Afleveringen
-
2025. június 16., hétfő 9-10 óraMIHÁLOVITS GAZDA: Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta. Az okok összetettek: a tömeges téli méhcsalád-veszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok, illetve a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás egyaránt hozzájárult a kiábrándító eredményekhez. Kovács Andris, a Mézerdő Méhészet egyik alapítója.Tőzsdenyitás Czibere Ákos elemzővel (Equilor Zrt.).HEURÉKA-ÉLMÉNY: Összesen 313 oktatási intézmény jelentkezett a BME és a HUNOR Magyar Űrhajós Program közös projektjébe, melynek keretében a diákok földi körülmények között, saját osztálytermükben ismétlik majd meg Kapu Tibor Nemzetközi Űrállomáson elvégzendő mikrogravitációs kísérleteit. Mi a BME és a Hunor közös, Univerzoom projektjének a lényege? Hány iskola vesz részt a programban? Milyen kísérleteket végeznek el az iskolák és milyen eszközökkel? Ezeket az eszközöket a BME állította össze és adja át az iskoláknak? Miért érdekes tudományosan az, ha ugyanazt a kísérletet a világűrben és a földön is elvégzik? Kapu Tibor a BME hallgatója volt, ahogyan Cserényi Gyula és Farkas Bertalan is. Hogyan kapcsolódik a BME a képzéseivel és a kutatásaival az űriparhoz? Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem legendás fizikatanára, Prima Primissima-díjas, mestertanár, aki a Kapu Tiborral közösen tervezett iskolai kísérleti projekt ötletgazdája.
-
2025. június 16., hétfő 8-9 óraADÓVILÁG: Erős GDP-növekedés 2024-ben Ázsiában: India. Meglepő tény, hogy az india gazdaság ma már a némettel azonos méretű. De vajon hogy sikerült ezt elérni? Melyek az india gazdaság húzóágazatai? Milyen az ország adórendszere? Milyenek a növekedési kilátások? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere fest gazdasági portrét Indiáról.Hogyan lehet egy ezer színű, ezer adottságú országot kormányozni? Miért az autokrácia felé sodródnak? Milyen a viszony a szomszédaikkal? Feledy Botond, külpolitikai szakértővel keresünk választ a kérdésekre.ARANYKÖPÉS. “Ha valamit a betonba ültetsz, amikor az kinő, ugyan tele lesz karcolásokkal, mégsem azt fogod mondani: "Nézd, mennyi karc van ezen a rózsán!", hanem azt, hogy: "A francba is, ez a rózsa kinőtt a betonból!" 1971-ben ezen a napon született Tupac Shakur amerikai rapper († 1996).
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
2025. június 16., hétfő 6:30-8 óraKoncertélményekkel, szóviccekkel, memoárral indul a hét. Meg a kötelező körökkel, úgymint név- és születésnaposok köszöntésével és tőzsdei összefoglalóval.BUDAPEST, TE CSODÁS fővárosi rovat. Közösségi kertek, fakivágás, rovarpusztítás és fürdőbelépők témáit boncolgatjuk.ÉBRESZTŐ TÉMA: Izrael péntekre virradóra nagy léptékű támadást indított Irán ellen. A légitámadások Irán nukleáris létesítményeit célozták, de iráni sajtóbeszámolók szerint értek támadások teheráni lakóövezetet, és az áldozatok között civilek is vannak. Miért pont most? Sikerülhet-e semlegesíteni Irán atomlétesítményeit? Milyen mértékig eszkalálódhat a helyzet? Irán lezárhatja-e a Hormuzi-szorost? Hol állnak a krízisben a nagyhatalmak? Dr. Csicsmann László, a Corvinus egyetemi docense, Közel-Kelet szakértő.HETI KITEKINTŐ: Egy ködös kimenetelű vámháború, egy meglepően jó ütemben csökkenő infláció, egy szemmel láthatóan lassuló, de továbbra is stabil munkaerőpiac, valamint egy növekvő hiány- és adósságpályát ígérő költségvetési javaslat árnyékában érkeztünk meg a Fed júniusi kamatdöntő üléséhez. Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ makrogazdasági elemzője.
