Afleveringen

  • A városok terei leginkább a gépjárműforgalomra vannak optimalizálva. Az, hogy mindenki egyedül akar autózni, felfalja a városi életterünket. Ökológiai katasztrófa az ezzel járó szennyezés, és immár urbanisztikai konszenzus is, hogy ennyi autónak az európai városokban egyszerűen nincsen hely, de mindez leginkább átfogó civilizációs probléma. A közterek kiradírozása és személyes mikroterek propagálása szétszaggatja a társadalom szövetét, a személyes térbeli érintkezés hiánya felszámolja a társadalmi szolidaritás alapjait és ellehetetleníti a racionális interakciót, konfliktuskezelést. Milyen ambíció hiányzik az EU közlekedés- és infrastruktúra politikájából? Mi a város és közlekedésfejlesztés kulturális jelentősége?

    A világ autóexportjának fele Európából származik, tehát itt az autógyártás masszív gazdasági érdek jelenleg. De muszáj, hogy így legyen? Mindenképpen versenyeznünk kell ebben Kínával és Amerikával? Nem lenne jobb inkább megvédeni a városi tereinket, ahová más kontinensekről turisták százmilliói vágynak? Mi lenne az ipari és innovációs kapacitásainkat a vasút- és vonatépítésben kamatoztatnánk? A Város másik oldalán podcast vendége Spohn Márton közlekedésmérnök volt, aki szabadúszó tanácsadó az európai vasúti piacon, civilben pedig a Közlekedő Tömeg alelnöke. Az interjú első része.

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

  • Mitől olyan élvezetes focit nézni? Azért, mert logikusan megérthető, leírható és megjósolható, mi történik a pályán? Vagy éppen azért, mert egy-egy zseniális húzás bármikor felboríthatja a szigorú stratégiát, és vele együtt a papírformát? Az új adásban a sportszaurászok ezúttal is a játék stratégiájára fókuszálnak, annak történetére és aktuális trendjeire; nem esélyeket latolgatnak vagy eredményeket, átigazolási híreket ismertetnek, hanem a futball logikáján törik a fejüket. Ezért nem annyira futballistákról lesz szó, hanem futballfilozófiákról és a játék meghatározó elméiről: edzőkről, menedzserekről, stratégákról: Guttmann Béla, Nereo Rocco, Rinus Michels, Cruyff – catenaccio, totális futball, tikitaka és gegenpressing. De a fókuszban főleg a kortárs futball áll: milyen láthatatlan forradalom zajlott le a játékban a kétezres évek közepén-végén? Miért születik újabban ennyi gól? Ennek tükrében megtárgyalják, kicsoda szerintük korunk legmeghatározóbb stratégája, Guardiola vagy Klopp (Ancelotti? Vagy mégis: Mourinho?); végül arra a megválaszolhatatlan kérdésre is adnak valamiféle választ, hogy miként tudott a foci több mint fél évszázados története során újra meg újra megújulni, nézők újabb generációival megszerettetni magát; és arra is, hogy voltaképpen fejlődik-e, vagy csak a már meglévő stratégiai arzenált variálja; és arra is, végül miért mindig a Real Madrid nyer.

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

  • Zijn er afleveringen die ontbreken?

    Klik hier om de feed te vernieuwen.

  • Indul a Gemišt és a Partizán közös podcastja az EP-választások közép-európai tétjeiről. Miért áll a bál az osztrák zöldek 23 éves klímaaktivista listavezetője körül? Ki az a Sahra Wagenknecht, aki a német választás nagy meglepetése lesz? Miért inkább keletnémet tartományokra figyelnek Brüsszel helyett már most a németek? Techet Péter, Bukovics Martin és Vágó Gábor mondják el, szerintük mire érdemes figyelni az osztrák és a német politikában.

