hogy ma már nélküle is szépen muzsikáljon a cége?
    Ezekre a kérdésekre, sőt többre is választ ad Cégépítők Podcast legújabb adása, amelyben egy olyan cég életében nyerhetünk bepillantást, ahol szinte filléres termékekből épült ki egy milliárdos birodalom:
    00:00 Forray Niki a semmiből, szó szerint pár száz forintos termékekből épített milliárdos céget. Már a ‘90-es évek egyszerre eufórikus és kaotikus vállalkozói hangulatát is megtapasztalva, a ranglétra minden fokát alaposan megismerve, élettörténete és cégépítési tapasztalata egészen inspiráló.
    12:36 Milyen motivációi voltak Nikinek, egyáltalán mik hatottak rá egészen fiatal korától, amik segítettek neki vállalkozóként nagy célokat kitűzni? Milyen személyes történetek játszottak szerepet az útkeresése során, amik a mai napig elkísérik?
    31:38 Ahogy egyre többet adtak el és egyre többet tudtak egy cég optimális működéséről, úgy nyílt meg Niki és a cég előtt is egyre több kapu. Az elnagyolt tervezést így váltották fel a pontos számítások, és így jutottak el oda, hogy ma már akkor is tökéletesen elvezeti a céget egy 3 tagú board, ha az ügyvezető egyáltalán nincs jelen a cég életében.
    46:00 Hogyan éri el egy vezető, hogy a 20 fős csapatból mindenki örömmel menjen tréningekre akár a szabadidejében is? Niki úgy vezeti a csapatát, hogy az egyéni célok és a céges célok lehetőség szerint minél inkább találkozzanak.
    58:52 Niki második otthona Bali, gyakorlatilag alig van Magyarországon, de mégis remekül működik nélküle a cég. Bizonyos számokat, mutatókat persze lát és ezekből naprakész, mégis sikerült olyan céget felépítenie, ami nélküle is működik. Hogyan néz ez ki a gyakorlatban?
    1:15:19 Miket tanácsol Niki azoknak a vállalkozóknak, akik hozzá hasonlóan önműködő céget szeretnének kiépíteni?
    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2024/02/21/forray-niki-unnepek-aruhaza/
    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “Ez tényleg olyan mint egy házasság, a válás is szóba kerül olykor.” - Kiss Nikoletta a Palmsped Cargo Kft ügyvezetője 20 éve, a kezdetektől tulajdonostársával építik a céget, amely mára elérte a milliárdos bevételt. A súrlódások és viták természetesek, de alapvetően kiegészítik egymást üzlettársával amiről sokáig azt hitte, hogy Magyarországon ez a természetes. A cég fejlődéstörténetében természetesen voltak nagy hullámvölgyek, ráadásul milliárdos cégként már külső segítséget is kénytelenek voltak igénybe venni az újabb kihívások leküzdéséhez.
    “Ha nem ugyanaz az élettörténet, akkor nem fog működni a társas vállalkozás” - Vásárhelyi Botond a szintén milliárdos Lighting Solutions ügyvezető tulajdonosa, aki az édesapjával közös családi cégből vált ki, amikor nem tudták megugrani a generációváltás okozta kihívásokat. Azóta a régi családi cég, és az általa a nulláról épített vállalkozás is szárnyal, mindketten elérték a milliárdos bevételt, Botond cége eljutott egy szintre, ahol szintén külső segítségre volt már szüksége.
    A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal két olyan cégvezetővel beszélget, akik elérték már a milliárdos küszöböt, de külső segítségre, más nézőpontra volt szükségük a fejlődéshez. Milyen esélyei vannak a folyamatos növekedésre egy vállalkozásnak, ha legalább két döntéshozó áll az élén? Miért nem tudnak tovább fejlődni több évtizedes cégépítői tapasztalattal azok, akik már a milliárdos bevételt is meghaladták?

    Ezekre a kérdésekre ad választ a Cégépítők Podcast legújabb adása, amelyben a nulláról felépített milliárdos cégek életébe is bepillantást nyerhetünk:
    00:00 Kiss Nikoletta és Vásárhelyi Botond két olyan cégépítő, akik mindketten üzlettárssal kezdték a vállalkozást. Egerszegi Krisztián a Cégépítők Podcast legújabb adásában velük beszélget a milliárdos és társas vállalkozások legnagyobb kihívásairól.
    15:03 Nikoletta kiesett a cég operatív működéséből, amikor édesanya lett. Ez pedig gyökeres változásokat, nagy fordulatokat hozott a cég életében.
    30:50 Botondék tervezett működéssel dolgoznak, ehhez nagyon precíz folyamatok kellenek. De ki a Lighting Solutions ügyfele, kik számítanak a fő vásárlóknak?
    45:58 Hogyan zajlott a Palmsped Cargonál a növekedéssel együtt járó vezetői feladatok átadása? Milyen minták és tapasztalatok segítették Nikolettát, miben hibázott és végeredményben milyen hosszú folyamat volt ez?
    1:00:17 Miben segített Botondnak a mentor, mi volt az a külső nézőpont, amit igazából azonnal tudott használni a cégépítés folyamán? Hogyan vélekedett a tulajdonos a cég jövőképéről és az alkalmazottakról a mentorálás előtt és után?
    1:17:25 Milyen kellemetlen helyzetek voltak a Palmspednél akkor, amikor Nikolettáék elhatározták, hogy csak olyanokkal szeretnének együtt dolgozni, akik azonosulnak az értékeikkel? Hogyan adja át Botond a csapatának a saját gondolatait, hogy ők is tudják, merre halad a cég?
    1:41:26 Alapvetőnek tűnhet, de Nikolettáéknál a célpiac (újra)meghatározása is nagy fordulat volt. Hogyan “ellenőrzik”, hogy a kollégák mennyire tudnak azonosulni az értékekkel, valójában mennyire dolgoznak ezeknek szellemében?
    1:56:10 Ha a cégépítők visszagondolnak a vállalkozói életútjukra, mi lenne az az egy dolog, amit kiemelnének jó tanácsnak?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2024/02/07/kiss-nikoletta-vasarhelyi-botond/
    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele és menedzsmentje a Brocasterz Stúdióban történik: brocasterz.com

  • "Nem akartam elfogadni, hogy ezt nem lehet egyszerűbben" - meséli Dessewffy Gábor, az OkosHACCP applikáció alapító-ügyvezetője, aki mérnök végzettséggel, egy sikeres vendéglátós vállalkozás felépítése után ugrott fejest valami teljesen újba. Technológiai ismeretek nélkül, nulláról építik a céget üzlettársával, "csak" a pontos problématudat, a terület szakmai ismerete és az elképesztő lelkesedésük vitte őket előre.

    "A legnehezebb napokon is átsegít, ha tudjuk, hogy mi a végső célunk" - világít rá az üzlettárs és HACCP szakértő, Boros Csilla Tea, hogy miért fontos tisztázni és tisztán látni a célokat cégépítés közben. A műsorban Csilla mesélt a gyors ütemű növekedés nehézségeiről és az újonnan digitalizált terület sajátosságairól is. Szóba került, hogy mi visz rá két, a saját területén sikeres szakembert, hogy valami teljesen újba kezdjenek, és arról is mesélnek, hogy ezen az úton ki és mi segíti őket.

