Afleveringen
-
A tavalyi IRONMAN világbajnokságon a legjobb magyar időt Koós Jonathán érte el. A fiatalember és tehetsége hazai triatlonos élet elől eddig rejtve maradt, részben mert régóta Angliában él és edz, részben pedig mert nemigen versenyez itthon. “Sötét lóként” viszont most nagyot ment Konán, 8:44:23 minden idők 5. legjobb magyar eredménye a hawaii világbajorságokról, amatőrként pedig senki nem volt még gyorsabb nála.
A mai adásban Jonathán triatlonos életpályáját beszéljük át, a kezdetektől egészen Hawaii szigetéig. Hogy születik egy bakancslistából egy kiváló eredmény? Mit tud adni a koronavírus egy jó teljesítéshez? Hogyan készült fel teljesen egyedül?Kalandos triatlonos életút állomásai jönnek, tartsatok velünk!
-
A DEPO triatlonos podcast már korábban is megszólaltatott jópár triatlon Legendát, akik egytől-egyig megemlítették az Ötpróba kihívást, amely, mint első lépcsőként ott szerepelt a triatlonistává válásuk elején.
A mai műsort ennek a mozgalomnak szenteljük, vendégemmel dr. Szélpál Tamással aki jeleneg a vezetője ennek több mint 40 éves múlttal rendelkező szabadidős pontgyűjtő rendeszernek.
Visszamegyünk egészen a kezdetekig, és sorra vesszük a Ötpróba fejlődésének mérföldköveit: hogyan alakult ki, mik voltak az első kihívások, kik voltak a szereplők, hova fejlődött napjainkra ez a szabadidősportokat tömörítő Olimpiák köré épülő vállakozás.
Sok kérdés, sok válasszal, tartsatok velünk ma is!
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
Triatlonlegendák sorozatomban az egyik , hanem a legeredményesebb női magyar triatlonista a mai adás vendége. Molnár Erika kétszeres olimpikon, jelen volt többedmagával a sportág 2000-es Sydneyi debütálásán, valamint négy évvel később már egyedüli magyar nőként az Athéni olimpiára is kijutott. Világ –és Európa bajnok, mindezidáig az egyedüli világkupa győztes tritatlonistánk, - 1997-ben Stockholmban és Cancunban is nyerni tudott. Itthon 27 magyar bajnoki címet gyűjtött atlétikában duatlon és triatlonban, és számtalan dobogó fűződik a nevéhez. Az UTE egykori versenyzője Horváth Laci bácsi alias Vöri munkásságának egyik ékessége, eredményeit szívós, kitartóm szorgalmas munkával érte el. Élsportolói pályafutása után sem távolodott elő sporttól, gyerekei jégkorong pályafutásának egyengetése mellett, mai napig aktívan mozog.
Hallgasd meg életútját a mai részben.
-
Ha azt mondom Quadratlon valószínű kevesen tudják mit is jelent, pedig ugyanolyan multisport mint a triatlon, csak még egy kajakozás is van benne, vagy az úszás vagy a kerékpár után. A sportág 2001-től van jelen, és hazai eredményeket tekintve igencsak jól is állunk. Csima Ferenc évek óta nyeri a világbajnokságokat, és világkupákat de Badar Gergő és Tarnai Bence is állt már a világ tetején.
Mai vendégem Halász Arnold, szintén jeles képviselőja a sportágnak, tavaly sprint távon korosztályos világbajnok lett, a világkupa sorozatban pedig a második helyen végzett összetettben. Vele beszélgettem a quadratlon sportág szépségeiről, kulisszatitkairól. életútról, küldetésről. Tartsatok velünk most is!
-
Pár éve a triatlon szerencsére újra beköltözött a nappaliba köszönhetően annak, hogy néhány sporttelevízió felvette a portfoliójába. A PÁLYÁN KÍVÜL mindsorozatom következő részében a kommentátori szerepkört járjunk körül, Nagy Benjaminnal. Benji az EUROSPORT műsorvezetője, több mint három éve kommentátor a triatlon versenyeken, vele merültünk el ennek a csodálatos szakmának a kihívásaiban.. Hogyan lesz valaki kommentátor, hogyan készül fel a műsorokra? Milyen egy élő közvetítés hangulata, merre tart a triatlon és a televízió kapcsolata? Történeket, kulisszatitkok, életút a kommentátorkodás körül. Izgalmas és érdekes téma, tartsatok velünk most is!