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

  • Sosem voltunk annyira bizalmatlanok az újságírókkal, mint manapság. Ebben az adásban mégis bizalmat kérünk, ugyanis témánk a média. Mennyit ért egy riporter a Horthy-korszakban, és ki hamisította a Kádár-rendszer híreit: a rosszindulat vagy a politikai fantázia hiánya? Filmekkel is készültünk: amíg a Polgárháború haditudósítói egyszer valkűrként, máskor keselyűként keringenek a holttestek körül, addig a Late Night with the Devil vendégül látja az Ördögöt, de elszabadul a felszínesség. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International vizsgálata alapján a VIII. kerületi lett a legátláthatóbb önkormányzat Magyarországon. Az Ez a hivatal podcast vendége Borbás Gabriella, a józsefvárosi kerületgazdálkodási ügyosztály vezetője volt, aki szerint fontos, hogy egy önkormányzat pénzügyei, szerződései, közadatai ne csak elérhetőek legyenek, de keresni is hatékonyan lehessen közöttük. Nem könnyű közelebb hozni az közadatokat az állampolgárokhoz, és az sem egyszerű, hogyan érdemes nem bikkfanyelven kommunikálni velük. A közbeszerzéseknél pedig sokkal több ajánlattevő jön, ha nem csókosokra van kiírva.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Az elektromobilitás a legversenyképesebb alternatívája a belsőégésű motoros autóknak. Tíz éve még nem így volt és egyéb alternatív, kevésbé fosszilis technológiákról is sokat lehetett hallani (hidrogén, LNG). Érdemes így feltennünk több kérdést. Mindenkinek eletromos autót kellene vennie? Ha azok drágábbak, mint a belsőégésűek, akkor hogyan tudnak az állami szervek vagy az autógyártók segíteni, hogy minden állampolgár megengedhesse magának a tisztább autót? Az 1Jövő ezen adásában Antalóczy Tiborral, a Villanyautosok.hu főszerkesztőjével beszélget Borbély Ede műsorvezetőnk.

    Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • A korábbi időkhöz képest miért él sokkal ritkábban együtt manapság több generáció? Mindegy a gyerekek szempontjából, hogy 50 éves, vagy inkább 70-hez közeledő nagyszülők vigyáznak rájuk? Mit kezdhetünk ma a tekintélyelvű gyereknevelés gyakorlataival? Miért vállalnak egyre kevesebb gyereket a fejlett országok fiataljai? Lehet ugyanolyan mértékben szeretni a második meg a harmadik gyereket is, mint az elsőt? A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Bojti Andrea gyermekpszichológus és Czutor Zoltán zenész, aki hat gyerek édesapja.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Milyen eredményei vannak a fővárosnak az elmúlt években a klímavédekezés terén? Hogyan tudja segíteni a főváros az építészeket és a házmestereket, hogy a budapesti épületállomány fel legyen készítve a zöld átmenetre? Hogyan lehet sikereket elérni ezeken a területeken szűkűlő önkormányzati mozgástér mellett? Borbély Ede műsorvezető ezekről a kérdésekről beszélgetett Ámon Adával, az új fővárosi Klímaügynökség vezetőjével.

    Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Ki méltó a gondoskodásra és milyen függelmi viszonyok válnak az erőszakos munkakényszer helytartójává a két világháború között? Mi teszi érdemesse Boudut a megmentésre, milyen referenciák szerint ő a tökéletes csavargó? Mitől olyan különleges Michel Simon teste, Boudu szexualitása? Mit jelent a folyó az avantgárd számára? Hogy működik az iskola, amelyet a francia új hullám archetipikus kisfiúja egy vízisiklóval dúl szét? Mitől operai Rozier és Renoir filmje?

    Ezekről beszélget Őze Eszter művészettörténésszel Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője. Az adás a filmklub április 25-i alkalmát dolgozza fel, amikor Jacques Rozier és Jean Renoir filmjét mutattuk be. Mától hallgatható a Partizán Podcast szokásos platformjain!

