Afleveringen
-
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
-
Látványos, de tartalmilag szegényes autóbemutató után indul a Forma-1 idei szezonja, kollágink pedig személyesen jelen voltak a nagyszabású eseményen, Londonban.
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
Két győztes érkezett stúdiónkba: Jeney Gyuri a motoros versenykategóriát, Balló Marci pedig az erkölcsi győzelmet és az év médiaribanca díjat vitte haza.
-
140-es autópályák, családtagi oktatás, és persze az új KRESZ oktatási nehézségeiről beszélgetünk Pető Attila Kreszprofesszorral és dr. Szőcs Károllyal.
-
Még nem kapták fel, pedig már megfizethető a Mercedes W211-es, vagyis a döntött kereklámpás E-osztály. Most még válogatni is lehet, és ha okosan döntesz, egy megbízható prémium autód lehet két-három millióból. A legújabb Volvo más kategória, az EX90 csúcsváltozata közel jár az 50 millió forinthoz, ezért cserébe a legnagyobb, legerősebb és legcsendesebb is, és még fejtegetjük, miben mutat nagyot ez a hétüléses családi szabadidő-autó. Az adásban szót ejtünk az AMTS következő nyereményautójáról, és kiderül, mi a teendő, ha ott hagyod a laptopodat egy repülőgépen. Nem olcsó mulatság, annyit elárulunk.
-
Indul a Totalcar új sorozata, a Murvaélet! A használt autót keresők bőrébe bújva járjuk a kereskedéseket, hogy megtaláljuk a lehető legjobb választást egy-egy kategóriában. Az első adás tapasztalatairól és a további terveinkről beszélgetünk, majd szóba kerülnek a Stellantis akár családi használatra is alkalmas, szögletes kisautói, amik tisztán elektromos változatban is kedvező áron lépnek piacra. A kis hétülésesek mellett egy nagy hétülésesről, a piac egyik legszimpatikusabb műszerfalával büszkélkedő Mazda CX-80-nal is foglalkozunk.
-
Idén először rendeznek MotoGP futamot Magyarországon, ezért meghívtuk az Égéstérbe korábbi világbajnokunkat, Talmácsi Gábort, illetve a Weingartner Balázst (HUMDA), hogy körbejárjuk a témát. Szó lesz a még jelenleg is atalakitas alatt álló Balaton Park Circuit-ről, a korábbi opciókról és a MotoGP magyarországi, jó esellyel a Hungaroringre vezető jövőjéről. Továbbá személyes sztorik, a motorozás jövője és Elvis becenevének eredete.
-
Három ember, három kategória, hárommillió forint. Ezen a héten az egyik legnépszerűbb ársávban válogattunk a praktikus családi autók, a hobbiautók és a reprezentatív nagyautók közül. Olyan típusokat választottunk, amiket magunknak is megvennénk, és azt is elmondjuk, miért. Nemcsak az észérvek számítottak, ahogy a valódi vásárlást is erősen befolyásolják az érzelmek. Abban megegyeztünk, hogy a hárommilliót az autóra költjük, és a szükséges javításokat, alkatrész cseréket azon felül számoljuk.
Jakusovszky Kristóf Skoda Superb Combi tesztjét itt, Renault Clio RS tesztjét itt, Volvo S80 tesztjét itt találod.
https://totalcar.hu/tesztek/2023/07/13/skoda-superb-ii-combi-20-tdi-hasznalt-teszt/
https://totalcar.hu/tesztek/2022/11/25/renault-clio-rs-hasznalt-2011/
https://totalcar.hu/tesztek/2024/12/09/volvo-s80-2-4-d-geartronic-2008-hasznalt-teszt/ -
Szalad az idő, 1995 újdonságai idén OT rendszámot kaphatnak. Ehhez persze megfelelő állapotban kell lenniük, ami modern technika ide vagy oda, nem könnyíti meg a tulajdonosok dolgát, ahogy az egykori nagy darabszám sem garantál sok túlélőt. Sorra vesszük azokat a típusokat, amikből hamarosan felbukkanhatnak az első minősítésre váró példányok a vizsgaállomásokon, és élményeink, tapasztalataink alapján megvitatjuk, mekkora erre az esély.