-
Horváth Karol idén U23-as világbajnok lett. Az idevezető út pedig sok sok év alatt igencsak nagy amplitúdók között változott. Már ifiként is bontogatta szárnyait, de a szisztematikus építkezés mostanra ért csak be igazán, Karol remek veresenyzéssel, legerősebb számát kihasználva egy bődületes spritbefutóval világbajnok lett Malagán.
A mégcsak 22 éves sportoló rövid pályafutása igencsak tömény, de nagyon imponáló is: a World Triatlon szerint 50 nemzetközi indulásból 11 dobogó és 4 győzelem az eddigi mérleg, méltán kijelenthetjük a jövő egyik nagy reménysége volt a vendégem.
De hogyan is kezdődött minden, mik voltak az első eredmények, hogyan maradt Karol a triatlonban, hogy is zajlott ez a VB győzelem?
Jöjjön hát egy páratlan élet és élménybeszámoló egyben, amiből az is kideül a triatlonhoz is kell önbizalom!
Mai vendégem egy világbajnok: Horváth Karol.
-
Aki követi kicsit is követi a hazai hosszútávú triatlonosokat, egészen biztosan találkozott már Erdélyi Dani nevével. Dani, teljesen a nulláról 9 év alatt nagyon magas szintre jutott ebben a szakágban, négyszer volt már IRONMAN világbajnokságon, legjobb idejét tavasszal 8:14-re faragta, nemrég pedig minden idők 7. legjobb magyar idejével ért célba a Hawaii világbajnokságon. Megszállott és nagyon eredményes triatléta, ráadásul rendkívül szorgalmas is, 22 teljesített Ironman idejéből csupán csak az első négy van 10 órán kívül, emelett korosztályban folyamatosan a dobogóra áll, és már profi atlétákat előzget. A vele készült műsor egy igen részletes önéletrajzi utazás, a legrészletesebb a DEPO történetében, nem is fért bele egy részbe. Jöjjön most a megszállott hosszútávos, aki nagyon sokat áldoz a triatlonban: Erdélyi Dani. Második rész
-
Aki követi kicsit is követi a hazai hosszútávú triatlonosokat, egészen biztosan találkozott már Erdélyi Dani nevével. Dani, teljesen a nulláról 9 év alatt nagyon magas szintre jutott ebben a szakágban, négyszer volt már IRONMAN világbajnokságon, legjobb idejét tavasszal 8:14-re faragta, nemrég pedig minden idők 7. legjobb magyar idejével ért célba a Hawaii világbajnokságon. Megszállott és nagyon eredményes triatléta, ráadásul rendkívül szorgalmas is, 22 teljesített Ironman idejéből csupán csak az első négy van 10 órán kívül, emelett korosztályban folyamatosan a dobogóra áll, és már profi atlétákat előzget. A vele készült műsor egy igen részletes önéletrajzi utazás, a legrészletesebb a DEPO történetében, nem is fért bele egy részbe. Jöjjön most a megszállott hosszútávos, aki nagyon sokat áldoz a triatlonban: Erdélyi Dani. Első rész.
-
“Nem az a fontos hány év van élet hanem mennyi élet van az éveidben” - vallja mai vendégem, Zakariás Géza, alias "Zaki" .
Az olimpiai ötpróba annak idején sok embert megfertőzött, Géza is ezek közé tartozik, innen nyeregalt át a triatlonba. A sporttudományok doktoraként 35 évig a triatlon határozta meg az életét. Zaki, a hazai triatlonos élet legendás alakja, s nemcsak mint sportoló, hanem kíváló triatlonos szakember, és edző is. A sportágban évekig tanított a TF-en, edzői tanítványai között pedig olyan ismert sportolókat ismerünk mint a 8x hosszútávú magyar bajnok Major Joe, a kétszeres győztes Fazekas Attila, vagy a két olimpiát Londont és Riot megjárt Kovács Zsófi, vagy a 2000-es Sydney olimpiát teljesítő Edöcsényi Nóra.Jöjjön most a győri SZESE megalapítója, a POLAR órák első hazai használója, az első Vasi vasember bronzérmese, s akinek a szíve csücske a Nagyatádi IRONMAN, s aki három sportban jutott már el Európa bajnokságra....
-
A mai adásban kicsit elkalandozunk a frissítők világába, a sok mesterséges iso és gél között van ugyanis egy olyan magyar termék, amely kizárólagosan természetes alapanyagból készül és szolgáltat energiát a sportolásod alatt.
A rizs alapú smartfood termék neve: ALLRYS.
