Afleveringen
-
A fenntarthatósági átmenetben annak megértése, hogy hogyan és miért alakult és alakul a mai napig a gazdasági fejlődés eltérően a gyarmatosító és a gyarmatosított nemzeteknél, kulcsfontosságú. Magyarországon azonban ezt a megértést számos tényező nehezíti. Egyáltalán hová tartozunk ebben a tekintetben?
Magyarországon egyszerre esik túl sok és túl kevés szó a gyarmatosítás kérdéseiről. Túl sok akkor, amikor a politikai színtéren dobálózunk a gyarmatosítás fogalmaival, túl kevés pedig akkor, amikor ezt valóban szeretnénk megérteni, és reflektálni arra a skizofrén helyzetre, hogy félperifériás helyzetünknél fogva, mi mindkét oldalhoz tartoztunk és tartozunk, miközben egyikhez sem. Ebben az adásban Köves Alexandra Ginelli Zoltán kritikai geográfus, történésszel beszélget ezekről a kérdésekről annak érdekében, hogy elhelyezhesse Magyarországot ebben a diskurzusban.
Az ökológiai közgazdaságtan alapkiindulópontja, hogy a gazdaság feladata az lenne, hogy „jó életet biztosítson mindenki számára az ökológiai eltartóképességen belül”. Ebben a kontextusban egyértelmű, hogy ez egy olyan elosztási kérdés, amely nem csak társadalmakon belül, de nemzetek és régiók között is jelentős kérdéseket vet fel. A dekolonizáció kérdésköre még nagyobb jelentőséget kap akkor, amikor a gazdasági növekedés kényszereit akarnánk kivenni a rendszerből, hiszen ezt nem tehetjük úgy meg, hogy nem gondolkozunk azon, hogy ez milyen hatással lesz a kevésbé szerencsés helyzetben lévő régiókra. A jelenlegi természeti problémáink jelentős részéért pedig leginkább azok az aktorok felelnek, akik gyarmatosítók voltak, és most azt kérik a fejlődő országoktól, hogy ők más irányban és ütemben fejlődjenek. Míg ezzel a rendkívül bonyolult helyzettel a világ legnagyobb része képtelen normálisan szembenézni, Magyarország félperifériás helyzeténél fogva még narratívájában is – nemhogy cselekedeteiben - csúszkál a gyarmatosítók elleni szabadságharcos és a globális észak arroganciája között. Hol helyezkedik el ebben a diskurzusban Magyarország? Egyértelmű vajon ebben a kérdésben a történelemben betöltött szerepünk? És mi van a jelenlegi gyarmatosítással? Ott melyik oldalon állunk? Ezekkel a kellemetlen, de igen fontos kérdésekkel szembesíti a hallgatókat Ginelli Zoltán kritikai geográfus, történész, aki ebben az adásban Köves Alexandrával beszélget.
-
Melyek a hazai természetvédelem legnagyobb kihívásai ma? Mi egy nemzeti park feladata? Hol tartunk a természet védelmében Európa többi országához képest? Hogy kerülhetnénk az élmezőnybe? Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország Alapítvány igazgatójával Gébert Judit beszélget.
A nemzeti park igazgatóságok (NPI) fontos szerepet töltenek be a hazai természetvédelemben. De melyek ezek a feladatok és az NPI milyen akadályokba ütközik a feladatok teljesítése során? Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország Alapítvány igazgatójával Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Mióta vannak nemzeti parkok Magyarországon? Mi a feladata egy nemzeti parknak? Mennyire működnek szuverén módon? Mi az a természetállapot, amit a nemzeti parkban meg kell őrizni – milyen mértékben lehet beavatkozni? Milyen fő változások történtek a szervezettel hazánkban az elmúlt időszakban? Melyek az NPI legnagyobb kihívásai ma? Mennyire vannak tisztában az emberek a nemzeti parkok jelentőségével? Milyen konfliktusok jellemzők a hazai nemzeti parkok esetében és kik ennek a szereplői? Mi a helyzet a nagy-szénási kereszt ügyével, vagy a pilis tetői menedékházzal? Az EU-hoz képest milyen a természetvédelem helyzete ma Magyarországon? Mit kellene változtatnunk ahhoz, hogy az élmezőnybe tartozzunk?
