Afleveringen
-
Egy kicsi szünet után ismét itt a Le Mans Podcast, a legfrissebb adásban a Spa 6h-ról beszélget Volentér Balázs autóversenyző és Lantos András, az Eurosport kommentátora. Szóba kerül a történelmi első privát győzelem, a Proton Porsche remeklése, valamint a két nagy baleset, de beszélünk arról is, mennyire volt igazságtalan a Ferrarival a versenyidő visszaállítás.
Az első privát hypercar győzelmet hozó Spa 6h-ról volt mit beszélni, de azúttal sajnos korlátozottak voltak a lehetőségeink, így a műsor történetében először tényleg megálltunk félóra környékén.
Azért így is tudtuk méltatni kicsit a Hertz Team JOTA-t, amely hét nagy gyártó hivatalos csapatait megelőzve valódi független együttesként nyert Spa-Francorchamps-ban.
Természetesen nem mehettünk el a másik privát 963, a Proton Competition és különösen Julien Andlauer parádés teljesítménye mellett. Ha még nem láttad, a francia pilóta milyeneket előzött az Eua Rouge-ban, akkor semmiképp ne hagyd ki.
A Le Mans 24h főpróbája hozott két nagy balesetet, mind a kettőt kielemeztük versenyző-szemmel, és természetesen szót ejtettünk a versenyidő visszaállításról is. A Ferrari nagyon nehezményezte a dolgot, így arra is kitértünk, igazságtalan volt-e velük szemben a döntés.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Ha egy csapat esélyeit latolgatjuk, mindig a játékosállományra gondolunk, netán az edzői garnitúrára. De vajon ez elég? Mi van azokkal az emberekkel, akik egy szinttel feljebb állnak és az egész ideáért vállalják a felelősséget?
Szorgos munkások ők, vízionáriusok, vagy szimplán szerencselovagok, akik elég magasra tudtak kapaszkodni az uborkafán? Ki az a Red Auerbach és mitől volt akkora durranás executive-ként Jerry West? Kinek lehet hálás Sam Presti? Hogy viszonyul egymáshoz a gondos tervezés és Lady Luck lábnyoma? Mennyit számít egy jó tulajdonos és mennyit egy jó draft?
Megannyi fontos kérdés, amely mind azt támasztja alá: csapatot (pláne dinasztiát) építeni pokoli nehéz dolog. Van, aki jobban, van, aki gyengébben csinálja. A hátország titkai Billupstól és Garnettől, a Jailblazersen át, egészen SGA-ig.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
A Giro adta a a legújabb adás apropóját, ezért egy bringás alkotást, a Hegyek poklát vettünk elő. A Kevin Costner fémjelezte film egy családi drámába ágyazza a kerékpársportot. A műsorban többek között arról elmélkedtünk, mennyire megfilmesíthető a bringázás, mennyiben mondható hitelesnek a film sportábrázolása, és mennyire fulladtunk bele a ’80-as évek hangulatába.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Az elmúlt húsz év egyik legkiemelkedőbb magyar kosárlabdázója, Fegyverneky Zsófia múlt héten lejátszotta pályafutása utolsó mérkőzését. Az Euroliga-győztes játékossal a kezdetekről, a pécsi és a soproni évekről, a válogatottbeli szereplésel kapcsolatos hiányérzetéről és a közeljövőben rá váró feladatokról beszélgetünk a Hosszabbítás első részében.
A másodikban a múlt héten lezajlott magyar kerékpáros körversenyre, a Tour de Hongrie-ra tekintünk vissza Dina Mártonnal, aki a legjobb magyarként zárta az összetettet, így a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is övé lett a fehér trikó. Marcit megkérdezzük a verseny erősségéről, a mezőnyben feltűnő sztárokról, és persze arról is, hogy mennyire elégedett a teljesítményével.