Magyar innováció, magyar alapanyagokból magyar gyártással. A cégvezető Maszler Katával ültem le egy órára beszélgetni, arról az izgalmas kihívásról amiben az Allrys termékcsalád testet ölt. A kezdeti indulástól, a termék összegtevéin át a jövőbeli tervekről is ejtünk néhány szót. Ismerd meg mai adásból azokat az E-mentes, organikus, és vegán, frissítőket, amelyek egy jó alternatívát biztosítanak a hagyományos mesterséges termékekkel szemben. Tartsatok velünk!
-
Aki hallgatta már a korábbi adásokat az találkozhatott már mindkét Lehmann testvérrel. A barcelonai ironmanen nemrég a második legjobb magyar ironman időt teljesítő, Bence és a párizsi olimpiain kiválóan szereplő, és azóta Európa bajnok és világbajnok ötödik helyet elért Csongor után, most a mikrofon túloldalán az apa ül: Lehmann Tibor
Tibor páratlan duatlon és hosszú távú versenyzői múlttal rendelkezik, ráadásul most már elég régóta a hazai triatlonos élet egyik meghatározó egyesületét a Tiszaújvárosi Triatlon Klubot vezeti.
A sportolói pályafutáson kívül, beszélgettünk a párizsi olimpiai szereplésről, a nemzetközi triatlonos helyzetről, a klubműködésről és a következő olimpiáig körvonalazódó hazai triatlonos életről. 35 évet átölelő adás régen volt, tartsatok velünk most is!
-
Pályán kívül minisorozatom elérkezett a harmadik részéhez. A sportfotós és versenyszervezői rész után, most egy olyan szereplő jön, aki nélkül nincs verseny. Mai vendégem Rózsa Dóra nemzetközi versenybíró akivel betekintünk a bírói hivatás kulisszái mögé. Hogyan lesz valaki versenybíró, mit kell tennie verseny előtt, alatt és után? Hogyan dolgoznak, miként tevénykedednek, milyen hierarchiát használnak? Egy érdekes műsor amiből a triatlont szemléljük versenybírói szemmel. Tartsatok velünk!
-
Mai vendégem a negyedik olyan nő, aki hosszútávon magyar bajnok lett. A nyolcadik nagyatádi 'FUJI IRONMAN-T' ugyanis egy 22 éves lány nyerte, Kovács Fatima. A korábbi atléta évek miatt Ő a hátulról jövő triatlonos, a versenyen is 8.5 óra után vette át a vezetést. A sportág a nagyatádi győzelem után teljesen átszippantotta, annak is a hosszútávú ága. Pénzdíjas versenyeken indult, megjárta a Hawaii IRONMAN világbajnokságot, a gyerekek után pedig a terepfutásban találta meg a kihívásokat. Fatima azon kevesen közé tartozik aki diplomás triatlonedző, de sok más képzéssel is kiegészítette már tevékenységét.
Mi a hasonlóság Fatima és Lucy Charles között? Milyen volt az edzés, a nevezés, a frissítés a triatlonos élet a sportág hajnalán? Hogy lesz kerek egy karrier, és miért is kell több lábon állni manapság?
Sok kérdés, amire választ ad mai vendégem, Szűcs Fatima
-
Egy hónap telt el az Olimpia óta, ahol Lehmann Csongor egy egészen viszontságos körülmények között az előkelő 11. helyen végzett, minden idők második legjobb helyezését érve el. A párizsi kalandhoz vezető útról beszélgettünk, egészen a kezdetektől, a jelenleg a legjobb magyar világranglistás eredménnyel büszkélkedő Csongorral aki most az 5. helyen áll. Az olimpiai futam részletes beszámolója után pedig kitekintettünk a jövőre is, így alkotva kerek egészet pályafutásában. Tartsatok velünk ebben az exkluzív részben is.
-
Akasztják a hóhért, avagy hogyan kerültem a mikrofon másik oldalára? Pár hete volt szerencsém a SONKASZELETELŐ PODCAST-ban vendégeskedni, ahol engem faggattak edzés filozófiámról, szemléletmódomról edzéselméleti kérdésekről. Utólag visszahallgatva szerintem sikerült egy hiánypótló szakmai anyagot rögzíteni az utókornak, amit most ezen a csatornán is közzéteszek. A jubileumi 40. adásból tehát sok szakmai kérdés megválaszolásra kerül, tolmácsolásomban. Furcsa volt a túloldalon ülni, de örülök hogy megoszthattam hogyan is látom a hivatásom. Nem lett rövid, cserébe darabokban is meg tudod hallgatni! Tartsatok velünk ma is!