    Ha pedig a beszélgetés meghozta a kedved, hogy részt vegyél egy vetítésen és magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el a következő alkalomra május 22-én 19 órára a Partizán Filmklub eseményére az Eötvös10-be: https://www.facebook.com/events/467162845750911

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Ebben az élőben - méghozzá a Partizán önkéntesközpontjában - rögzített adásünkban igazán elmerülünk a választási kampányban. Mit csináljon az, akinek a szülei vagy az ismerősei Magyar Péter-fanatikusok lettek? Jó név az, hogy Tisza? Karizmatikus vezetők kellenek a magyar választóknak, vagy több száz oldalas választási programok? Van egy mottónk: melót kell rakni a munkába! Hogyan lehet jól mozgósítani? Hogyan lehet jól kampányolni? Miért furák Vitézy Dávid és Karácsony Gergely plakátjai? Részletezzük, miért fontos a hagyományos kapcsolattartás és mozgósítás, például a kopogtatás, a telefonhívások és az utcai kitelepülés egy sikeres kampányban. Az is kiderül nekünk eddig melyek voltak a kedvenc pillanataink ebben a választási szezonban és hogy milyen várakozásaink vannak az eredményekkel kapcsolatban.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Sokan miért nem a szomszédnak jelzik, ha zavarja őket a csiszológép hangja? Miért a hivatalba szaladnak? Mindenki azt szeretné, hogy legyen rend az országban. De ezt legtöbbször miért csak mások esetén érzik fontosnak az emberek, és saját magukra kevésbé érvényesnek? Rendben van, ha a társadalmi együttélés szabályai között vannak olyanok, amik nincsenek törvénybe foglalva? Ebben a régióban miért nézik sokan ellenségnek az államot, miért próbálják állandóan átverni?

    Az Ez egy hivatal podcast vendége Gajduschek György, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója, a Corvinus egyetem professzora volt, akinek a beszélgetés apropóját adó tanulmányát itt lehet elolvasni: https://real.mtak.hu/111483/1/gajduschek.pdf

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Milyen Orbán Viktor angolja? Hány oldalas felkészítő anyagot írnak Ursula von der Leyen találkozóihoz? A vérzivataros európai történelem után hogyan lehet tárgyalóasztal mellett összefésülni az EU-s országok érdekeit? Mit tanulhatott Magyarország a korábbi uniós elnökségéből? Mennyire fontos az EU-s döntéshozatalban az informális egyeztetés? Mennyire kemények vagy kompromisszumkészek egymással az EU-s állam- és kormányfők az Európai Tanács ülésein? A Feledy Podcast új epizódjának vendége Hajdu Márton volt, a 2011-es magyar uniós elnökség brüsszeli szóvivője, jelenleg az Európai Bizottság főtitkárságának elemzője, tárgyalási felkészítők szerzője.

    Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Mikor és hogyan kell megtudnia egy gyereknek saját fogantatásának körülményeit? Hogyan befolyásolhatják a mesterséges megtermékenyítést a vallási meggyőződések? Többnyire a nők vagy a férfiak meddők? Mennyire köztudott, hogy a férfiak termékenysége rohamosan romlik? Milyen érzés megélni az utolsó sikertelen lombikot?

    A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Pataki Zita tv-s műsorvezető, youtuber, aki férjével korábban belevágott Az utolsó lombik című dokurealitybe, melyben megmutatták, hogyan zajlik a mesterséges megtermékenyítés. Az utolsó sikertelen lombik után létrehoztak egy alapítványt, amivel azoknak a pároknak szeretnének segíteni, akik termékenységi problémákkal küzdenek. A műsor vendége volt továbbá Árkovits Amaryl pszichiáter, kiképző család-pszichoterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület leköszönő elnöke is, a két vendéggel az asszisztált reprodukcióval fogant gyerekek családjairól beszélgettek.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Ebben az epizódban a sport társadalmi sebeket gyógyító erejéről tudhattok meg többet, amin a Kacsakő Egyesület munkája alapul. Az adás vendége Takács Bori, az idén hatéves KacsaKő Élménytábor egyik alapítója. Bori a Testnevelési Egyetemen végzett, majd az ELTE interkulturális pszichológia és pedagógia (ma társadalmi befogadás tanulmányok) mesterszakán találta meg hivatását és szakmai közösségét. Bori mesél a különböző társadalmi buborékokból érkező gyerekek integrációjával kapcsolatos tapasztalatairól, a kontakthipotézisről, és arról, miért lehet veszélyes a foci.