-
Átbeszéltük a Segítség, átvertek! című sorozat legfontosabb tanulságait és következtettünk a magyar használtautó-piaci állapotokra.
-
A MűhelyPRN csapat egy részével beszéljük át, milyen autókat láttunk 2024-ben, mit várunk idén, és vajon tudatosabb autóvásárló lett-e a magyar.
-
Sződi János nem csak a MűhelyPRN helyszínéül szolgáló Avalon szerviz tulajdonosa, de az Autókölcsönzők Szövetségének elnöke is. Míg a szervizben egyre gyakoribbak a villanyautók, a bérlők részéről nem lát rá igényt.
-
Nagyon sűrű év volt az idei, nagy emlékek és nehéz pillanatok egyaránt jutottak, a szélsőségek elmesélője Balogh Bence, Szentkuti Ákos és Hamvas Tamás.
-
Izgalmas szezonon vagyunk túl a Forma-1-ben sok meglepetéssel, aminek persze nem mindenki egyformán örül. Wéber Gáborral elemezzük a legfontosabb történéseket, áttekintjük a csapatok és a pilóták jó és rossz húzásait, beszélünk a szabálymódosításról és az átmeneti, 2025-ös évről. Szóba kerülnek a lehetséges átigazolások is. A felvétel Sergio Pérez távozásának bejelentése előtt készült!
-
A 28. Mikulás Rallye-n Ákos navigátorként ült be Bunkoczi László mellé a tavaly Afrikában már bizonyított Isuzu D-Max pick-upba, és előfutóként izgulta végig a megmérettetést. A navigátor életének nehézségei és a korán kelés mellett arról is beszélgettünk, hogy miért tűnnek el a klasszikus kisautók, mire számíthatnak az olcsó autóra vágyók, és milyen típusoktól búcsúzunk el 2025-ben.
-
A nemzetközi bemutatókat általában érdekes helyszíneken tartják. Legutóbb Volvo XC90-et vezettünk Svédországban és Toyota Land Cruisert Marokkóban, de Romániában is jártunk a Ford craiovai gyárában, ahol premier előtt láthattuk a tisztán elektromos Pumát, a Gen-E-t. Az adásból kiderül, hogy hol ért minket nagyobb kultúrsokk, hol jobbak az utak és hol láttunk több rendőrt, de arra is választ adunk, hogy megérte-e tíz év után frissíteni a Volvo legnagyobb autóját, hogy miért könnyű Lexust faragni a Toyota terepjárójából és hogy hova tették az akkumulátort a Puma padlólemezében.
-
Egybehangzóan az egyik legizgalmasabb kisautónak tartjuk az érkező Renault 5-öt és sportváltozatát, az Alpine A290-et, ezért összeültünk megbeszélni, miért lehet vágyni rájuk igazán, miközben kollégánk az új autóját keresi, ami véletlenül sem új, pláne nem elektromos.
-
Az elmúlt héten két zseniális formatervező, Chris Bangle és Jozef Kabaň is Budapesten járt. Mi kaptunk az alkalmon, és beszélgettünk velük a dizájn és az autóipar titkairól. Élményeinkről szerkesztőségi dizájnerünkkel, Jakusovszky Kristóffal, vagyis Elvisszel kiegészülve számolunk be.
-
Szerkesztőségünk Hamvas Tamással gazdagodott, aki a 2012-ben nálunk töltött szakmai gyakorlata mellett két imádott BMW-jéről, a japán álomautóiról és az autóiparról is mesél, mond néhány keresetlen szót a fogyasztásmérésről, de az is kiderül, mire jó, és mire nem jó a Ford Focus ST.
- Laat meer zien