Ácsi! rovatunkban ezúttal is elhoztuk a hét legérdekesebb híreit, kibeszéltük a Giro első teljes hetét, a Tour de Hongrie-t, szóba kerültek a BL-elődöntők, Mbappé átigazolása, Dzsudzsák Balázs interjúja, a fejbe dobott Novak Djokovic, a magyar-kanadai hokimeccs, és egy trükkös ikerpár története is.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Tartalom:
00:00 - 01:30 Bevezetés
01:30 - 08:30 Bálint tényleg elutazott Rómába, és látta Nadalt edzés közben
08:30 - 15:30 Milyen jegyet érdemes venni rajongóként? Kiket látott Bálint a top 100-ból?
15:30 - 25:00 Sinner hatása az olasz szurkolókra, mi volt a legnagyobb tanulsága az útnak?
25:00 - 32:00 Milyen állapotban van Nadal? Hogy ütnek a profik?
32:00 - 34:00 Nincs csönd a meccsek alatt, csak úgy tűnik...
34:00 - 44:43 Djokovic formája továbbra is aggasztó
Salakblog Podcast - Minden, ami tenisz Szántó Petrával és Dani Bálinttal
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Vasárnap este a pécsi utakat nagyon jól ismerő Gönczy Gergővel (Epronex) beszéltük át a Tour de Hongrie utolsó szakaszán történteket és az egész versenyt. A podcastben egy rövid értkelés erejéig a fehér trikót megszerző Dina Marci mellett Fetter Erik is feltűnik.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Fetter Erik lett a legjobb magyar versenyző szombaton a Tour de Hongrie-n, gyorsan át is beszéltük, hogy milyen volt belülről az etyeki befutó.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Dilemma: JJ Redick a régi igazságot citálja, miszerint a rájátszásban a sztárok szerepe nő, a kispadoké csökken, mindeközben a Pacers szurkolói (kis túlzással) azon merenghetnek, mi lenne, ha egyszer egy meccset végig a "tarcsi" hozna le. Kinek van igaza?
És különben is: tényleg eredményes lehet-e egy cserejátékosoktól sokat váró csapat, vagy a kispadról beszállóknak annyi a szerepük pusztán, hogy ne okozzanak helyrehozhatatlan kárt a Curry/Jokic/tetszőleges főszereplő nélküli percekben? Vinnie Johnsontól Lou Williamsen át Manu Ginobiliig megannyi legendás hatodik embert sorolunk, de vajon ezzel le is tudjuk a cseréket illető legfontosabb kérdéseket?
Szóval, ezen a héten a kispadok témakörét feszegetjük, alapszakasz és rájátszás vonatkozásában egyaránt, legendákat és napjaink legjobbjait egyaránt számba véve, bátorságot és szokásjogot citálva. Jöttök velünk?
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
A fehér trikót megszerző Dina Marcival elemeztük a Tour de Hongrie 3. szakaszát, amit Thibau Nys nyert.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Ezúttal a szinte hazai pályán tekerő Valent Márk, az MBH Bank Colpack Ballan versenyzője mesélt arról, hogy milyen volt belülről a Tour de Hongrie 2. szakasza.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Filutás Viktor elmesélte nekünk, hogy milyen volt belülről a Tour de Hongrie szerdai nyitószakasza.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Csodálatos heteket élhetnek meg a magyar hokirajongók, hiszen egy hete arról beszélgettünk adásunkban, hogy a női válogatottunk visszajutott a legjobbak közé, ezúttal pedig a férfi válogatott kapcsán lesz ugyanez a téma, mivel a magyar csapat története során először tudott az A-csoportból történő kiesést követő évben egyből visszajutni a világ legjobb 16 csapata közé. Vendégünk a csapat játékosai közül az a Garát Zsombor, akivel ősszel az amerikai kalandjáról készítettünk interjút, így beszélgetésünk során erre, és a világbajnokság eseményeire is kitérünk.