-
Zijn er afleveringen die ontbreken?
-
Alig van olyan fenntarthatósági vita, ahol ne merülne fel az a vitapont, hogy minek tegyünk meg valamit egy zöld jövő érdekében a Föld egyik felén, amikor a legnagyobb globális problémánk a túlnépesedés. Ugyanakkor ez az érzelmekkel jelentősen átitatott kérdéskör ennél sokkal bonyolultabb, hiszen a túlfogyasztás és a túlnépesedés gyökérokai ugyanazok. Így a megoldásuk is egy irányba mutat.
A kapitalizmus piaci logikája maga alá gyűrte az agráriumot, ezzel létrehozva az élelmiszerellátás relatíve stabil és olcsó elérhetőségét. Ez egyszerre vezetett a népességrobbanás lehetőségéhez és a környezeti erőforrások pusztulásához is. Ugyanakkor míg a népességnövekedés ütemét ugyanez a logika csökkentette is azzal, hogy a gyerekek – kikerülve a háztartási munka kötelezettségei alól - „költségessé” váltak, a környezet rombolását nem tudja megállítani. A népességnövekedés lassulása a társadalmak elöregedését hozza magával, ami jelentős gondozási válsághoz vezet. Így a környezeti problémák megoldását sokkal inkább érdemes a társadalmi berendezkedés változásaitól várni, mint attól, hogy vagy önkéntesen vagy külső ösztönzők miatt eltekintünk a gyerekvállalástól. Ezekről az összefüggésekről beszélget ebben az adásban Melegh Attila szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense Köves Alexandrával.
Ha a Föld minden embere olyan életszínvonalon élne, mint egy amerikai, akkor öt Föld sem lenne elég nekünk. Ha úgy élne, mint egy magyar, kettő is elég lenne. Azonban csak egy van. Ebben a helyzetben az teljesen egyértelműnek tűnik, hogy ha azt feltételezzük, hogy ugyanolyan fejlődési pályákon kell mozognunk a jövőben is, mint a múltban, két stratégia áll előttünk: radikálisan csökkenteni a túlfogyasztást és/vagy csökkenteni a népesség számát. Ezen az és/vagy dichotómián hatalmas viták folynak a világban. A túlfogyasztó globális Északon néhányan a problémát eltolnák maguktól abba az irányba, hogy a túlnépesedésre mutogatnak, míg a globális Dél azzal érvel, hogy a környezeti terhelés jelentős részét kevesek hozzák létre. Így aztán a vita legtöbbször a népességnövekedés és a környezetterhelés összefüggéseiről szól (főként előbbit okolva az utóbbiért). De miért kell azt feltételeznünk, hogy csak ugyanolyan fejlődési pályáink lehetnek? Ebben a vitában egyértelműen van egy harmadik változó: a kapitalista gazdasági berendezkedés, amely nem függetleníthető egyiktől sem. Így e téma kapcsán is felmerül a jelenlegi gazdasági logika meghaladásának szükségessége. Népesedésről, kapitalizmusról, az agrárium szerepéről, gyerekvállalásról, migrációról és gondozási válságról, valamint mindezek összefüggéseiről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Melegh Attila szociológussal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével.
-
Eddig a nagyvállalatok majdhogynem azt adták el fenntarthatóságnak, amit akartak, vagy nem szégyelltek. Ugyan a kommunikáció területén már volt eddig is szabályozás arra vonatkozóan, hogy mi számít zöldre festésnek, az Európai Unió – és ezzel összhangban Magyarország is – egy teljesen új szintre emeli azt, hogy egy cégnek hogyan kell átláthatóan beszámolni arról, hogy milyen fenntarthatóságra irányuló törekvései vannak. Mekkora áttörés ez?