-
2025. június 12., csütörtök 9-10 óraIT-KALAUZ: Computex kalandok és End of 10 kezdeményezésErdős Márton részt vett a tajvani Computex kiállításon, és elsőkézből nyújt beszámolót a megfigyelt trendekről: pl. a felhőalapú AI-szolgáltatásokból minél többet át kell emelni kliensoldalra, ill. az Agentic AI-ban hisznek sokan, vagyis amikor szinte mindenhol ott van az oda specializált kis AI-rutin.Az End of 10 kezdeményezés is érdekes: október 14-én vége a Windows 10 támogatásának, és jó néhány szervezet azon ügyködik, hogy ne új Win11-kompatibilis PC-t vegyél, hanem válts biztonságos és barátságos Linuxra. A várható e-hulladékra is hivatkoznak ezzel. Ez szerény becslések szerint 240 millió, ám valójában akár 500 millió körüli PC-t érint.Váratlan chipeket, kézi játék-PC-ket és VGA kártyákat hozhat a holnap induló Computex - PCWErdős Márton, a PCWorld (PCW) főszerkesztőjeEQUILOR TŐZSDENYITÁS: Szemán Péter elemzőNOPQ: Fülétől a farkáig - Hazai és nemzetközi ételek belsőségekből - Szkladányi András receptkönyveA belsőségek eléggé szélsőséges reakciókat váltanak ki, egyesek imádják, mások messzire elkerülik őket. A Fülétől a farkáig hazai és nemzetközi belsőségételeket tartalmazó izgalmas receptválogatá szerzője Szkladányi András, akinek célja, hogy a belsőségeket az őket megillető rangra emelje, sokszínűségüket, a bennük rejlő lehetőségeket minél szélesebb körben megismertesse.Szkladányi András, szerzővel Kántor Bandi beszélgetettA teljes beszélgetés vasárnap reggel 9-kor lehet meghallgatni a Borravaló gasztrokultúra magazinban, itt a radiocafén.
-
2025. június 12., csütörtök 8-9 óraKRESZ - Jelentősen módosulhatnak a szabályok a gyalogosokra, kerékpárosokra, elektromos rolleresekre, autósokra és tanuló vezetőkre vonatkozóan. Az új tervezetben vannak az eddig megszokottól elrugaszkodott pontok is, pl. a gyalogosok okostelefon használati, vagy zenehallgatási tevékenységére vonatkozóan, de akad más érdekesség is: mennyire életszerű ez?Birtokunkba került az új KRESZ tervezete, mutatjuk a részleteketKomoly változás jöhet a jogosítványoknál, új járműkategória kerülhet korlátozás aláNyakunkon a szabályozás, ami mindent megváltoztat – ezt tudjuk eddig az új KRESZ-rőlEz az álhír terjed az új KRESZ-rőlKapitány Tibor, közlekedésbiztonsági szakértő, vezetéstechnikai tréner, a Több mint jogsi autósiskola vezetőjeARANYKÖPÉS: “Nekünk nem lehet véleményünk. Az emberek mondhatják, hogy tartsd a szádat, de ez nem akadályoz meg abban, hogy saját véleményed legyen. Akkor is, ha az emberek még nagyon fiatalok, nem szabad megakadályozni őket abban, hogy kimondják, amit gondolnak.”1929-ben ezen a napon született Anne Frank, a mindössze 16 évet élt zsidó lány, akit Hollandia náci megszállói elől rejtőzve írt naplója tette világhírűvé († 1945)FUTÓMŰ:A legeredményesebb autógyártók közül jelenleg hatból öt ázsiai. Mi ennek az oka?Az Audi csoport autóinak kevesebb, mint egy százalékát adta el a Lamborghini, az eredmény több, mint ötödét hozta ezzel össze. Mi a titok?Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő
-
2025. június 12., csütörtök 6:30-8 óraNÉVNAPOK, ESEMÉNYEK, SZÜLETÉSNAPOSOK, LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉPBUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosbólCsak két szakma előzi meg a politikusokat a fizetési listán - G7 - Gazdasági sztorik érthetőenSuttyomban milliárdokat vesznek ki az önkormányzatok kasszájából - mfor.huFontos változások jönnek a MOL BubinálA mérőszalag hüvelykes részét használták a Metropolnál, amikor azt mérték, hogy 16 centisek a kettes metró üléseiÉBRESZTŐ TÉMA: Kellemetlen meglepetés: hiába az árrésstop?Májusban 4,4%-os volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon - közölte meglepetésre a Központi Statisztikai Hivatal. A piacai konszenzus az áprilisban látott 4,2%-os szint maradására számítottak, úgy tűnik, az élelmiszerárak nem vették figyelembe az árrésstopot. Akkor most mi lesz?Besült Nagy Márton árrésstop-mutatványa: májusban gyorsult az infláció, főleg az élelmiszerárak miattNémeth Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzőjeHETI ALAPOZÓ: Változik-e a lengyel befektetési sztori?Lengyel elnökválasztást június 1.