Hétfő este ért véget a 2024-es snooker világbajnokság, amely számos óriási meglepetést hozott. Három selejtezőből induló játékos jutott az elődöntőbe, ám nem ők, hanem Kyren Wilson ünnepelhetett a legendás sheffieldi Crucible színházban. A vb-n történtekről és Révész Bulcsú selejtezős szerepléséről Buzás Gábort, az Eurosport kommentátorát kérdezzük.
Ácsi! rovatunkban ezúttal is elhoztuk a hét legérdekesebb híreit, köztük a hokiválogatott visszajutását a legjobbak közé, a kézilabda BL-negyeddöntőket, ahonnan csak a Győri ETO jutott magyar klubként a Final 4-ba, ötletelünk a 26-os Európa-bajnoki keretek kapcsán, kibeszéljük a Giro nyitó hétvégéjét és a női Vueltát, és megénekeljük Lando Norris első győzelmét is.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
00:00 - 09:55
A meglepetések világbajnoksága volt a 2024-es. Kristóf szerint Jak Jones döntőbe jutása volt a legnagyobb meglepetés. A walesi nem a legjobb játékot hozta, mégis remekül szerepelt. Ez őt dicséri, vagy a többiek kritikája? Judd Trump és Stuart Bingham Jones lassú játékára panaszkodott. A döntőre felgyorsult, lehet hogy ezért is kapott ki? Egyébként volt esélye a döntőben a gyenge kezdés ellenére.
09:56 - 18:33
Kyren Wilson játszott a legjobban a világbajnokságon és sokkal jobban snookerezett, mint korábban bármikor. De így is elég sokat hibázott, valószínűleg kellett a sikeréhez, hogy nem a legacélosabb ellenfeleket kapta. Kristóf szerint ez a "gyenge" vb-cím motiválja őt arra, hogy több vb-t nyerjen. Gábor szerint kikopnak a sztárok, ezért nyerhet még Wilson több vb-címet. Generációváltást jelenthet, hogy Luca Brecel és Kyren Wilson nyerte az utóbbi két tornát.
18:34 - 23:39
Gábor számára John Higgins Mark Allen elleni győzelme volt a legszívmelengetőbb meglepetés. Wilson győzte le a skótot a negyeddöntőben, visszaverte Higgins felzárkózását, amivel visszavágott a tavalyi hatalmas vereségért.
23:40 - 29:48
Judd Trump azt hitte, hogy csak ő vagy Ronnie O'Sullivan nyerheti meg ezt a világbajnokságot. Trump játéka az összeomláshoz hasonlított Jones ellen. Bingham és Trump panaszkodott Jones lassú játékára. A döntőben bevállalósabban játszott a walesi. Lehet, hogy emiatt kapott ki?
29:49 - 35:56
Ronnie O'Sullivan messze nem játszott olyan rosszul a negyeddöntőben, mint Trump, mégis kikapott Binghamtől. A Rakéta feszült volt, óriási nyomás alatt játszhatott, és a végére szétesett. A vb előtt azt mondta, nagyon felkészült, utána azt, hogy nem is akart indulni. Binghamet nem lehet eléggé dicsérni, de akkor hogyan kaphatott ki Jonestól?
35:57 - 38:01
Olyanok jutottak az elődöntőbe, akik semmit sem csináltak a szezonban. Akik nagyon fogadkoztak, azok estek ki a leghamarabb. Trump is előreszaladt az esélylatolgatásban.
38:02 - 43:24
Nagyon rég nem láttunk ennyire alacsony színvonalú világbajnokságot. Alighanem a szűk zsebek miatt lehetett. Még talán a döntő volt a legjobb mérkőzés, de azért voltak ennél jóval erősebb finálék is.
43:25 - 51:01
Mire viheti Kyren Wilson a jövőben és mennyire eladható világbajnok? Jones sokkal több néző szívébe lopta be magát. Wilson aligha fog a babérjain ülni, mint ahogy Brecel tette. Gábor szerint pár év múlva akár háromszoros világbajnok is lehet. Kritikával illetjük a World Snooker Tourt és Wilson színpadiasságát is.