    A Cégépítők Podcastban Egerszegi Krisztián ezúttal a vendéglátás területén nagyot újító OkosHACCP applikáció két alapító-tulajdonosával, Dessewffy Gáborral és Boros Csilla Teával beszélgetett. Szóba került az újrakezdés és a tanulás fontossága, valamint a sales, a marketing és a jó befektető szerepe is.
    Az adás hallgatóit közelebb engedjük kicsit a milliárdos online vállalkozások felépítéséhez és vezetéséhez, a sikerhez szükséges vállalkozói és cégvezetési kultúrához, de az is szóba kerül, hogy mennyire ajánlott és szükséges a nagy célok érdekében a külső tőke bevonása az üzletbe.

    Az adás betekintést enged egy nulláról épülő, magyar tulajdonú startup kezdeti életébe és problémáiba, és hasznos tanácsokkal lát el minden cégépítőt, aki a kezdeti fázisban, vagy még csak a tervezésnél tart.

    De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban:
    00:00 A Cégépítők Podcast ezúttal egy kezdő vállalkozás, egy startup alapítóit látta vendégül. Az OkosHACCP applikáció indulásáról, a cégépítés nehézségeiről Dessewffy Gábor és Boros Csilla Tea mesél a hallgatóknak.
    15:00 Sikeres éttermi karriert épített fel Dessewffy Gábor, mégis váltani akart és váltott is. Mi volt a háttérben?
    30:06 Már az indulást is befektetői segítséggel tervezték az alapítók, de nem ment ez olyan könnyen. Mikor kapta meg az ötlet az első körös befektetést és mi kellett ehhez?
    45:44 A sikeres rajt után már a harmadik befektetési kört is kiérdemelte a startup. Mennyi tőkét vontak be és milyen dilemmáik voltak ezzel kapcsolatban?
    1:00:23 Gábor szerint nagyon jó konverziós számokkal szerzik az új ügyfeleket, ezért is lehetnek vonzóak a befektetőnek. De mégis, milyen számokról van szó pontosan?
    1:14:30 A cégépítőknek olyan területekhez is érteniük kell, amelyekre korábban nem is gondoltak. Melyek ezek és ki nyitotta fel a szemüket, hogy ezekre is szükségük van?
    1:30:59 Ma már nagyon egyszerű és nagyon hatékony értékesítési folyamatokkal dolgozik az OkosHACCP. Ezeket összerakni pedig nem is volt bonyolult a cégépítők mai tudása szerint, vagy ők ezt, hogy látják?
    1:47:40 Kell egy-egy jó tipp egy felfutóban lévő startup vezetőitől? Gábor és Csilla is nagyon jó tanulságokkal zárja a beszélgetést.

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/01/24/dessewffy-gabor-boros-csilla-tea-okoshaccp/
    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify:open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm

    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “Én nagyon örülnék, ha Magyarországról kiindulva építenénk nagy céget” - Patai Zoltán multiknál edződött, tanácsadóként és nemzetközi környezetben projektmenedzserként gyűjtötte a tapasztalatokat, hogy aztán a Netpincér vezetőjeként egy ételkiszállítással foglalkozó technológiai startupnál is sikert sikerre halmozzon. Most mégis a saját vállalkozása építőjeként beszélgetett Egerszegi Krisztiánnal. A Flawless már az indulásnál a nemzetközi piacra fókuszált, Magyarországról nézve pedig hatalmas befektetői támogatást kapott ehhez.

    „2-3 havonta hátralépek, mert látnom kell, hogy jól haladunk-e” – Zoli életében és szakmai útjában nagyon fontos a folyamatos tanulás, és a különböző menedzsment szemléletek jó arányú kombinálása. Jól jött ez akkor is, amikor rengeteget vállalt alkalmazottként és egyszerre három ember munkáját végezte el, és persze jól jött akkor is, amikor egy nagy startupot kellett a HR-től a sales-en keresztül a fejlesztésig megreformálnia.

    A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan cégvezetővel beszélgetett, aki már régen hátradőlhetett volna, és top menedzserként kényelmesen élhetne nagyobbnál nagyobb cégek vezetői székében, de ő mégis inkább a saját cége építését választotta.

    Történetek tanulásról és menedzsment szemléletről egy olyan cégvezetőtől, aki Magyarországon akar nemzetközi értelemben is nagy céget építeni:

    00:00 Multinál kezdte, majd egy ételkiszállító startupnál ért el nagyon komoly sikereket, de itt sem volt megállás. A Cégépítők Podcast vendége Patai Zoltán a Flawless-től.

    14:48 Zoli olyan tudást szedett össze már egészen fiatalon a munkája során, amelyet esélye sem lett volna iskolában megtanulni. De mit csinált ezért a tudásét, és hogyan tudja ezt kamatoztatni?

    29:43 Komoly nemzetközi projektmenedzseri tapasztalattal egy nemzetközi hátterű hazai startup vezetője lett. Mennyire vette jól Zoli az akadályokat és hogyan tudott boldogulni ebben az új helyzetben?

    45:54 Nehéz egy közel két évtizedes szervezetbe érkezve radikális változásokat kieszközölni, legalábbis elsőre valószínűleg mindenki ezt gondolná. De milyen volt a gyakorlatban hozzányúlni gyökeresen egy ilyen céghez?

    58:15 Zoli egyik fő motivációja a tanulás volt, de mégis kitől és hogyan tudott tanulni, és mit tudott ezekből továbbvinni a saját cégébe?

    1:17:43 A cégépítő mindig is saját vállalkozást akart, de kellett hozzá 10 évnyi tanulás, hogy a saját cége már repülőrajtot vehessen – anyagi és tudás tekintetében egyaránt. Hogy indult a Flawless és mire elég 1 millió dollárnyi befektetés?

    1:30:34 Fontos az anyagi biztonság, ami akár évekig is működik, amíg jelentős profitot termel, ehhez kellett az elsőre hatalmasnak tűnő befektetés. A befektetés természetesen nem ingyen pénz, de egy jó befektető nem is várja el a cégvezetőtől, hogy nélkülözzön. Hogy fog akkor meggazdagodni a cégvezető?

    1:46:10 Hova lehet még növekedni, merre lehet mozogni a Flawless-szel? Mi kell egy esetleges következő befektetési körhöz?

    1:52:36 Magyar vagy külföldi befektetőkkel könnyebb dolgozni? Van egyáltalán különbség? Mik az elvárások befektetői oldalról, és milyen tapasztalatai vannak Zolinak a Flawless-szel?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/01/10/patai-zoltan-flawless/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “A saját bőrén érzi az ember, ha profitábilis a cég” - Oszkó Péter neve sokaknak csenghet ismerősen. Magyarország egykori pénzügyminisztere egy nemzetközi multinacionális tanácsadó cég első számú vezetőjéből miniszter, majd inkább mégis saját cég építésébe kezdett. A karrierútjának legfontosabb állomásai mellett egy kicsit betekintést nyerünk a korabeli politikai viszonyokba, és a befektetőcégek működésébe is.

