Afleveringen
-
Miért éppen a túrórudi lett a hazához kötődő jelkép? Mit élnek át a gyerekek, amikor új országba költöznek, vagy éppen hazatérnek?
Veiszer Alinda Raskó Gabival, a Hoztok nekünk túrórudit? és a Hoztok nekünk még több túrórudit? című könyvek szerzőjével beszélget.
A két kötet külföldön élő magyar gyerekek történetein keresztül, gyerekszemmel mesél a költözésről, az újrakezdésről, a honvágyról, a beilleszkedésről és a hazatérésről – őszintén, humorral és sok érzelemmel.
Raskó Gabi saját gyerekkori élményeiről is mesél, de szó lesz az identitásról, a kulturális különbségekről, a honvágy feldolgozásáról és a szülők szerepéről is.
Kiderül az is, milyen tanácsokat adna a hazatérő gyerekeket fogadó tanároknak, miért él ma Balin, milyen élmények formálták őt gyerekként és felnőttként, és hogyan lett egy személyes történetekből született könyvsorozat egyszerre segítség a külföldön élő magyar családoknak és inspiráló utazós könyv az itthoni gyerekeknek.
-
Veiszer Alinda Szentendrei Judittal beszélget a Közelebb, mint gondoltam című regényről, amely két párhuzamos naplón keresztül kapcsol össze egy anyát és a lányát ugyanabban a városban, Pécsett, ugyanabban az életkorban, két egészen más korszakban: 1989-ben és 2024-ben.
Balatoni nyár, első szerelem, két 15 éves lány és két korszak, amelyek egyszerre tűnnek távolinak és meglepően ismerősnek.
Szó lesz az első rendszerváltás kamaszként megélt élményeiről, a gyorsan változó világról, az illatos radírokról, az angolt tanuló orosztanárról, a vállalkozási lázról, a klímaváltozásról – és persze arról is, hogy mitől más egy mai kamasz, és miben ugyanolyan, mint harmincöt évvel ezelőtt.
Vajon a világ változott többet, vagy mi?
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
Milyen a kortárs lengyel gyerekirodalom? És miért érdemes odafigyelni rá?
Veiszer Alinda vendégei Körner Gábor, számos lengyel gyerekkönyv fordítója és Győri Hanna, szerkesztő, a Kreatív Európa program projektmenedzsere.
Öt különleges könyvön keresztül beszélgetünk arról, mitől olyan izgalmas a lengyel gyerekirodalom: miért nyúl könnyebben nehéz témákhoz, hogyan mesél a hatvanas évekről, alkoholizmusról vagy éppen vakságról, és miért ennyire erős a vizuális világuk? Szó lesz az Ancsa avagy a tüsszögő svájcisapka fordítási kihívásairól, az Apa üvege beszélgetést indító erejéről, a Kamill, aki a kezével lát különleges világáról, és arról is, hogy hogyan lesznek érzésekből képeskönyvhősök Az öröm trambulinon ugrál és A türelem lekvárt főz lapjain.
Öt könyv, rengeteg humor, fordítói kulisszatitkok és egy olyan irodalom, amely nem fél fontos kérdéseket feltenni. Az adásban szereplő könyvek az Európai Unió támogatásával, a Kreatív Európa program keretében jelentek meg.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony és Szondy Dalma)
-
Miért olyan fontos, hogy a gyerekek kapcsolatban legyenek az idősebb generációval, legyen az nagyszülő vagy a szomszéd öreg néni? És mi történik, ha ez a kapcsolat hiányzik?
Veiszer Alinda vendége Bojti Andrea gyermekpszichológus, akivel a Rózi és Musza, a Nagypapa őrangyala és Az Őszirózsa Villa meghódítása című könyvek mentén járjuk körül a generációk közötti kapcsolatokat, a családi történetek erejét, valamint az öregedés, a betegség, a demencia és a veszteség kérdéseit.
Hogyan segíthetnek ezek történetek közelebb hozni egymáshoz a generációkat? Mit tehetünk, ha egy gyerek fél az idősektől? És milyen szerepe lehet egy könyvnek a legnehezebb családi helyzetekben?
Három kötet, egy érzékeny téma, és rengeteg kapaszkodó közös beszélgetésekhez.
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Mészáros Annamária)
-
Miért szép egy sínpár? Mi az a holdfényjelző? Hogyan kerül Woody Allen a New York-i metróba? Hallottál már a metróbuszról?