-jén Karol Nawrocki, a PiS jelöltje nyerte, ami megnehezítheti Donald Tusk kormányának következő 2 évét. Az elnökválasztás kimenetele változtathat-e a lengyel befektetési sztorin? Ha igen, hogyan?A választás előtti héten a The Economist címlapsztoriban foglalkozott a lengyel gazdasággal, és azzal, hogy mekkora veszélyt jelenthet, ha Lengyelország megint letér az európai útról. Miért olyan fontos Lengyelország Európa számára?A lengyel részvénypiac globálisan is az 5 legjobban teljesítő részvénypiac egyike. Mi állhat e mögött? Lehet-e még tér további emelkedésre?Lengyel makrósztori nagyon meggyőzőnek tűnik, a következő 3 évben Lengyelországban várják a legnagyobb GDP növekedést az EU-s országok között. Mi lehet a lengyel növekedés motorja?Pálfi György, a VIG Befektetési Alapkezelő Részvényüzletág vezetője
-
2025. június 11., szerda 9-10 óraNÉGYZETMÉTER: A Kärcher idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. A tisztítás szakértőjeként a Kärcher elkötelezetten támogatja a történelmi épületek és műemlékek állapotának hosszú távú megőrzését, eredeti szépségük visszaállítását. Világszerte 200 nemzetközi projekt során bizonyítottuk elkötelezettségünket és szakértelmünket a világ kulturális örökségeinek megóvásában. Szeles Dóra, a Kärcher Magyarország Marketing- és termékmenedzsment vezetője.Tőzsdenyitás Muhi Gergely vezető elemzővel (Equilor Zrt.).SZUPERZÖLD. A Kiskunság északi része egykor vízi világ volt – erdők, gyepek és vizes élőhelyek mozaikja. Most a teljes kiszáradás fenyegeti, márpedig, ha az erdő eltűnik, akkor a talaj kiszárad, a humusz lebomlik és futóhomokká degradálódik – ezt a folyamatot vízpótlással állíthatjuk meg, amire született egy ökológiai és gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe vevő terv. Dr. Rédei Tamás, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.
-
2025. június 11., szerda 8-9 óraKLÍMATÖRVÉNY: Több okból is alaptörvény-ellenesnek minősítette a klímatörvény bizonyos részeit az Alkotmánybíróság. Mi a jelentősége ennek a döntésnek, milyen feladatokat kaptak a döntéshozók és a civil társadalom? A döntés önmagában nem jelenti a klímaügy győzelmét, ugyanakkor jó esélyt ad egy alapos, a szakmai és civil szervezeteket is bevonó, komoly jogszabályalkotási folyamat lebonyolítására 2026. június végéig. Huszár András, jogász, a Green Policy Center társalapító-igazgatója.ARANYKÖPÉS. “A nők olyanok, mint a versenyautók: hallatlanul érzékenyek, nagyon nehéz őket irányítani, de ha egyszer lendületbe jöttek, szinte lefékezhetetlenek.” 1939-ben ezen a napon született Jackie Stewart, (Sir John Young Stewart) skót autóversenyző, a Formula–1 háromszoros világbajnoka. ADATMÁGNÁS: Hogyan alakította át a világot a mesterséges intelligencia?Az egyik legforróbb téma a technológiai világban, hogy mikor fog eljönni az általános mesterséges intelligencia (AGI). Sőt már lehet hogy el is jött csak nem vettük észre? Papp László (Pölö), a Gartner volt Bulgária és Magyarország képviseletvezetője, programtervező.
GONDOLKODOM. Mikor indul az űrbe Kapu Tibor?Az Axiom-4 nemzetközi űrmisszió legkorábban 'ma' indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén. Eddig háromszor halasztották el az űrutazást, miért? Mindenki a felbocsátás pillanatára fókuszál, de milyen körülmények között élnek majd a csapat tagjai az űrállomáson? Hogyan nézhetnek ki Kapu Tibor felbocsátás előtti napjai? Egyáltalán milyen lehet karanténban lenni? Nagy Felicián űrmérnök, a Magyar Tudomány Éve tudományos nagykövete.