    “Csomó olyan probléma jön, amiket nem is tudsz tervezni” - Péternek egyrészt a pályájából, másrészt a nagyjából 20 portfóliócégéből kifolyólag komoly rálátása van a hazai, induló cégekre és ígéretes projektekre. A beszélgetésből sok tanulságos, hasznos tippet kaphatnak azok, akik tőkét terveznek bevonni induló, vagy éppen a nagy kiugrás előtt álló cégükbe.

    A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan gazdasági szakemberrel beszélgetett Oszkó Péter személyében, aki ugyan a befektetéseiből él, de nem tagadja, hogy a befektetési piacon is nagyon komoly szerepük van a számok mellett az érzelmeknek is.

    Egy figyelemre méltó életút mellett a befektetések, tőkebevonások, exitek és persze egy kicsit a gazdasági politika kulisszái mögé is betekintést nyerünk:
    00:00 Ebben az adásban Oszkó Péter, az OXO Holdings cégépítője, Magyarország volt pénzügyminisztere a Cégépítők Podcast vendége. Beszélgetünk arról, hogy milyen karrier utat járt be, miért és hogyan lett pénzügyminiszter, és mégis miért váltott a saját cég építésére.
    14:21 Egyszerű tanácsadóból lett Oszkó Péter a Deloitte első számú vezetője Magyarországon. A bejárt úton mik voltak a legnagyobb tanulságok?
    27:44 Amikor Péter a multinál dolgozott, akkor azért voltak már hasonló méretű magyar tulajdonú cégek. Vajon ezeknél is ilyen gyorsan és dinamikusan tudott volna egyre feljebb lépkedni a ranglétrán, vagy ez csak a nemzetközi multi környezetben volt lehetséges?
    45:16 A tanácsadói szakmában itthon a csúcsra ért, amikor jött egy nem mindennapi lehetőség egy gazdaságilag meglehetősen bizonytalan környezetben. Magyarország pénzügyminisztereként egészen új kihívások elé állt, amit nem tudott kihagyni.
    58:54 A jelenből visszagondolva milyen párhuzamok és eltérések voltak a napi politikát igénylő pénzügyminiszterség és a Deloitte vezetése között?
    1:15:06 Tanácsadói és politikai területen is a csúcsra jutott, ami után eljutott oda Oszkó Péter, hogy saját céget kell építenie. Ilyen előélet után hogyan indult a saját cége, milyen szerepeket vállalt magára a korábbi csúcsvezető?
    1:30:47 Az OXO Holdings folyamatosan fektet be és ad el részesedést, de Péter azért mesél egy kicsit a jelenlegi, vagy inkább általános portfólió méretéről és cégeiről.
    1:45:46 Mi a szerepe egy befektetőnek, és egyáltalán milyen projektekbe fektetnek be, akiknek ez a szakmájuk? Számít az érzelmi kötődés, vagy csak a szigorú “matek” a mérvadó?
    2:02:34 Van kedvenc portfóliócége, lehet egyáltalán egy befektetőcégnél ilyen?
    2:14:49 Te tudod mit kockáztatsz, amikor tőkét vonsz be a saját cégedbe? Tudod valójában, hogy mibe kerül a befektetői elvárások tükrében az idő előtt bevont nagy összeg?
    2:24:35 Nehéz egy ilyen sűrű és tanulságokkal teli beszélgetés legfontosabbjait kiemelni és összegezni, de Krisztiánnak sikerül.

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/12/13/oszko-peter-oxo-holdings/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
    Az adások teljes menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. brocasterz.com

  • “Az volt a célunk, hogy olyan legyen, mint a valóságban, ahol meg kell hoznod döntéseket” - a Cégépítők podcast legújabb adásában ezúttal nem egy sikeres cégépítőt ismerhetünk meg, hanem a Cégépítők nevű társasjátékot. A formabontó játék tervezője, Győri Zoltán is meghívást kapott a műsorba, ahogy Balogh Petya startup befektető is, hogy együtt játszva ismerjék a MiniCRM első üzleti társasjátékát.

    “Konkrétan céggel dolgozó játék, cégépítők témában nincs” - a társasjáték nemcsak különleges, hanem egyedi is, igyekszik minden olyan szituációt lemodellezni, amelyekkel a való életben történő cégépítés közben is találkozhatunk. Másik nagy előnye, hogy a kialakítása miatt szinte végtelen variációban lejátszható, hiszen magát a játék menetét a játékosok döntései alakítják.

    A Cégépítők Podcastban bemutatjuk ezt a játékot, amellyel valóban játszva tanulhatunk, hiszen nemcsak a játékban építendő cégünk pénzével és céljaival versenyzünk a többi játékossal. Fontos szempontként jelenik meg a játékban a fókusz és a munkaerő szerepe is, a készítők ráadásul úgy alkották meg a társasjátékot, hogy már a család fiatalabb tagjai is játszhassanak vele.

    A Cégépítők Podcast legújabb epizódjában a MiniCRM saját társasjátékát ismerhetitek meg, amelynél legjobb tudomásunk szerint nincsen jobb szórakoztató-edukatív eszköz ebben a témában jelenleg a piacon.

    Gyertek és játszatok velünk, vagy csak nézzétek, ahogy Balogh Petya befektető, Győri Zoltán társasjáték-tervező és Egerszegi Krisztián, a műsor házigazdája játszanak a Cégépítőkkel:

    00:00 A MiniCRM üzleti társasjátéka, a Cégépítők játszva tanít a cégépítésre és a valódihoz közeli döntések meghozatalára.

    15:15 Ahogy az életben, úgy a Cégépítők társasjátékban sem csak a pénz számít, hiszen a lehetőségek tárháza szinte végtelen, tudni kell nemet mondani, és döntéseket hozni!

    25:11 Balogh Petya startup befektető nagy döntés előtt áll, hiszen bevezetheti a CRM-et, ami megtérülő befektetés, és hosszú távon bevételt termel a cégépítőnek.

    37:18 Krisztián nem gondolkodik sokat, amikor rá kerül a sor, azonnal bevezeti a CRM-et és még egy kis fókuszt is tud magának venni, hogy hatékonyabb legyen az üzletmenet.

    57:27 Petya újabb dilemma előtt áll, el kell döntenie, hogy új kollégákat vesz-e fel, amivel szintén nő a cégérték.

    1:12:30 Petyának szerencséje van, olcsóbban juthat új kollégához, hiszen “Glamour-napok vannak a munkaerőpiacon”

    1:23:56 Krisztián és Zoli elmesélik, hogy hogyan született ez a társasjáték, miért fontos és miért egyedülálló.