    A KacsaKő Egyesület honlapja: https://kacsakoegyesulet.hu/ Az Allport-féle kontaktushipotézis: https://mersz.hu/dokumentum/m275eet__66/

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Hogyan változott az elmúlt 10 évben a mozgalmi szervezés Magyarországon? Milyen volt politizálni akkor és milyen most? Hogyan lett az AVM Akadémiából Közélet Iskolája? Az Iskola két alapítójával, Dósa Mariannal és Udvarhelyi Tesszával, illetve jelenlegi igazgatójával, Fernengel Ágival beszélget Seres Lili Hanna a 10 éves szülinap alkalmából. Többek között kiderül, miért különleges felnőtteket oktatni a demokráciáról, hogyan vált egy mozgalom iskolájából sok mozgalom iskolájává a Közélet Iskolája, és mit tesz azért, hogy a politikai ismeretek egyenlőbben legyenek elosztva a társadalomban. Hallgasd meg, ha érdekel, hogy mi köze a közösségi feladatoknak a forradalomhoz, mit tanult a két alapító a szerveződésről Mumbaiban, és mit kívánnak a következő 10 évre!

    Boldog 10. születésnapot Közélet Iskolája!

    Támogass minket szülinapi gyűjtésünkön: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/a-tudas-mar-10-eve-erot-ad-tamogasd-a-kozelet-iskolajat-3224

    Vagy adód 1%-ával: A Közélet Iskolája Alapítvány adószáma: 18626654-1-41

    Az említett korábbi adások:

    Közösségi kampányolás: https://open.spotify.com/episode/3qvUzIeKHZj7kkNzEMHgjb?si=e248f1c208354052

    Akadálymentesítés részvételi akciókutatással: https://open.spotify.com/episode/59xrSEs0ZI16LLck4IPIEL?si=254e7d6b487a42d5 "

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Hogyan tehetünk közösségeink szabadságáért a mindennapokban? Mi a helye és szerepe ebben a publicisztikának, a történetírásnak, a szociográfiának és a társadalomkutatásnak? És mi a filmkritikának? Borbély András költő és esszéíró Székelyföldön él és dolgozik -- egymástól látszólag távoli feladatokat és tevékenységeket kapcsol össze. Az összefogó kapocs nála azoban a politika, a személyes elkötelezettség és a mindennapi folyamatok szokásostól eltérő szemlélete. Ez vezeti írásait és gyakorlatait -- minden politikai cselekvését.Beszélgettünk vele az új szolgaságról, a vidék alávetettségéről, a jó életről, a munka helyéről és TGM hatásáról is. A beszélgetésből az is kiderül, miért érheti jogos bírálat Reisz Gábor nagy sikerű Magyarázat mindenre c. filmjét.

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • Ki mondja meg, hogy hány nem van? A tudósok vagy az aktivisták?

    Németországban április 12-én a Bundestag megszavazta a nemi önmeghatározási törvényt. Mit jelent mindez a női terek, női sportok, a bűnüldözés vagy akár a sorkatonaság szempontjából? Milyen gyerekjogi, szülőjogi, nőjogi következményekkel jár ez? A Zsófilter mai adásában Kováts Eszter politológussal, a Bécsi Egyetem Politikatudományi Intézetének munkatársával beszélgetünk a legfrissebb nemzetközi gender-hírekről. A német helyzet például mellett szó lesz a brit Cass-jelentés hatásáról a genderklinikák gyakorlataira, az ausztrál Tickle v. Giggle perről és a női terekre leselkedő veszélyekről, illetve áttekintjük a nyugati világban zajló, igencsak széttartó folyamatokat a nemi identitások jogi, orvosi és akadémiai megközelítése terén, amelyekről a magyar sajtóban sajnos alig hallani.