Sokszor beszélünk arról, hogy a vállalatok fenntarthatósága esetében a leghatékonyabb eszköz még mindig a szabályozás. Aki érzékeny a fenntarthatósági témákra, egyre többször hallhatott mostanában olyan mozaikszavakat, amelyek dzsungelében még a szakemberek is nehezen igazodnak el: CSRD (amiben a CSR még véletlenül sem feleltethető meg a már egészen elterjedt corporate social responsibility, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának); ESRS; ESG és még sok-sok hasonló betűszó. Ebben a vállalati zöldülést szolgáló rengetegben próbál most eligazodást nyújtani Farkas Mária fenntarthatósági és CSRD szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, akivel Köves Alexandra beszélget arról, hogy a különböző jelentéstételi kötelezettségek tényleg változást fognak-e hozni a világban.
A társadalmi bizalom – a világban szinte mindenütt, de Magyarországon különösképpen – a legtöbb témában, a legtöbb intézmény felé nagyon alacsony szintet mutat. Nincs ez másként akkor sem, amikor egy nagyvállalat fenntarthatósági törekvéseiről hallunk, olvasunk, esetleg kutatóként vagy szakpolitikusként szeretnénk kisilabizálni a hosszú és dagályos fenntarthatósági jelentésekből, hogy valójában mit tett az adott cég egy zöldebb működésért. Az első gondolatunk leginkább az, hogy vélhetően a lehető legkevesebbet. Ugyanakkor sokszor beszélünk arról is, hogy egy vállalat kizárólag akkor fog előrelépést tenni, ha a fogyasztók vagy a szabályozók kikényszerítik.
Az Európai Unió úgy döntött, hogy olyan egységes jelentéseket fog elvárni a vállalatoktól, amelyek átláthatóvá és számonkérhetővé teszik azt, hogy milyen intézkedéseken keresztül próbálnak megfelelni korunk legjelentősebb kihívásainak. Ezek a nyilvános jelentések pedig – ha a média és a fogyasztók is úgy akarják – akár elindíthatnak olyan folyamatokat, ahol a cégek már tényleg olyan szempontok mentén is versengenek egymással, amelyek jelentős fordulatot hozhatnak. Ennek megjelenésére ugyan várnunk kell, de addig is megérthetjük egy kicsit a szabályozás mögött álló logikát, elvárásokat és kicsit keringhetünk a betűszavak között. Ebben az adásban Köves Alexandra Farkas Mária fenntarthatósági és CSRD szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem doktoranduszával beszélget azokról a szabályozásokról, amelyek a cégeket a felelősebb működés felé próbálnák terelni.
-
Érdemes-e ma Magyarországon fenntarthatósággal összefüggő podcastokkal foglalkozni, amikor a főáramú média még mindig a legtöbbször ezzel ellentétes értékrendeket közvetít? Milyen elképzeléseik vannak a változás lehetőségeiről azoknak, akik ebbe nap mint nap, energiát fektetnek?
A Zöld Egyenlőség podcast első epizódja 2020. január 31-én jelent meg Magyarországon az elsők között abban a témában, hogy hogyan lehetne egy fenntarthatóbb és igazságosabb világról gondolkodni. Azóta eltelt négy év, és szerencsére több mértékadó podcast is követte. A negyedik születésnapon egy nyilvános podcast felvétel és közönségtalálkozó keretében a Zöld Egyenlőség két szerkesztő-műsorvezetőjéhez, Köves Alexandrához és Gébert Judithoz csatlakozik másik két sikeres zöld podcaster: Nagy Réka, a Telex-Kisbolygó és Tomaj Zsófia, a Körforgásban podcastok szerkesztő-műsorvezetői, hogy humorral és őszinteséggel beszélgessenek arról, hogy milyen értelmet és személyes motivációt találnak ahhoz, hogy folytassák a fenntarthatóságról szóló kommunikációt.