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/11/28/balogh-petya-cegepitok-tarsasjatek/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “Én sose adom fel, ez egy nagyon jó tulajdonságom” - Sebők Gábor egy olyan cégvezető, aki meglehetősen göröngyös úton jutott el oda, ahol ma tart. Hosszú évek kemény, sikerekkel és nagy bukásokkal tűzdelt útja után végre azt és úgy csinálja, ahogy szeretné. A cégépítő volt már alkalmazott, aztán vállalkozó, majd visszament alkalmazottnak, hogy aztán újra vállalkozó legyen, de végül egy vállalkozói tanfolyamon találta meg azt a segítséget, aminek köszönhetően végre belépett azok körébe, akik imádnak vállalkozni.

    “A keménységet és a kitartást kell először magadévá tenned” - a tanulás fontossága mellett Gábor, a Pegamount Bútormanufaktúra Kft. vezetője természetesen a kőkemény munkát emeli ki a sikerességhez vezető úton. Emellett szóba kerül, hogy a cégében bevezetett CRM rendszer milyen terheket vett le a válláról, és hogyan jutott el oda, hogy ma már képes szinte teljes egészében home office-ból irányítani egy asztalosipari céget.

    A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan cégvezetővel beszélgetett, aki a karrierje során a hatalmas sikerek mellett a poklot is megjárta a vállalkozásaiban. Egy olyan területen helyezi a folyamatos digitalizációra a hangsúlyt, amelyre sokan azt mondják, hogy lehetetlen, ő mégis egyre csak növekszik.

    A Cégépítők Podcast legújabb epizódjában egy olyan cégvezetővel halhattok és láthattok egy beszélgetést, aki szó szerint benne van a sűrűjében, aki nem egy hatalmas céget, hanem egy bútoripari KKV-t vezet.

    Egy igazán kitartó embert ismerhettek meg ebben az adásban, akinek a helyében bizonyára a legtöbben már régen feladták volna:

    00:00 A Cégépítők Podcast legújabb adásának a vendége Sebők Gábor, a Pegamount Bútormanufaktúra Kft. vezetője, aki egy rendkívül hektikus életút után jutott el oda, hogy ma már úgy és azt csinálja, amit szeretne.
    13:26 Mik voltak a korai idők kényszervállalkozásainak nagy kérdései és a 2008-as válság elején indult vállalkozás problémái, és mi hozott ezekre megoldást?
    30:38 Mi hozta meg Gábor tudatosságát a vállalkozói életében, és mi lett ennek az eredménye? Hogyan érte el, hogy kevesebb operatív munkával is tudjon növekedni a cége?
    49:41 A fizikai munkát könnyebb szervezni, hiszen látja a vezető, hogy mit és hogy csinálnak a munkatársak? De mi a helyzet az irodai kollégákkal, hogyan lehet őket ellenőrizni, hogy valóban hatékonyan dolgozzanak?
    1:05:03 A megvalósítás során milyen folyamatok segítségével tudnak hatékonyabbak lenni Gáborék, mint a versenytársak?
    1:22:14 A jó döntéseket adatok alapján hozzák meg az asztalosipari cégben, de mégis milyen mérőszámokat néznek ilyenkor?
    1:38:26 Milyen tervei vannak a cégvezetőnek, hogyan lesz ennél is hatékonyabb és eredményesebb a cége?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2023/11/15/sebok-gabor-pegamount-butormanufaktura/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “Az étterem üzemeltetés egy roppant komplex vállalkozási forma, a HR szolgáltatás ennél jóval egyszerűbb ügymenetű tevékenység.” - Varga Sándor vérbeli vállalkozó, egy sikeres cégcsoport első embere a munkaerő-kölcsönzés területén, és Magyarország első, egy Michelin-csillagos vidéki éttermének tulajdonosa. A nehéz családi körülményekből jövő vezető az első vállalkozásairól, sikeres és csődközeli évekről, valamint a fine dining étterem projektszintű megépítéséről mesélt a Cégépítők podcast legújabb adásában.

    “Sosem volt opció az exit és a passzív jövedelem” - a mindig újabb kihívásokat kereső cégépítő nemcsak a vállalkozásainak a történetét meséli el, de saját gyerekkorába is betekintést enged. A hosszú és lebilincselő beszélgetés során a magyar vállalkozói és alkalmazotti kultúra mellett, a csúcsgasztronómia is terítékre kerül, de Sándor kendőzetlen őszinteséggel mesél saját hibáiról és a magyarországi fine dining profitábilitásáról.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan cégvezetővel beszélgetett, aki a nehéz kezdeti évek után előbb programozó matematikus, majd a mindig a lehetőségeket kereső sikeres vállalkozó lett.

    Inspiráló beszélgetés egy olyan emberrel, aki a motivációs előadásokban kevésbé, a villámgyors, kemény munkában azonban annál inkább hisz.

    A közel kétórás adásban egy személyben ismerhető meg a saját cégéből már kivonult tulajdonos, a pár év alatt a csúcsra jutó étteremvezető, és a nemzetközi szinten jegyzett gasztrovlogger:

    00:00 Varga Sándor a Livita Group és az esztergomi 42 Restaurant tulajdonosa, az Alexander the Guest YouTube csatorna arca, programozó matematikus és vállalkozó.
    07:08 Milyen szerepe volt Sándor sikereiben a nehéz gyermekkornak és az édesanyjának. Mit talált meg a matematikában és miért lett programozó matematikus?
    12:51 Hogyan került kapcsolatba a vállalkozó a gasztronómiával, és miért épített Michelin-csillagos éttermet Esztergomban?
    38:45 Két év alatt meglett a Michelin-csillag, de mégis milyen nehézségek és kihívások voltak ezen az úton, mennyire volt ezt nehéz cégépítési szempontból elérni?
    54:14 Egy fine dining étterem rendkívül költséges, de kérdés, hogy ez mégis mennyire tud profitábilis lenni? Egyensúlyban van a befektetett energia és pénz az eredménnyel?
    1:17:51 Alexander the Guest - Sándor YouTube csatornája, amely keretében 3 csillagos Michelin-csillagos éttermekbe látogat. De miről szól ez a csatorna valójában?
    1:35:18 Milyen vállalkozást épített fel a cégvezető és hogyan, hogy bele tudjon vágni a csúcsgasztróba?
    1:52:27 Kik azok, akik ki tudnak szállni a saját cégük operatív vezetéséből, és kik azok, akiknek lelki szükséglet a napi szintű tűzoltás?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2023/10/31/varga-sandor-42-restaurant/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “Mindig azt a tudást kell megtalálni, ami a holnapután kérdéseire adja meg a választ” - Fazekas Zsolt és Bálint apa és fia, egyben Magyarország egyik legsikeresebb családi vállalkozásának a vezetői. Az 1980-as évek végén alapított Vöröskő Kft. ma az Euronics Magyarország mögött álló cég, amelynek kezdeti éveiről, majd az azt követő 35 évről meséltek a Cégépítők podcast legújabb adásában.

