Afleveringen
-
záróműsorhoz kezdőkép ennyi a jövő hát kezdődjék valami más világ felé sodró szél a múltunk az idő essünk szét veled az ég nekem a még forog a gép gyönyörűség
búcsúzik a garázsmenet, kicsit a látszótér is, valahogy majd valamikor találkozunk, mindenkinek mindent. és persze artisjus-mahasz a kurva anyád. -
Évadzáró adás a vágyról, hogy kicsekkolhassak, off legyek, elvonuljak és megtaláljam magam. Az zene Iamyank.
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
A Kolibri Színházban jártam Gothár Péter: Óz, a varázsló című előadásán, programajánló, és a fodrászmegfigyelés.
-
Berlint látni, és? Úti beszámoló Tamával és Nellivel folytatólagosan elkövetett berlini utazásunkról, repülésről, hogy milyen volt a Mustafa’s Gemüse Kebab, a zumba és találkozásom David Bowie-val. A zene természetesen Nina Hagen.
-
Megtaláltatás után megtalálkozás, végre élőben, igaziból.
-
Ez egy műsor arról, hogy milyen társkeresni, már majdnem feladni, aztán megtalálni, és megtaláltatni. És még az öröm, és a boldogság, meg annak ábrázolási nehézsége.
-
Holdosi József Kányák című regényének nyolcadik, befejező része.
-
Holdosi József Kányák című regényének hetedik része. Ma nincs zene, mert hosszú lesz. A következő adás a befejező rész.
-
Holdosi József Kányák című regényének hatodik része. Zenél Dr. Nelle Karajlic, Dejan Sparavalo, Vojislav Aralica
-
Holdosi József Kányák című regényének ötödik része. Zenél a Váradi Roma Cafe.
-
Holdosi József Kányák című regényének negyedik fejezete. Zenél a Karavan Familia.
-
Holdosi József Kányák című regényének harmadik fejezete. Zenél a Kalyi Jag.
-
Holdosi József Kányák című regényének második fejezete. Zenél Lakatos Móni és a Romengo.
-
Holdosi József Kányák című regényét olvasom fel, Beck Zoli hatására, aki a műsor elején elmondja, miképp lett romológus. Zenél Lakatos Móni és a Romengo.
-
Hegyi újra egyedül a mikrofonnál, megtorpanva, lamentálva, útkeresve. Gothár Péter is szóba kerül, zenél az Analog Balaton magában és a Dalfutárban is.
-
Kérdésterjesztés a dezoxiribótól az őslevesig, majd parttól várakig, képeslapok történetekkel. A volánnál Csaba, mert Zsolt nyomorult.
-
Próbálok magyarázatot adni mindenre, mi történt, hogy és miért, persze filmkritika is, meg egy alapos helyzetjelentés. Ma egyedül, mert Csaba beteg. A zene James Blake.
-
Mi van, amikor elfogy a gond, csinálsz újat, vagy beismered, ha nehezen is, hogy lehet, hogy boldog vagy? Szabad ilyet mondani? Unalmas, vagy irritáló a boldogság? Azahriah zenél ma hármat.
-
Merre utazott Csaba, és hova ment Zsolt, miért nem dőlnek fel a kövek, és hol kapható a legfinomabb lángos. Majdnem két órás minekhívják, amihez a zenét a The Blaze adja.
-
Csaba olyanra válaszol, amit az előző adásban kérdeztem, de a deep fake és a human interface is szóba kerül. Aztán kis évadzárási pánik, közreműködésre hívjuk a hallgatókat. A zene ma: The Clash.
- Laat meer zien