    Kováts Eszter kapcsolódó tanulmánya a Fundamentum folyóiratban A nemi önmeghatározás tudományos és politikai tétjei címmel:http://fundamentum.hu/sites/default/files/Fundamentum-2023-1-02.pdf

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • A kontinens legöregebb civil szervezete sok-sok izgalmas epizódon ment keresztül Magyarországon is. Hogy talál meg valakit a Vöröskereszt egy több ezres menekülttáborban? Melyik országok szervezetei kezdenek elsőként mozgolódni, ha valahol kitör egy háború? Hogyan irányítják a Vöröskeresztet, ha már szinte a világ összes országában jelen van? Akad-e elegendő önkéntes Magyarországon? A Feledy Podcast új epizódjának Horváth Péter Zsolt, a Vöröskereszt hazai szervezetének főigazgató-helyettese volt vendége, aki egykor önkéntesként kezdte a szervezetnél.

    Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy

    Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!

    Adószám: 19286031-2-42

    Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány

    Minden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/

    Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:

    https://pentekreggel.hu

    Támogasd te is a Partizán munkáját!

    https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

    További támogatási lehetőségekről bővebben:

    https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

    A Partizán Podcast oldalait itt találod:

    YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000

    A Partizán videóit itt tudod megnézni:

    https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

  • A spektákulum társadalmának, Debord villámfényű szövegének idővel kapcsolatos tételei a szabadidőről való gondolkodásunk, a filmklub alapjai. A tőkés rend komplex árucikként értékesíti számunkra saját időnket, tanulás, játék, kultúra, gondűzés, szocializáció, barátság, szerelem és család különböző alakzataiban. Abban az időben, amikor Debord leírja ezeket az összkomfortos időtömböket, a képek fogyasztásának idejét, tágabb értelemben az idő fogyasztásának képét, a legelevenebb szabadidős forma Franciaországban a cinefília, a mozi és a város iránti rajongás. Párizsi séták, kávéházi beszélgetések, a város mozik topográfiája szerinti feltérképezése; ennek az ötvenes-hatvanas években rögzült módozata, romantikája, emléke és filmes rekonstrukciója nosztalgikusan, maradványosan máig alakítja a moziba járás gyakorlatát.

    Mi volt Isidore Isou, a lettrizmus alapítójának filmeszménye, és mit tanult ebből Debord? A részleges szellemi közösség ellenére miért összeegyeztethetetlenek Isou és Debord céljai? Mi az egységes urbanizmus? Mit jelent az ismétlés Debord filmesztétikájában? Milyen avantgárd hagyományokhoz kapcsolható a lettrista film és Debord életműve?

    Ezekről beszélget Erhardt Miklós médiaművésszel Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője. Az adás a filmklub április 5-i alkalmát dolgozza fel, amikor Isidore Isou és Guy Debord filmjét mutattuk be.

    Ha pedig a beszélgetés meghozta a kedved, hogy részt vegyél egy vetítésen és magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el a következő alkalomra április 25-én 19 órára a Partizán Filmklub eseményére az Eötvös10-be! Részletek: https://fb.me/e/4pZ3jgPlh

  • A háború és a csapatsport ugyanazt követeli: megfegyelmezni az egyéni testeket; leuralni a (játék- vagy csata)teret testtömegekkel. Bármely csapatsport allegorizálhatja a háborút, de a leglátványosabban alighanem az amerikai futball teszi. A sportolók védőfelszerelése katonai páncélzat, testtömegek ütköznek testtömegekkel; a játék nem játékos, hanem brutális, miközben a véletlent – a forgandó hadiszerencsét – agyafúrt szervezéssel, stratétégiai tervezéssel, high-tech kommunikációs eszközökkel, a játékosok és az edzői-statisztikai stáb közti folyamatos kapcsolattal igyekeznek kiküszöbölni. Ez a sport – ez az élőszereplős sakk – a képernyőre született: a legnézettebb amerikai televíziós adás, a leglátványosabban közvetíthető az összes sport közül; a Sportszaurusz masszív eleme.

    A következő adásokban a különféle stratégiák és taktikák mentén világítjuk át és hasonlítjuk össze az egyes látványsportokat; az NFL-lel kezdünk; az említett tényeket, összecsengéseket és eltéréseket vizsgáljuk. Ebben segítségünkre lesz Don DeLillo nagyszerű regénye, az End Zone (1972). Oda tartunk.