    “Két-három évente szükséges a paradigmaváltás” - mondja Fazekas Zsolt a fejlődésről és egyben a generációváltásról, amely szerinte elengedhetetlen ahhoz, hogy folyamatosan növekedjenek. A műsorban a sikeres generációváltás kulcsáról és az ehhez szükséges hozzáállásról is szó volt. Szóba kerültek az elmúlt 35 év vállalkozói és cégépítői tapasztalatai és tanulságai, amit egy nulláról építkező cég életén keresztül hallhatunk.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián két olyan cégvezetővel beszélgetett, akik egy elképesztően kompetitív piacon állják meg a helyüket nap, mint nap és növekednek évről-évre.

    A tanulás és az innováció fontossága mellett szóba kerülnek olyan, azonnal hasznosítható tanácsok, amelyek a marketing, az értékesítés és a cégépítés területén is azonnal hasznára válnak annak, aki fejlődni akar.

    A közel kétórás adásban egy sikeres családi vállalkozás főszereplőivel és a sikerhez vezető úttal ismerkedhetnek meg a hallgatók:

    00:00 Fazekas Zsolt és Fazekas Bálint a Cégépítők podcast vendégei, akik elmesélik, hogyan lett egy kis balatonfüredi kereskedésből az övék Magyarország egyik legnagyobb műszaki áruháza.

    09.23 Fazekas Zsolt az első évek nehézségeiről, küzdelmeiről, a ‘80-as, ‘90-es évek kereskedelmi légköréről.

    20:03 Miben változtak a körülmények több mint 30 év alatt, mennyire gyorsult fel a világ, és mi kell ahhoz, hogy ne maradjon le valaki a versenytársakhoz képest? Mi egy magyar vállalkozás legnagyobb kihívása?

    39:26 Hogyan indul el egy generációváltás egy családi cégben, miként néz ki ez a gyakorlatban?

    58:21 Az Euronics a hazai online műszaki kereskedelem egyik meghatározó szereplője, de hogyan jutottak el idáig?

    1:16:59 Milyen célok kellenek ahhoz, hogy valóban boldogok legyenek a tulajdonosok és a cégvezetők, hogyan kell ezeket megfogalmazni és betartatni?

    1:33:02 Gyakorlati tippek hatékonyságról, fókuszról, menedzsmentről.

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/10/18/fazekas-zsolt-es-balint-euronics/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:

    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm

    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:

    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • „A Jóisten diót ad a kezünkbe, de azt nekünk kell feltörni” – Semsei Rudolf vendéglátósként több sikeres vállalkozás tulajdonosa, szerinte egyértelmű, hogy aki sikeres vállalkozó akar lenni, annak rengeteget kell dolgoznia. A Cégépítők podcast legújabb adásában betekintést nyerhetünk a ’90-es, 2000-es évek vezetői és vállalkozói kultúrája mellett egy kiemelkedően sikeres vállalkozó gondolkodásmódjába és életpályájába is.

    „Ma folyamatosan azon dolgozol, hogy hogyan lehetsz minél szerethetőbb munkahely” – az alkalmazotti gondolkodás is rengeteget változott az elmúlt 20-30 évben, és ezt észre kell vennie, le kell reagálnia annak, aki a vezetőként a pályán akar maradni. Semsei Rudolffal az üzleti élet emberi oldaláról, bizalomról és a magyar vállalkozások generációváltásáról is beszélgettünk.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan vállalkozóval beszélgetett, aki egy rendkívül nehéz piacon találta meg a számításait, és 20 év alatt a B2B és B2C vendéglátás meghatározó cégeit építette fel.

    Cégépítés a nulláról, szervezetfejlesztés és motiválás, a vendégekhez és a munkatársakhoz való emberséges hozzáállás – erről szól a legújabb Cégépítők podcast adás.

    A több mint kétórás adásban alapvető, azonnal elvihető tanácsok mellett az elmúlt 30 év magyar vendéglátózásának fejlődéstörténeti áttekintése is hallgatható:

    00:00 Semsei Rudolf a Vakvarjú és a Budapest Party Service tulajdonosa, komoly sportember és négygyermekes családapa.
    01:31 A kezdetek, éjjel-nappal vendéglátás és a ’90-es évek nagy pillanatai.
    08:52 Sikeres rendezvényszervezőként miért vesz át valaki egy éttermet? Szerelemprojekt, presztízs, vagy a még nagyobb bevétel motiválja?
    19:26 Miben és hogyan változott az évek alatt a vezetői stílusa Rudolfnak? Mi volt az első és legnagyobb csalódása vezetőként, és hogyan kell a hasonló helyzeteket értékelnie egy vezetőnek?
    34:26 2003 óta épül Rudolf cégbirodalma. Mik voltak a főbb mérföldkövek ezen az úton?
    39:45 Miért fontos a bizalom? Miért vagyunk ebben rendkívül rosszak mi magyarok, és ennek milyen hatásai vannak az üzletmenetre, a generációváltásra? Miért kiemelkedően fontos a pozitív gondolkodás?
    55:13 Mi a fontosabb, mitől lesz sikeres egy projekt, és mennyire kell már a tervezőasztalon stimmelnie minden számnak?
    1:08:33 Cukrászda, étterem, catering, önkiszolgáló étterem…hogy lehet ezt bírni úgy, hogy közben látszólag Rudolf rendkívül egyben van?
    1:18:47 Vannak szabályok: otthon nem foglalkozunk a céggel, együtt étkezünk és nem nézünk sorozatokat…
    1:38:36 A jó csapat a kulcsa a sikeres vállalkozásoknak, de törődni kell velük, hogy folyamatosan összetartóak legyenek.
    1:47:15 Hogyan lehet kiszakadni az évtizedes mókuskerékből, a napi tűzoltásból?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2023/10/04/semsei-rudolf-vakvarju-budapest-party-service/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm

    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • „Amikor a lila köd elmegy és csak a munka van, akkor nagyok sokan feladják” – Bíró Roland jól ismeri a magyar startupok világát, hiszen alapítóként, befektetőként, tanácsadóként és mentorként egyaránt többször vállalt már szerepet ilyen vállalkozásokban. A legújabb adásban az ő segítségével nyerünk betekintést a hazai startupok helyzetébe, a befektetők szemléletébe és a külföldi piacszerzés lehetőségeibe.

    „Mindig egy kicsit alul legyél skálázva, mert akkor mindig megvan az a motiváció, hogyan lépjél egy kicsit tovább” – a digitális termékek, az üzletszerzés és a cégépítés terén rendkívüli tapasztalattal bíró szakember az építkezés folyamataiba is beavatja a hallgatót. A szokásosnál is motiválóbb gondolatokat hallgatva világossá válik mindenki előtt, hogy nemcsak egy lehetőségekkel teli izgalmas világ az, amiben Bíró Roland olyan otthonosan mozog, hanem bizony a buktatóknak sincs híján.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan vállalkozóval beszélgetett, aki akár a saját cégét és termékét is többször képes újratervezni, ha a piaci igények és a növekedés ezt kívánja.
    Magyar és külföldi befektetői kultúra, a piac és a célcsoport naprakész ismerete, valamint a rózsaszín köd utáni kőkemény munka fontossága - ezekről is szól a legújabb Cégépítők podcast adás.