Veiszer Alinda vendégei Kovács Tamás György urbanista, A villamos, A metró és a frissen megjelent A busz című kötetek szerzője, valamint Szinvai Dániel, az illusztrátor.
Beszélgetünk városról és közlekedésről, a könyvek pontos, lenyűgöző, festményszerű képi világáról, elrejtett érdekességekről, és arról, hogyan lehet egy gyerekkönyv egyszerre látványos, játékosan informatív és szakmailag hiteles. Mi köze a villamosreneszánsznak az élhetőbb városokhoz, és hogyan hat a jól működő közösségi közlekedés a mindennapi életünkre? És vajon merre indulhat tovább a sorozat? Vizuális csemegék, meglepő tények, közlekedési kultúra és három szuper kötet – nem csak járműmániásoknak!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda vendége Návai Péter tanár, akivel a történelemmesélés határait és lehetőségeit járják körül.
Szóba kerül a Jöttünk, láttunk, itt maradunk című többszörösen díjnyertes kötete, amely a Végtelen Töri sorozat első része. A vizuálisan is izgalmas könyv a honfoglalás korának viharos idejébe repít. Szó esik legendákról, Árpád-házról és arról is, hogy hogyan hat mindez a mai gondolkodásunkra, lehet-e máshogy tekinteni a történelemre, mint politikára.
Tanári tapasztalatain keresztül és az Abszolút Töri sorozat kapcsán arra is kitérnek, hogy hogyan lehet "visszautaztatni" a diákokat a múltba, milyen eszközök működnek ma náluk, és milyen lenne az ideális történelemtanítás - túl a lexikai tudáson.
Utazz velünk a múltba – és a történelembe!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
-
Miért veszítjük el az olvasó gyerekeket a 6. osztály környékén? És hogyan lehetne visszatalálni hozzájuk?
Veiszer Alinda vendége Vinczellér Katalin, a Veres Pálné Gimnázium tanára, akivel az irodalomtanítás jelenéről és jövőjéről beszélgetünk.
Miért áll közelebb egy mai Villon-fordítás a diákokhoz, mint gondolnánk? Az a legfontosabb, hogy valaki elolvasta-e a kötelezőt, vagy inkább az, hogy megszeresse az olvasást?
Miért szorulna újragondolásra a NAT, a kerettanterv és az érettségi, és milyen szakmai víziók segíthetnének közelebb hozni az irodalmat a mai gyerekekhez?
Hogyan válhat A Legyek Ura, Az emlékek őre belépővé más művekhez és az irodalom egészéhez? Kik azok a kortárs szerzők, akik élő kapcsolatot teremthetnek a diákok és az irodalom között?
Egy izgalmas beszélgetés olvasásról, tanításról, kánonról és arról, hogyan lehetne az irodalom újra személyes ügy a gyerekek számára.
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A százhold támogatója az Erste.
-
Veiszer Alinda vendége Berg Judit - irány a 20 éves Rumini-univerzum! Kalandregény-írás, tengeri világépítés, humor, erkölcsi és filozófiai dilemmák is szóba kerülnek. De hogyan született meg anno egy fejből mesélt történetből az egyik legnépszerűbb sorozat, és ki olvassa el legelőször a kéziratot? Hogyan változtak az évek során a gyerekolvasók, miért fontos több kultúrát megismerni? Vajon miért Robin Hood Berg Judit örök ideálja - és mi baja a Harry Potter írójával?
Megtudhatod, lesz-e egyszer valóban Rumini kapitány, és hogy mennyi kaland van még Berg Judit fejében.
Kulisszatitkokról is hallhatsz: milyen témák formálják a következő nagy Rumini-regényt: ősi legendák, kolumbiai smaragdbánya, barátság, féltékenység is alakítja az eddigi legösszetettebb Rumini-történet, melynek felépítéséhez már Excel-táblázatra is szükség volt.
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda vendége Agócs Írisz, aki szerint mindenki tud rajzolni, ahogy ez a Rajzolj egy krumplit! köteteiből is kiderül. Nem tökéletes vonalak kellenek, hanem hogy elkapjuk a karaktert, legyen az egy vombat vagy egy pelikán.
Beszélgetünk a rajzolás öröméről, a "vonalból kimenni ér" felszabadító élményéről, arról, hogyan oldhatja a rajzolás a görcsöket még felnőttkorban is, és milyen folyamatos megfigyelésben él az illusztrátor.