51:02 - 58:09
Mi lesz az új szakadár ligával? Szaúd-Arábia úgy látszik, a World Snooker Tourral bútorozik össze. Aú! Ronnie O'Sullivan külön sorozatot hoz össze? Valószínűleg ő azt csinál, amit akar, de mi fér bele a WST szemszögéből?
58:10 - 1:08:45
Gábor forradalmi változtatásokat vezetne be a világbajnokságon. Kristóf néhány fontos játékszabályon módosítana. Steve Davis szintén.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Tartalom:
00:00 - 01:50 Bevezetés
01:50 - 20:40 Madridi sérüléshullám, Auger-Aliassime visszatért? Rublev győzelme
20:40 - 26:15 Swiatek és Sabalenka döntője az év meccsei között. Mi Swiatek titka?
26:15 - 29:05 Alcaraz és Sinner sérülése mennyire aggasztó?
29:05 - 34:45 Djokovic esélyei egyre nőnek a sok sérüléssel?
34:45 - 41:14 Itt a vége a Tsitsidosának! Szakított az álompár
Salakblog Podcast - Minden, ami tenisz Szántó Petrával és Dani Bálinttal
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Hol dőlhet el a verseny, milyenek lesznek a legfontosabb szakaszok, mennyire ismeri Marci a Tour de Hongrie hegyeit és milyen emlékei vannak a múltból. Milyen csapat színeiben indult először, melyik kiírás sikerült a legjobban számára és mit várhatunk tőle idén?
A magyar válogatott tagjaként induló Dina Marcival beszéltünk át mindent, ami a szerdán rajtoló Tour de Hongrie kapcsán fontos lehet.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Lemaradt a Giroról, de legalább ott lesz a Tour de Hongrie-n. Fetter Erik magában azért készült erre a forgatókönyvre és nem csalódott a csapat döntése miatt, mivel a magyar körversenyen akár 3 olyan szakasz is lehet, ahol megmutathatja magát. De vajon, hogy viseli majd a hiányát Valter Attila? ESBringa podcast Fetter Erikkel.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Egy csapat rájátszásbeli sikerét illetően nem csupán a sztárjai teljesítménye, de szerkezeti, szervezeti, játékosanyagbeli hiányosságai is meghatározó jelentőséggel bírnak.
A tökéletlenségek természetesen az alapszakaszban is okozhatnak gondokat, a playoffban azonban tényleg mindenki ezeket keresi ellenfeleinél. S ha megtalálja, biztosak lehetünk benne, nem is hagyja annyiban a dolgot: megpróbálja kihasználni és a maga javára fordítani a legapróbb bakikat is.
Szóval, mi van akkor, ha egy 80 pontos sztárduó is kevésnek bizonyul a sikerhez? Doncicnak van könnyebb a dolga, vagy Jokicnak? Mi az OKC Thunder sebezhető pontja? Megannyi kérdés, ami nem hagy nyugodni bennünket. És reméljük, Benneteket sem.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Egy aktuális mozi, a Challengers adta a műsor legfrissebb adásának témáját. A film szerelmi háromszögbe bonyolódott teniszezőkről szól, az egyik főszerepben Hollywood talán legfelkapotabb színésznőjével, Zendayával. A műsorban hosszan taglaltuk a Challengers sportábrázolását, de bőven foglalkoztunk a karakterek közti viszonyokkal is.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
-
Szabó Miki tavaly szerelőként győztes csapat tagja volt a Tour de France-on, most a második háromhetesére készül, hiszen ott lesz Valter Attiláékkal a szombaton rajtoló Girón.
Rég hallottunk ennyi extra és érdekes infót egy podcastben, erre az adásra megéri rámenni. Miki a Grand Tourokon megszokott napi rutin mellett, a Teidéről, Van Aertról, Blanka szerelői képességeiről és arról is mesélt, hány kerékpárral illetve alkatrésszel utazik egy profi csapat a nagy körversenyekre.
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
- Laat meer zien