    A több mint másfél órás, szakmai és üzleti útravalóval teli műsorban azonban még ennél is több témát jártak körül a beszélgetőpartnerek:
    0:56 Hogyan néztek ki a kezdetek és hogy találtak rá az Árukereső sikerességének a titkára?
    11:33 Mi kellett a sikeres exithez, és mi történik, ha valaki eladja az ország legsikeresebb árösszehasonlító oldalát?
    31:38 Mi az a pivotálás, és miért olyan fontos egy fejlesztés alatt álló termék esetén? Mi az alapvető különbség a magyar és külföldi befektetők között?
    54:24 Mi történik, ha beengedjük a befektetőt a cégünkbe, milyen rossz példákból tanulhatunk ezzel kapcsolatban?
    1:10:15 Mivel foglalkozik most Bíró Roland saját cége, hol tartanak és végül hova akarnak eljutni?
    1:22:14 Miért nem érdekli a magyar befektetőket egy olyan startup, amelyik az amerikai piacot célozza? Hogyan viszonyulnak a magyar befektetők az amerikai piachoz?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
    https://www.cegepitok.hu/2023/09/20/biro-roland/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    - Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    - Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    - Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    - Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    - Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    - LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • „A tudásom meg a tapasztalatom eléggé hasznos sok helyen, de nem illek bele a nagy szervezetek rendszereibe, mert mindig csak a baj van velem” – vallott őszintén arról Kende-Hofherr Krisztina, hogy miért lépett ki a multik világából, és hogyan kezdett saját vállalkozásba. A legújabb adásban egy olyan cégépítővel beszélgettünk, akit évek óta Magyarország egyik legbefolyásosabb nőjeként emlegetnek, tanácsaira pedig a nagyvállalatok és a sztárok mellett már a kkv-szektor is örömmel hallgat.

    „A belőlem kihozható csúcsteljesítmény az alapelvárás volt az én neveltetésemben” – enged minket közelebb a sztárok menedzsere azokhoz a faktorokhoz, amelyek segítették őt a karrierje során. Az őszinte és tanulságoktól hemzsegő beszélgetésben Kende-Hofherr Krisztina pályáján és gondolatain túl a magyar kkv-k problémáiba és az üzleti, valamint a magánélet szükségszerű metszéspontjaiba is betekintést nyerünk.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan nővel beszélgetett, aki a Forbes szerint a legbefolyásosabb magyar nők egyike, és akinek a tanácsaira adott esetben több száz milliárdnyi pénz sorsa vehet más irányt.

    Az őszinte és elgondolkodtató adásban azonban nemcsak a személyes motivációk jelennek meg, a hallgató jegyzetelheti azokat a fontos gondolatokat és útravalókat, amelyek a cégvezetés kapcsán döntőek lehetnek.

    A hallgatók megismerkedhetnek egy céltudatos nővel, aki nem ismer lehetetlen, ha az ügyfeleiről van szó, és aki egyúttal egy olyan tanácsadó, aki a művészvilág mellett a legnagyobb vállalatok életében is otthonosan mozog.

    De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban:
    - Hogyan és miért alapít valaki amerikai típusú sztármenedzsment ügynökséget?
    - Mi az a personal branding és miért egyaránt fontos a művészvilágban, a multi környezetben és a kkv-k területén is?
    - Miért jobb, mit lát másként egy külsős tanácsadó, mint egy komplett csapat a cégen belül?
    - Miért olyan fontos a célok helyes meghatározása az üzleti és a magánéletben egyaránt?
    - Miért kell egy kicsit máshogy csinálni, mint a többség, mi fog ezzel változni?
    - Mik azok az eszközök a multi világából, amiket át lehet menteni a kkv-hoz, és melyeket érdemes elhagyni?
    - Miért kell látszani, és mi lesz azzal, aki nem láttatja magát?
    - Mik azok a problémák a kkv-k szervezetépítése során, amelyek hatalmas gondot jelentenek Magyarországon?
    - Mennyire tudatosak és mennyire felkészültek a magyar kkv-k, milyen alapvető problémákkal küzdenek itthon?
    - Kishitűség, mint országos probléma? Mit lehet ezzel kezdeni, kell-e egyáltalán?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/09/06/kende-hofherr-krisztina/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • Ebben az epizódban Egerszegi Krisztiánnal beszélget Sándorfy Adrián és Mester Tamás a cégépítésről, jövőképről. Szóba kerül a MiniCRM fejlődése és az, hogy mi ebben Krisztián szerepe.

    Beszélgettünk Krisztián korábbi munkáiról, életútjáról, és arról, hogy miért nincs B terve. Mi kell ahhoz, hogy egy induló cégből egy önjáró vállalkozást építs, ami 10 év alatt a 24-szeresére nőtt, és miért nem Krisztián már ennek az operatív vezetője. Kiderül az is, hogy meg tud-e pihenni egy cégépítő.

    A Cégépítők Podcastról is szó esett, ahogyan a podcastkészítési tapasztalatokról, a Jövőkép című könyv kapcsán a könyvírásról, vállalkozói tapasztalatokról és az adás végén a saját jövőképeinket is megosztjuk egymással és véleményezzük.

    Ismét egy maratoni és nagyon tartalmas adást hallhattok a lejátszás gombra kattintva, akár azonnal használható vállalkozói tippekkel, feladatokkal, amik segítenek egy jobb, eredményesebb cégépítésben.

    A Jövőkép című könyv itt érhető el: https://www.jovokep.com/ne-hagyd-hogy-bedaraljon/

    Köszönet a Biznisz Boyz Podcastnak, aminek a keretein belül készült el ez az interjú 2023 tavaszán.

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/08/23/egerszegi-krisztian-biznisz-boyz-podcast

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    A Biznisz Boyz stábja:
    Mester Tomi (Data36.com)
    Sándorfy Adrián (Brocasterz.com)
    Virág Attila (NullaEgy)

    Közreműködött a BROCASTERZ csapata:
    Vágó: Hevér Kitti
    Videó: Kuzma Péter
    Podcast manager: Máté Zsófi
    A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
    ----------------------------------------------------------------------------------------------
    Hasznos linkek:

    Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
    Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/
    Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/
    Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink
    Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/

  • „Higgy abban, amit csinálsz, szeresd és érts hozzá” – ez a mottója Slamovits-Horváth Beának, aki a szálloda iparágban eltöltött évtizedek után férjével, Slamovits Tiborral épített a nulláról több száz milliós bevételű szépségipari céget. Az adásban a kezdetek mellett arról is beszélgettünk, hogy milyen trükkökkel és eszközökkel jutottak el idáig, és hova tudnak még fejlődni.

    „Bárhol vagyok a világban, annyi időt tudok a munkámmal foglalkozni a rendszereken keresztül, hogy ott mindent meg tudunk beszélni” – a cégvezetők arról is beszéltek, hogy a korszerű és naprakész rendszereik mennyiben segítik a cégépítést és a működő folyamatok kiépítését. Ez rengeteg napi gondot levesz a cégvezetők válláról, és amíg korábban egy kihúzott csatlakozó miatt is közvetlenül őket hívták, most már a komolyabb döntések is sokkal gördülékenyebben működnek.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy sikeres szépségipari vállalkozás tulajdonosaival, Slamovits-Horváth Beával és Slamovits Tiborral beszélt a nulláról indulásról, valamint az erős szakmai és IT alapok találkozásáról.