-
Bűntudatot érzünk, amikor nem cselekszünk eléggé környezetkímélő módon; máskor meg ismerőseink szégyenítenek meg, hogy nem csökkentettük az ökológiai lábnyomunkat. Honnan erednek ezek az érzések és mit kezdjünk velük?
Bűntudatot érzünk, amikor nem cselekszünk eléggé környezetkímélő módon; máskor meg ismerőseink szégyenítenek meg, hogy nem csökkentettük az ökológiai lábnyomunkat. Honnan erednek ezek az érzések és mit kezdjünk velük? Réz Anna erkölcsfilozófussal Gébert Judit beszélget.
Nem volt időd ebédet készíteni, ezért műanyag csomagolású szendvicset eszel és eldobható papírpohárból iszod a kávét? Tudod, hogy környezetkímélőbb lenne a vegetáriánus étrend, de nem tudtál ellentmondani a nagymamád húslevesének? És már érzed is a bűntudatot és a szégyent.
Ha valaki komolyan veszi a környezetkímélő életmódváltást, akkor óhatatlanul találkozni fog ehhez hasonló helyzetekkel. Réz Anna erkölcsfilozófus, ELTE oktatója a Mardos című könyvében (Európa Kiadó, 2022) közérthető, személyes stílusban ír a bűntudat és szégyen filozófiájáról. A Szerzővel Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról.
Hogyan beszéljünk az érzelmekről? Mi a szégyen és bűntudat közötti különbség? Mi a pszichológia szerepe ma a világ megértésében? Hogyan befolyásolja ez a klímaválsággal kapcsolatos hozzáállásunkat? Mi a világbűntudat? Ha nagyon összetett egy-egy cselekedetünk következménye, meddig tart a felelősségünk a cselekvésért? Erkölcsös-e a környezettudatos cselekvés, ha empátiából tesszük? Mi az a green-shaming? Miért szégyenítjük meg egymást, ha a másik nem eléggé környezettudatos? Egyes kutatások szerint a vegetáriánusok ítélkezőbbek mások felett, mint a nem vegetáriánusok. Miért lehet ez? Hasznunkra lehet-e a szégyen? Milyen egy akaratgyenge helyzet? Mi az ökológiai privilégium-bűntudat? Hasonlít-e ez a nemi, faji privilégium-bűntudathoz? Mi köze van ennek ahhoz, hogy mi az, amit megérdemlünk? Miért vásárol több édességet az, aki újrahasznosítható vászonszatyorral jár bevásárolni?
-
Mire jut két közgazdász, amikor arra keresi a választ, hogy befolyásolja-e a gazdasági berendezkedésünk azt, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket? Más gyermeknevelési stílust választanak azok, akik egyenlőbb és akik egyenlőtlenebb társadalmi körülményekre készítik fel a gyerekeiket? És hogyan idomul ehhez az oktatáspolitika?
Az ökológiai közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy egy olyan korban, amikor a környezeti eltartóképességen belül kellene megoldanunk mindenki számára a jó élet lehetőségét, az elosztás kérdése abszolút központi szerepet tölt be, és ezért kötelességünk törekedni arra, hogy a gazdaságot olyan pályára állíthassuk, ahol az egyenlőtlenségek mértéke jelentősen csökken. Eddig sok mindenről beszélgettünk ebben a podcast sorozatban, amely érintette az egyenlőtlenség hatásait, de Matthias Doepke és Fabrizio Zilibotti által írt Szeretet, pénz, gyermeknevelés könyv azt is érdekesen részletezi, hogy hogyan függ össze a gyereknevelési stílusok megválasztása a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Közgazdasági szempontból a szülő, aki azt mérlegeli, hogy beavatkozzon vagy ne avatkozzon be a gyereke életébe valójában azt mérlegeli, hogy a jelen élvezetei hogyan befolyásolják a jövő kilátásait. Így aztán egy erősen egyenlőtlen társadalomban mindent megtesznek a szülők, hogy valamivel jobb esélyekkel induljanak a gyerekeik a többiekhez képest, és emiatt inkább veszik rá őket arra, hogy a gyerekkor élvezete helyett olyan készségeket fejlesszenek, amiket vélhetően majd értékel a társadalom. Nem véletlen, hogy az engedékeny nevelés leginkább Skandináviára jellemző, ahol a legegyenlőbbek a társadalmak. Így viszont a „jó élet” feladására már korán ránevel a rendszer. A könyvről Köves Alexandra Felcsuti Péter ismert pénzügyi szakemberrel beszélget, aki a könyv fordítója. -
Sokan azt gondolják, hogy a nemnövekedés gondolata politikailag eladhatatlan. De vajon így van-e ez? Milyen változást hozott 2023 a nemnövekedés népszerűségében? Mit gondolnak a nemnövekedésről az Európai Parlament képviselői? Leválthatja-e a nemnövekedés a jelenlegi zöld gazdasági növekedésre fókuszáló politikai ideológiát?