-
Elérkezett a PÁLYÁN KÍVÜL minisorozatom következő része, ahol most a versenyszervezés kulisszatitkaiba kaphatunk egy rövid betekintést. Mai vendégem több mint 10 éve szervez triatlon versenyeket Magyarországon, a Balatonman brand alatt. Zelcsényi Miklós mindenki MUKIJA osztotta meg velem tapasztalatait és gondolatait a témában.
Átbeszéltük honnan is indult a cég, mi kell egy jó versenyhez, milyen engedélyeket kell beszerezni, mennyire fontos a biztonság. Választ kapunk arról arra milyen lépésekből áll egy verseny és hogy mikor is nyugszik meg a versenyszervező az esemény alatt. Informatív anyag született, tartsatok velünk!
-
Bátran mondhatom hogy mai vendégem Nagyatád Örökös Bajnoka. Major József ugyanis hét éven keresztül 2005 és 2011 között legyőzhetetlen volt a hosszútávú magyar bajnokságokon. A magyar sikerek mellé pedig kíváló nemzetközi eredmények is kísérik a több mint 60 ironmant is teljesítő karrierjét. Többször járt KONÁN a profi mezőnyben, sokszor állt a dobogón, vagy atop 10-es eredménnyel ért célba. Joe több mint 10 éve az USÁBAN él, s ugyan most már nem versenyez volt miről beszélnünk. Jöjjön Joe,aki egész életében elő nézett és ment, aki szerint a futás mindig nehéz az IRONMAN végén, és aki szerint mindig keményen kell dolgozni.
-
ÚT AZ IRONMAN PROFIK KÖZÉ
“Mindenkinek ajánlom aki szeretné magát rosszul érezni” - mondta el beszámolójában Lehmann Bence aki pár hete a klagenfurti IRONMAN-en debütált. A kiválóra sikeredett versenyen a 12. lett a PRO atléták mezőnyben., a 8:14:33-as kiváló célidejével pedig letette névjegyét a nemzetközi IROMAN mezőnyben. A tiszaújvárosi triatlonos család legidősebb tagjaként Bence nagyon kicsi kora óta ott van a hazai triatlonos élet élmezőnyében, s azóta végigjárta a ranglétrát amit eljutott a teljes távig. Ezt az egyenlőre rövid de eseménydús életutat beszéltük át, kezdve a gyerekkori élményekről, sikerekről, kudarcokról és a családi kötelékről, a fél és most már teljes táv felé fordulásról. Fény derül az Ironman felkészülés kulisszatitkairól, az edzésmunkáról, és magáról a versenyről is kapunk egy részletes beszámolót. Mai vendégem Lehmann Bence -
Egy Multisport esemény mindig több szintű.
Vannak versenyekfajták: triatlon, duatlon, aquatlon, swimrun s még megannyi Multisport esemény.
Vannak a résztvevők, elitek, amatőrök, utánpótlás, pára versenyzők. Vannak a szervezetek: World Triatlon, ETU, WTC, PTUVannak versenysorozatok: WTCS, PRO SERIES, Super League, T100, Aréna Games …
Ebben a rengetegben fogunk rendet tenni mai vendégemmel Lipták Tamással aki a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. Lipinek (legtöbben csak ismerik a triatlonosok között) szakvezetőként és egykori elit versenyzőként mély rálátása van a sportágra.
Lesz majd szó honosításról, pénzdíjakról, szponzorációról, tv-s közvetítetésekről, Megnézzük a versenyrendszereket, vázoljuk a azai triatlon helyzetét, Felrajzoljuk a triatlon térképét, Boncolgatjuk továbbá sportág jövőjét….Merre is tart a triatlon? -
Aki követi a hazai hosszú távú triatlon történetet, FLANDER MÁRTON nevét biztosan hallotta. FA Flander Érának is nevezhető időszakban Marci a nagyatádi országos bajnokságon 2010 és 2019 közötti 10 évben hétszer állt dobogón, sőt 2014 és 2017 zsinórban 4x meg is nyerte azt. Nevéhez fűződik minden idők legjobb amatőr világbajnoki eredménye Hawaiion, 2014-ben ugyanis második lett korosztályában. Többször nyert féltávon is OB-t, de a nemzetközi versenyeken is meg-meg csillogtatta tehetségét, IRONMAN Európa bajnoki címe mellett további érmeket hozott haza….Egy szó mint száz nem kis név a “szakmában” ráadásul jó pár éve “Istállót” is üzemeltet, sikeres tanítványoknak segít edzéstervekkel. Következik most Flander Márton részletes életinterjúja rengeteg történettel, eredmények, élménnyel.
- Laat meer zien