    Az erős alapok mellett az adásban szóba kerültek olyan megoldások, amelyek nagyban hozzájárultak a sikerhez, és amelyek pár éve még tabunak számítottak a lézeres szőrtelenítés területén.
    Az adás hallgatói nemcsak az úttörő marketingeszközök jelentőségéről, hanem a folyamatok automatizálásáról és napjaink egyik kemény iparágáról, a szépségiparról is rengeteget megtudhatnak.

    De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban:
    - Más iparágban elért nagy sikerek után mi kell ahhoz, hogy teljesen más területen vállalkozzon valaki?
    - Miért pont a szépségipart választották és mi volt a vonzó a lézeres szőrtelenítésben?
    - Mennyire voltak bevállalósak az influencerek 4-5 éve, ha az EverDerm kampányaihoz keresték őket?
    - Merészség, precizitás és a napi ügyek azonnali lereagálása – mi kell a gyors sikerhez a szépségiparban?
    - Pontos menetrend és forgatókönyv a vendégfogadásban az exkluzív élményért – az edukáció fontossága.
    - A multi szemlélet és a delegálás fontossága a szervezetépítésben, mikor tud átadni feladatokat a cégvezető?
    - A jó partner aranyat ér, de mégis mennyit kell foglalkozni a franchise partnerekkel?
    - Mikor működik jól egy cég, miért érdemes már KKV szinten is stratégiai szemléletmóddal céget építeni?
    - A cég irányítása mellett mire jó még egy jó háttérrendszer?
    - Mit jelen a számonkérési kultúra? Miért fontos a cégépítés során?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/08/08/slamovits_bea_tibor-everderm/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “A nap végén mindenkinek ugyanazok a lehetőségei vannak” - vallja Dorcsinecz József, a Szallas.hu és a pepita.hu társalapítója, aki a magyar turisztikai szektor meghatározó vállalkozását eladva a nulláról kezdett új vállalkozásba. Az online kereskedelmi szakember nem hisz az egyszereplős piacban, szerinte még egy most, újonnan induló marketplace-nek is van esélye piacvezetővé válni Magyarországon.

    “Akkor tudsz reálisan valamit számonkérni, ha tudod, hogy miről beszélsz” - mondja azzal kapcsolatban, hogy egy cégvezetőnek mennyire kell testközelből ismernie minden folyamatot, amelynek köze van az eredményességhez, a hatékonysághoz. Ha megvannak az alapok, akkor lehet beszélgetni az alternatív megoldásokról, de ehhez meg kell ismerni a feladatokat, még akkor is, ha ehhez be kell állni 1-2 napra például raktározni.

    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal Dorcsinecz József cégvezetővel beszélgetett a Szallas.hu kezdeteiről és eladásáról, üzlet és barátság kapcsolatáról, valamint a cégvezető felelősségéről és hitelességéről.

    Az adásban szóba került még a magyarországi e-kereskedelem rövid fejlődéstörténete és jelenlegi állapota, illetve az új belépők lehetőségei egy látszólag már beállt piacra.

    Az adás hallgatóit közelebb engedjük kicsit a milliárdos online vállalkozások felépítéséhez és vezetéséhez, a sikerhez szükséges vállalkozói és cégvezetési kultúrához, de az is szóba kerül, hogy mennyire ajánlott és szükséges a nagy célok érdekében a külső tőke bevonása az üzletbe.

    De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban:
    - A nagy üzlet fiatalon, hogyan éltek a Szallas.hu vezetői a kezdeti sikeres években?
    - Mikor kell elkezdeni feladatokat delegálni, és miért nem kontrollálhatnak mindent a vezetők?
    - Mekkora szerepe van valójában a Szallas.hu-nak a magyar turisztikai szektorban?
    - Régiós terjeszkedés: célok, buktatók, konklúzió - mennyire volt sikeres?
    - Mekkora a verseny belülről az e-kereskedelmi piacon?
    - Hogyan száll harcba egy magyar cég a nulláról indulva a teljes magyarországi online konkurenciával?
    - Mennyire fontos egy sikeres online vállalkozásnál a személyes kapcsolat?
    - Mit tanácsol egy sikeres magyar online vállalkozó a KKV-szektor sikerre éhes szereplőinek?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/07/25/dorcsinecz-jozsef

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • “Azoknak a cégeknek marad piaca, akik nem a környezet kárára teremtenek értéket” - mesélte nekünk Balogh Petya az STRT alapítója, aki az egyik legismertebb magyar angyalbefektető. Az érdekes trend egyben azt is jelenti, hogy a fenntarthatóság és a környezet védelme már nem lehet csupán jó reklámfogás a cégek részéről, mert a felnövekvő generáció nagyon szigorúan nézi ezeket a szempontokat, és sokkal fontosabb nekik egy vásárlási döntés előtt, mint maga a termék.

    “Most érdemes feláldozni valamennyire a profitrátádat, hogy befektetsz úgy, hogy ellenállóképesebb legyél” - hangsúlyozza Litkai Gergely a Dumaszínház alapítója, aki szerint akár évekkel előre is meg kell előzni, azokat az akadályozó tényezőket, amelyek ma lehet, hogy fájdalmas kiadással járnak, de évek múlva ennek az összegnek a sokszorosát fizetnénk ki ugyanerre a problémára.
    A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal Balogh Péter befektetővel és Litkai Gergellyel, a Dumaszínház egyik tulajdonosával beszélgetett arról, hogy napjainkban milyen célok és jövőképek mentén érdemes céget alapítani.

    Az adásban a jelen és a közelmúlt magyarországi céges kultúrája ugyanúgy nagyító alá kerül, mint a meghívott vendégek cégeinek saját ökológiai lábnyoma. Megvizsgálják az ügyfelek, vásárlók edukációjának a fontosságát, és a vállalkozók közötti tudásmegosztás hiányáról és igényéről is beszélgetnek.

    Az adás hallgatói közelebb kerülnek egy kicsit a startup gondolkodásmódhoz és a magyar, valamint a nyugati vállalkozói hozzállás alapvető különbségeivel is megismerkednek.
    De nemcsak ezekről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a szereplők a műsorban:
    - Növekedés, vagy fenntarthatóság, merre tart ma egy fiatal cég?
    - A hosszútávú fenntarthatóság mennyire szempont, amikor Balogh Petya új céget alapít?
    - A Dumaszínház hogyan törekszik az ökológiai lábnyomának a csökkentéséhez?
    - Racionális befektetések a fenntarthatóság felé
    - A magántőke miért jelent meg újra a startup színtéren?
    - Hogyan érdemes külső finanszírozásba kezdenie egy cégnek?
    - Milyenek a magyar cégek, mennyire érdemesek befektetésre?
    - Mi a különbség a klasszikus magyar KKV-k és a startupok között?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/07/12/balogh-petya-es-litkai-gergely/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • „A legnagyobb probléma, hogy a magyar KKV-k káoszban élnek és nincs fókusz. Ezen segít a rendszer bevezetése” – osztotta meg velünk értékes meglátásait Bencze Attila, aki az ősidők óta foglalkozik a MiniCRM-mel. Ennélfogva több száz cégnek segített már rendszert kiépíteni és több ezer projektbe látott bele. Mik azok a tipikus hibák, amiket a cégek elkövetnek? Milyen tévhiteket és mítoszokat segít a MiniCRM egyből megdönteni? Ebből a 10 évnyi tudást felölelő, mastermindnak is beillő epizódból kiderül.