-
2025. június 11., szerda 6:30-8 óraA vasúti és közúti közlekedési anomáliák morgást indukálnak a műsorvezetőkben, így a név- és születésnapjukat ünneplőket jóformán csak zenével köszöntjük. A lapszemle és a tőzsdei összefoglaló azért ma sem marad el.BUDAPEST TE CSODÁS: Egyre rosszabb a helyzet a MÁV-nál, folytatódik a káosz…Úgy tűnik, egyre rosszabb a helyzet, a székesfehérvári vonalon kedden is jelentős késések voltak, pedig egy sima hétköznap. Közben a pécsi vonalon is pótlóbuszokat kellett indítani, pedig pár éve újították fel. Tényleg ennyire nem értik a döntéshozatalban, hogy a karbantartás alapvető? Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója.ÉBRESZTŐ TÉMA: Megjött a megoldás a növekvő költségvetési hiányra: devizakötvény! Az eredetileg tervezett duplája lehet a költségvetés 2025-ös devizakibocsátása, ami azt jelenti, hogy sérül az évek óta érvényben lévő 30%-os benchmark a devizaadósság arányával kapcsolatban, amit korábban a kormány határozott meg. A döntés a nagy hitelminősítők ítélete után érkezett, feszített helyzetben: az intézményi befektetőket nem lehet ugyanis a végtelenségig állampapírral tömködni, a lakossági finanszírozás túl drága, így maradt a külföldi tőkebevonás. Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője.KRIPTO. New Hampshire: Az első amerikai állam hivatalos kripto-tartalékkal. New Hampshire történelmet írt az Egyesült Államokban: elsőként fogadott el olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az állam közpénzeinek egy részét kriptovalutába, pontosabban bitcoinba fektessék.Vidákovics Attila, blokklánc és kripto szakértő, a Mozaic Galaxy alapítója.
-
2025. június 10., kedd 9-10 óraMESÉL A MÚLT: A 70 éve elhunyt Wulff Olaf Richárdról kellett volna beszélgetnünk Katona Csaba történésszel, ehelyett Frederick Forsyth-ról emlékeztünk meg, akinek halálhírét menedzsere, Jonathan Lloyd jelentette be hétfőn.TŐZSDENYITÁS: Kedves Hugó, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be nekünk a nyitást követően kialakult árakról, hírekről.KULTMOGUL: A Magyar Táncművészeti Egyetem nemzetközi balettversenye, az évről évre megrendezésre kerülő Budapest Ballet Grand Prix a világ minden tájáról fogadja tehetséges fiatal táncművészek jelentkezését, hogy próbára tegyék kiválóságukat, tehetségüket és elhivatottságukat, és számos lehetőséget kínál nekik, hogy előre haladjanak táncművész karrierjükben. Japántól Amerikáig a szakmai iskolákból és együttesekből érkező versenyzők három korcsoportban hozzák ki magukból a legjobbat, klasszikus és kortárs táncban egyaránt. A megmérettetésről Nagy Tamás balettművésszel, a Budapest Ballet Grand Prix versenyigazgatójával, Harangozó Gyula díjas táncművésszel, a Magyar Táncművészeti Egyetem Művészeti Tanácsának elnökével, egyetemi docenssel beszélgettünk.
-
2025. június 10., kedd 8-9 óraSZEGÉNYSÉG: Valami továbbra is bűzlik a szegénységi adatoknál. A Válasz Online még április elején közölt egy cikket, amelyben két kutató, Tátrai Annamária és Gábos András arról írt, hogy furcsa ellentmondások vannak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szegénységi adataiban, feltűnően sokan éppenhogy becsúsznak a szegénységi küszöb fölé. Erről a cikk szerzőpárosával beszélgettünk.ARANYKÖPÉS: "“Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak.”1880-ban ezen a napon született Kaffka Margit magyar író, költő († 1918)ÉSZJÁTÉK: Kevesebb tengely, nagyobb hatékonyság az áruszállításban. Európában hódít, Magyarországon még kevésbé ismert és elterjedt a CityLiner félpótkocsi. Az eszköz pedig nemcsak a fenntarthatóbb közlekedéshez és kereskedelemhez, hanem a vállalkozások sikeréhez is nagyban hozzájárulhat, mivel alkalmazásával több áru szállítható gazdaságosabban a végső lábas kiszállítás (last mile delivery) során. A megoldásról Vincze Adriánnal, a Raben Trans European Hungary Kft. szállítmányozási üzletágvezetőjével beszélgettünk.