Szó lesz arról is, milyen volt egy nemzetközi kiadónak dolgozni, hogyan született meg a világmegmentő Mici karaktere, és hogy miért fontos gyerekszemszögből beszélni a világról.
Hallhatsz a hamarosan érkező könyvéről, a Növényevő Gáborról is - ami nem megmondani akarja, hogyan kell élni, hanem inkább kíváncsivá tesz mások nézőpontjára.
Kiderül, miért van szükség az alkotáshoz csendre, hogyan kapcsolódik az álomkutatás és a módosult tudatállapot a világteremtő illusztrációikhoz, hogyan alakította egymást folyamatosan Berg Judit szövege és Írisz rajza a Maszat-sorozatban, milyen szövegek inspirálják igazán, és miért fontos néha kizárni a valóságot - akár csak addig, amíg egy gólya átsétál a kertben...
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda vendége Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház alapítója, intézményvezetője. Mi az a tantermi színház, hogyan lehet a kiskamaszokat megszólítani a színpadon - ami akár egy osztályterem is lehet? Hogyan kerülhetnek a gyerekek nézőként saját dilemmáik és konfliktusaik közepébe?
Kulisszatitkok az Innen az egész világot látni című holland regényből készült előadásról, amely egy izgalmas történet és egy mély önismereti utazás egyszerre, valamint a Made by Indira – Divat mindenáron? színpadi adaptációjáról is, amely a fast fashion, az indiai gyerekmunka és a felelős döntések kérdéseit hozza egészen közel.
Egy családi színházról is szó lesz: Az Adél szerint című bábjáték sok humorral szól ovisokhoz-kisiskolásokhoz: hogyan látja egy kislány a saját világát gyerekszemüvegen keresztül? Hogyan nyúlnak a mai fiatal színházi alkotók a kortárs gyerekkönyvekhez - és milyen jövője lehet itthon a tantermi színháznak?
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
-
Veiszer Alinda vendége Zágoni Balázs kolozsvári író, akinek regényeiben a város nem csak díszlet, hanem élő, lélegző szereplő.
Mit mesél az Abszolút Töri sorozatban megjelent Szamos-parti Hollywood 1914-ről, Budapestről és Erdélyről? Milyen volt a fiatal Kertész Mihály, az Oscar-díjas Michael Curtiz? Szó lesz némafilmről, történelmi identitásról és arról is, hogyan jelennek meg a múlt feszültségei egy mai ifjúsági regényben.
A csillag és a százados című budapesti holokauszt-történetében egy barátság a legnehezebb időkben mérettetik meg. Ki volt Ocskay László, "a magyar Schindler", hol vannak a szolidaritás határai, hogyan kapcsolódik össze egy marosvásárhelyi népdal és a zsidó hagyomány? Morális döntések, különböző utak – és hol kezdődik a valódi kockázatvállalás?
A Karácsonyi kitérő pedig egy szórakoztató és elgondolkodtató történet: egy hajléktalan sorsán keresztül a karácsony feszültségeit, valamint a hit és az érzékenység kérdését is felveti. Egy szerző és három olvasmányos könyv, amit érdemes megismerned!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda vendége Bodor Panna író-dramaturg, akitől megtudhatod, mi van valójában a Széna Bogi-univerzum mögött!
Kiderül, hogy ezek a történetek önéletrajzi ihletésűek: egy szorongó gyerekkor emlékeiből és sok év terápiás munkájából születtek. Ez a sorozat nem "csak mese", hanem egy finoman felépített, biztonságos világ, ahol a hétköznapi helyzetekben ott vannak a valódi érzések: a szorongás, a megfelelési kényszer, a félelmek.
Beszélünk szülői mintákról, arról, hogy lehet-e másképp csinálni, mint ahogy otthonról hozzuk, és szóba kerül az is, hogy mennyi feszültség fér bele egy gyerekkönyvbe, és hogy az hogyan oldható fel egy nagyon mai és nagyon humoros mesében.
Egy őszinte, mély beszélgetés arról, hogy milyen gyereknek lenni, milyen szülőnek lenni, és miért lehet felszabadító, ha néha lefekszik a karácsonyfa...
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda két HUBBY-díjas szerzővel beszélget – és közben két különleges könyvet is megismerhetsz!
Molnár T. Eszter és Vészits Andrea Év Gyerekkönyve díjas kötetei egészen különböző korosztályokat szólítanak meg – mégis meglepően sok bennük a közös.