    „Egy munkavállaló átlagosan 1,5-3 órát tölt e-mailek megválaszolásával egy nap. Ha ez nincs automatizálva, akkor az elvesztegetett idő nagyon sokba kerül.” – vélekedik Bencze Attila, aki szerint egy kis cégnél nem fér bele az, hogy egy munkavállaló olyan feladatokkal foglalkozzon, aminek nincs értelme. Ezeket az időrabló tevékenységeket tudják azonnal kiváltani a sablonok.

    „Sokan azt gondolják, hogy a sablon azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt a megoldást kapja. Pedig nem. A jó sablon olyan, ami abban segít, hogy a személyes figyelmet érezze belőle az ügyfél, de azt rövid határidőn belül.”

    „Két típusú cég van. Az egyik fenntartható szeretne lenni és nem érdekelt a növekedésben. A másik pedig skálázhatóvá szeretné tenni a tevékenységét, mert nem tud olyan ütemben munkaerőt toborozni, mint ahogyan növekszik” – meséli Bencze Attila, aki szerint mindkét cégnek ugyanarra van ilyenkor szüksége csak más szemszögből. A probléma ugyanis az, hogy az emberek energiái végesek, előbb-utóbb hibáznak. A rendszerszemlélet, átláthatóság és a teendők csoportosítása és priorizálása a legnagyobb kihívás mindenütt. Automatizált folyamatokkal konkrét, tartós eredményeket lehet elérni. Ráadásul az átláthatóság mellett egy belső minőségbiztosítást is jelentenek. A riportok pedig lényegesen megkönnyítik a delegálást és a döntéshozatalt.

    A terjedelmes epizód gondolatai minden cégvezető számára megszívlelendők, akik szeretnének az átlagból kitűnni.
    Olyan kérdésekre kaphatsz választ az epizód meghallgatása során, mint például:
    - Mik azok a tipikus hibák, amiket a hazai cégek elkövetnek?
    - Milyen hiedelmek élnek az emberek fejében a CRM rendszerekkel kapcsolatban és ezek miért nem igazak?
    - Melyek azok a legnagyobb KKV mítoszok, amiket az évek során sikerült Bencze Attilának megdönteni?
    - Mennyi és milyen jellegű emberi munkát tudnak kiváltani az automatizált folyamatok?
    - Hogyan néz ki a MiniCRM használata a gyakorlatban? Kinek való és kinek nem?
    - Milyen mértékben kell részt vennie egy cégvezetőnek a szoftver tervezése és bevezetése során?
    - Mi az ügyfél adatbázis legnagyobb előnye?
    - Milyen előnye van a riport készítésnek és hogyan segítik ezek az információk a döntéshozatalt?
    - Mi az a TOP3 dolog, ami a KKV-k életében a legtöbb időt elveszi és nem szoktak gondolni rá?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/06/28/bencze-attila-minicrm-trener/

    Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
    · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
    · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
    · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
    · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
    A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
    · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
    · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.
    Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

  • „Sok válságon vagyunk túl, de mindig kijöttünk belőle” – osztotta meg tapasztalatait Barazsy Ákos és Wolf Gábor a Cégépítők podcast rendhagyó adásában. Mindketten kiemelkedő sikereket értek el a szakmájukban. S habár különböző területeken tevékenykednek egyetértettek abban, hogy a kitartás és az innováció összehangolása egy életfeladat. Megújulás nélkül pedig nincs fejlődés. Milyen tanulságokat szűrtek le tapasztalt cégvezetőként és hogyan tervezik a jövőt? Mi a legnagyobb különbség a magyar és az amerikai vállalkozói mentalitás között? Reális-e itthonról nemzetközi piacokat hódítani? Az epizódból mindez kiderül.

    „Magyarként is nemzetközi színvonalat várnak el a fogyasztók. Ehhez viszont olyan rendszert kell kiépíteni, ami lehetővé teszi azt. Mi abban szocializálódtunk, hogy egy ember sokféle feladattal foglalkozik. Amerikában viszont mindenre van egy ember, aki annak az egy részterületnek a specialistája” – vélekedik Barazsy Ákos, aki az amerikai piac meghódítását tűzte ki a zászlajára. Magyar cégként, kizárólag hazai piacra célozva ugyanis limitáltak a vállalkozók lehetőségei. Egy zárt országon belül elért eredmény nem feltétlen világ kompatibilis. Ha Amerikába el tudsz adni, akkor az a tudás viszont a világon bárhol megállja a helyét.

    „Ha jól működik a céged, akkor bármilyen ajánlatra nemet tudsz mondani. Rossz projektet pedig semmiképp nem szabad elvállalni, mert elveszi az idődet attól, ami eredményesebb lehetne” – mesélte Wolf Gábor, aki saját kárán tanulta meg mindezt a vállalkozói útja elején. Ma már megvan az a szabadsága, hogy csak olyan feladatokkal foglalkozik, amik örömmel töltik el. A tudás átadás mellett a szervezetépítésen és a következő szintlépésen gondolkodik. Illetve azon, hogy mi lesz vele, ha már csak járókerettel tud felmenni a Tik-Tokra.
    A maratoni hosszúságú, mégis könnyed hangulatú epizód minden mondata mögött hosszú évek tapasztalata rejlik.

    Olyan kérdésekre kaphatsz választ belőle, mint például:
    - Hogyan épült Wolf Gábor karrierje és mi változott benne az évek során?
    - Hogyan született meg Barazsy Ákosban a vállalkozás gondolata és mi késztette a nemzetközi terjeszkedésre?
    - Milyen létszám fölött kell átszervezni egy cég felépítését?
    - Mi a különbség az amerikai és a magyar vállalati kultúra között?
    - Milyen vállalati modellben gondolkodik Gábor és Ákos?
    - Melyek a magyar piac legnagyobb nehézségei?
    - Milyen szemlélet és életmód jellemzi a vállalkozókat és hogyan kerülhető el a kiégés?
    - Hogyan őrizték meg a függetlenségüket az évek során?
    - Elképzelhető-e a vállalkozói lét folyamatos megújulás nélkül?
    - Milyen tulajdonságok garantálják egy cégvezető sikerét?
    - Hogyan képzelik el a jövőt és milyen célokat szeretnének még mindenképp elérni?

    Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/06/14/barazsy-akos-wolf-gabor/