-
2025. június 10., kedd 6.30-8 óraNÉVNAPOK, ÉVFORDULÓK, SZÜLETÉSNAPOSOKLAPSZEMLETŐZSDEI HELYZETKÉPBUDAPEST, TE CSODÁSÉBRESZTŐ TÉMA: 800 ezer magyar nyugdíjas élhet a létminimum alatt 2025-ben. Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért, vagy épp a mediánjövedelmet. Egy kis számolgatással az is kiderül, hogy hány idős élhet létminimum alatt. Argyelán Józsefet, a Bankmonitor.hu elemzési igazgatóját hívtuk.PULZUS: Gyakori megbetegedések a nyári időszakban: hallójárati gyulladások, arcüregi gyulladások, allergia. Ennek most mindnek szezonja van. Dr. Halász Ágnes Fül-orr-gégésszel, allergológussal, valamint Miklós Mártonnal, az Ezüstfény Klinika ügyvezetőjével beszélgettünk.
-
2025. június 6., péntek, 9-10 óraFelmérte az Allianz, ki-hol-mennyi ideig nyaralna idén, és ha utazik, főleg milyen célból, azaz mit keresünk egy-egy utazás alkalmával. Egy biztos, nem lankad az utazási láz, bár a legtöbben maximum egy hetet engedélyeznek maguknak. Sok félreértés van azzal kapcsolatban, hogy mire elég az EU-s egészségbiztosítási kártya és mire kell utasbiztosítás, erről is kifaggattuk Bácskai Ritát, az Allianz utasbiztosítási vezető termékmenedzserét.A műsor végén maradt idő jónéhány hallgató kérdésre is mindenféle olcsó utazásos témában és a tőzsdenyitás se maradt el.
-
2025. június 6., péntek, 8-9 óraMár nincs közvetlen veszély, de a parajdi sóbánya jelenleg 7 millió köbméter vízzel van tele, aminek teljes kiszivattyúzása szinte lehetetlen. Mi történt? Mekkora a kár? Hogyan lehet segíteni? Menthető még a bánya egy része? Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke az operatív törzs üléséről szaladt ki, hogy rendelkedésünkre álljon és elmondhassa a legfrissebb fejleményeket.Idén 33. alkalommal adták át a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyet minden évben az a Magyarországon bejegyzett társaság kaphat meg, amely a díjátadást megelőző naptári évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot ért el. A 2024. évi Ipari Innovációs Díjban a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. részesült egy távérzékelő kisműholdplatform kifejlesztéséért, amely értékes adatokat szolgáltat az aszálymonitoringgal foglalkozó megrendelő számára. Mészáros Attila, a Magyar Innovációs Szövetség kommunikációs vezetője és Horváth Gyula, a C3S ügyvezetője voltak a stúdióban a vendégeink.
-
2025. június 6., péntek, 6.30-8 óraA magyar vasút móka tárgya volt az állandó késései miatt. Most egy huszárvágással a miniszter kitalálta, hogy fizet a késésekért az utasoknak. A felületes szemlélő szerint ezzel maga alatt vágja a fát. Csakhogy ez egyáltalán nem olyan rossz ötlet, mint elsőre tűnik… Miért? Andó Gergely elmagyarázta.Most már tőkét is kaphatnak a kkv-k a Demján Sándor Programon belül. Hogyan, mikor, mennyit? És mennyire örülnek a befektetőtársnak? Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a BKIK alelnöke válaszolt.A hét legfontosabb makroadatait és pénzpiaci eseményeit Értékpercek rovatunkban Fodor István, az OTP Global Markets treasury üzletkötője foglalta össze.
-
2025. június 05., csütörtök 9-10 óraIT-KALAUZ: Adathalászat, veszélyben a vállalkozásom!Az elmúlt időszakban - akár itt a Millásreggeliben is- sokszor szóba kerülnek a kibertámadások, köztük az adathalászat, ami nagyon pozitív, de most érdemes arról is szót ejteni, hogy egy cégvezető mit is tud tenni a vállalkozásának megvédése érdekében!Szekeres Balázs, a Kermann IT Solutions Nyrt. műszaki igazgatójaEQUILOR TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető
-
2025. június 05., csütörtök 8-9 óraSCHILLER: Behúzta a kéziféket a magyar autópiac?Hogyan alakulnak a hazai autó eladások? Mi a helyzet ehhez képest Európában? Van egy városi kis elektromosra kereslet?Schiller Márk, a Schiller Autó Család Zrt. stratégiai és marketing igazgatójaARANYKÖPÉS: “Az adócsalás az egyetlen szellemi tevékenység, ami némi hasznot hoz.”1883-ban ezen a napon született John Maynard Keynes angol matematikus, közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője († 1946)FUTÓMŰ: Ritkaföldfémek. Tényleg ritkák? Tényleg a kínaiak kezében van a kitermelési lehetőség zöme? Bárki használhatja ezeket gazdasági fegyverként? És ha igen, mi lesz az autóipari felhasználásukkal?Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő
- Laat meer zien