A kisebbeknek íródott Barker Karcsi színre lép, és ott is marad című képeskönyvről és a nagyobbakat célzó Ábris és az azúrkék patkány című meseregényről beszélgetünk - de vajon mi köti össze a szerethető, kicsit kétbalkezes elefántról és a szabadsághős kísérleti patkányról szóló két történetet?
Hallhatsz arról is, hogyan jelennek meg a történetekben az együttélés nehézségei, mit jelent a befogadás és a kirekesztés, hogyan beszélhetünk gyerekeknek konfliktusokról, félelmekről, reményről, és hogy lehet-e egy gyerekkönyvben egyedül hagyni az olvasót a kilátástalansággal.
Megtudhatod, mi tetszik a szerzőknek egymás könyvében, és honnan jön a varázslat ezekbe a történetekbe.
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda vendége Varró Dani, akivel versekről, verses regényekről és a gyerekirodalom közös "kódjairól" beszélgetnek. Szóba kerül a Túl a Maszat-hegyen, sőt az is kiderül, hogyan bukkannak fel benne a kuflik. A beszélgetésben kitérnek arra is, milyen versekkel van tele egy költő feje, miért különleges az Anyegin-strófa, és hogy mi számít unalmasnak – vagy épp körbebeszélésnek. És persze azt is megtudod, milyen három gyerek mellett írni, hogyan inspirálják a mindennapok, és milyen egy átlagos reggel a költő családjában.
A beszélgetés végén még mélyebbre megyünk: miről nem írna sosem? Szóba kerülnek még a szabadversek, a csúnya szavak, a terápiás célzattal írt Szívdesszert című kötet átkozódó verse, a szleng használata, és az is, miért akart kamaszkorában Kassák Lajos lenni. Beszélnek a versformák tudatos használatáról, A szomjas troll kapcsán az inspirációról, és arról is, hogy minden gyerekének írt egy-egy saját mesét – hogy kinek mit, az is kiderül. És persze hamarosan itt egy új verseskötet is!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Ha én felnőtt volnék, Már óvodás vagyok!, Már megint! - generációk nőttek fel a 100 évvel ezelőtt született Janikovszky Éva utánozhatatlan humorán.
Veiszer Alinda vendége Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó vezetője, aki személyes történetein keresztül mesél anyukájáról: hogyan szavalt neki verseket gyerekkorában, milyen volt a humora, és hogyan forgatta ki zseniálisan a közhelyeket. Könyvei ma is ugyanúgy működnek mindenkinél: egyszerre viccesek, őszinték, mert Janikovszky Éva valójában nem meséket írt - hanem a körülötte zajló életet.
Szó lesz az ikonikus címek titkáról, arról, hogyan válik egy életmű klasszikussá, és hogy milyen gyerekkori élmények köszönnek vissza ezekben a máig érvényes, derűs szövegekben.
Szóba kerül az írónő máig érintetlen régi lakása tele emlékekkel, megismerheted a Janikovszky Éva 100 Emlékév programjait, és az is kiderül, miben és mennyire hasonlít egymásra anya és fia.
És bár a Janikovszky életmű lezárt, folyamatosan érkeznek az újdonságok - ezekről is hallhatsz ebben a beszélgetésben. Mosolyogni tessék!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
-
Veiszer Alinda vendége Rofusz Kinga, az Astrid Lindgren-emlékdíjra jelölt illusztrátor, akinek finoman rétegzett, mély és halk humorral átszőtt illusztrációi sokáig velünk maradnak.
Beszélgetünk színekről, hangulatról, költészetről, és arról, hogy hogyan születik egy írott történetből vizuális világ, és hogyan lehet képekben megmutatni azt is, ami nincs leírva.
Megnézzük közelebbről Schein Gábor Irijám és Jonibe című kötetének különleges képi világát, az Amikor mesélni kezdtek a fák nosztalgikus illusztrációit, és szóba kerül az Otthon című silentbook is. Kiderül az is, miben más a bábtervezés vagy a filmkészítés, mint egy könyv illusztrálása.
Beszélgetnek családi háttérről, neveltetésről, inspiráló könyvekről, különböző vizuális világok teremtéséről, új projektekről, és arról is, mit jelent ma alkotóként független utakat járni.
Merülj el Rofusz Kinga varázslatos világában!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Melyek az év legjobb gyerekkönyvei, és vajon mitől lesz egy könyv igazán kiemelkedő?
A HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum idén is kiosztja az Év Gyerekkönyve Díjat, amely a legfontosabb független szakmai elismerések egyike a hazai gyerekirodalomban.
A kiadók a 2025-ben magyarul megjelent könyveket jelölhették, és most a kulisszák mögé lesünk, Veiszer Alinda vendége ugyanis a szakmai zsűri két tagja: Paulovkin Boglárka illusztrátor és Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára.
Beszélgetünk arról, hogy hogyan zajlik a kiválasztási folyamat, mire figyel egy illusztrátor, amikor egy könyvet néz, hogyan, mikor működik jól együtt szöveg és képi világ, és milyen irányok, témák jelennek meg ma a gyerekirodalomban.
Szó lesz a shortlist néhány könyvéről és a zsűritagok személyes kedvenceiről is - ha kíváncsi vagy, milyen könyvek formálják ma a gyerekirodalmat, akkor hallgass minket!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Gordon Eszter / Pagony)
-
Veiszer Alinda vendége Vojtek Lili, az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola doktorandusza, akivel a lányregények világában merülünk el – Cilikétől a Szent Johanna Gimiig. Milyenek voltak a korai, kifejezetten lányoknak szánt könyvek? Milyen hagyományokat hordoz magában ez a műfaj a századelő óta? Lányregény-e az Abigél – és ha nem, akkor pontosan micsoda?
Milyenek a lány szereplők, és ki ír ma kortárs lányregényt? Beszélgetünk arról is, hogy bele lehet-e ragadni a lányregényekbe, és arról, miért lenne jó, ha a fiúk is olvasnák ezeket. Kiderül: a lányregény olyan műfaj, ami meglepően sok mindenre jó!
Ha valaha faltad a pöttyös és csíkos könyveket, ha ma is nosztalgiával gondolsz vissza egy-egy kamaszkori kedvencre, tarts velünk!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
-
Veiszer Alinda vendége Papp Gábor Zsigmond filmrendező, műfordító, akinek nevét a kisgyerekes családok leginkább Julia Donaldson könyveinek magyar hangjaként ismerik. Az ő fordításában szólal meg sok-sok történet az eddig több mint kétszáz kötetet számláló Donaldson-életműből. Hogyan indul valaki tízévesen fordítói pályára? Beszélgetünk a magyar fülnek ismerősen csengő felező tizenkettes ütemhangsúlyos verselésről, hogy hogyan lehet visszaadni vagy újraalkotni az angol szójátékokat magyarul, és hogy milyen szlenget érdemes használni. Szóba kerül az is, hogyan találkozott először Graffalóval, és hogy Angliában miért ez az első számú kedvenc, míg itthon A majom mamája vezeti a listákat. Vajon neki melyik a személyes kedvence, és miért? Mesélünk két új, hamarosan érkező kötetről - az egyik igazi meglepetés lesz! Kiderül, mi volt eddig a legnagyobb fordítói kihívása, és hogy hogyan kapcsolódik össze a mozaikkészítés a műfordítással. Irány Julia Dunaldson univerzuma!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
-
Veiszer Alinda vendége a Csirimojó Kiadó és Könyvesbolt művészeti igazgatója, Peťovská Flóra.
A Csirimojóban a könyv nem csak olvasnivaló, hanem vizuális élmény: a kortárs cseh és szlovák alkotók erős képi világú, igényes köteteit humor, mélység és bátorság jellemzi – minden korosztálynak. De miben más a mai cseh gyerekkönyves piac? Bátrabb, nyitottabb, erősen grafikus és művészetközpontú!
Megismerheted a Nobel-díjas Olga Tokarczuk Elveszett lélek című különleges, megrendítő történetét az önmagunkhoz való visszatalálásról, lélegzetelállítók az illusztrációi! Szó lesz az emberi kapcsolatokról és érzelmekről szóló könyvekről, Petr Sís szubjektív-objektív történetéről a kommunista Csehszlovákiáról – és arról is, hogy hogyan tud egy klasszikus képregény hitelesen beszélni a pánikrohamról. Hogyan jelenik meg a természet mint tematika? És vajon melyik kötetben találkozik egyszerre Pinokkió, Háry János és Bot Benő?
Ha érdekelnek a vizuálisan erős, gondolatébresztő, vagány könyvek, itt a helyed!
Higgy magadban, és mesélj gyerkőcödnek akár a pénzről is! A Százhold támogatója az Erste.
(Fotó: Chripkó Lili / WMN)
- Laat meer zien