Sokan azt gondolják, hogy a nemnövekedés gondolata politikailag eladhatatlan. De vajon így van-e ez? Milyen változást hozott 2023 a nemnövekedés népszerűségében? Mit gondolnak a nemnövekedésről az Európai Parlament képviselői? Leválthatja-e a nemnövekedés a jelenlegi zöld gazdasági növekedésre fókuszáló politikai ideológiát? A témáról Köves Alexandra és Gébert Judit beszélget.
Az európai környezetpolitikában a zöld gazdasági növekedés tűnik konszenzuális álláspontnak. De a helyzet valójában korántsem ilyen egyértelmű. Egyes politikusok már nyíltan megkérdőjelezik a növekedésorientált gazdaságpolitikát. Van-e okunk reménykedni abban, hogy a nemnövekedés gondolatai nagyobb teret nyernek a politikai színtéren? Köves Alexandra és Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Milyenek voltak a tapasztalatai a 2023 májusban, az Európai Parlamentben rendezett „A növekedésen túl” („Beyond Growth”) című háromnapos konferenciának? Giorgos Kallis és szerzőtársai felmérést készítettek az európai képviselők növekedéssel kapcsolatos attitűdjeiről 2023-ban. Milyen tanulságokkal szolgált ez a kutatás? Mi kell ahhoz, hogy a nemnövekedés széleskörű társadalmi elfogadottságra tegyen szert és leváltsa a jelenleg uralkodó ideológiát? Hogy áll a helyzet most és mi van még hátra?
-
Míg egyértelműen a leginkább környezetbarát megoldás az, ha megpróbáljuk megelőzni a háztartási szemét termelődését, néhány elkötelezett zero-waste hősön kívül ez kevés embernek sikerül. Akkor viszont jó lenne legalább a hulladék újrahasznosítását elősegíteni. 2024. január 1-jétől ráadásul az italok csomagolásával kapcsolatban jelentős változások jönnek. Szóval akkor hová kell majd dobnunk a szemetet?
Nem minden hulladék szemét. Míg a hulladékot körforgásban lehetne tartani ideig óráig, a szemetet csak elégetni vagy elásni lehet. A hulladék aránya a szemétben hozzávetőlegesen két-harmad, de ma Magyarországon kevesebb, mint harmadát sikerül újrahasznosítani. Mit tehetnek az egyének annak érdekében, hogy ez magasabb legyen? És miről szól az a változás, ami a jövő év elején elméletben nagy változásokat hozhat ebben? Erről a témáról beszélget Köves Alexandra Ferenczi Attila Maximmal, a Reco Waste Management Kft. vezetőjével, a Recobin alapítójával.
Eddig is hatalmas volt a káosz a fejünkben azzal kapcsolatban, hogy mi a szemét és mi nem, hová dobjuk, hová kerül, mi történik vele. Eddig egy ország tanulta a mantrát, hogy „tapossa laposra”, most viszont azt tanuljuk majd, hogy hogyan tudjuk ép állapotában visszavinni az italos csomagolásokat 2024. január 1-jétől, hogy aztán a gép tapossa laposra. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Minden hulladék szemét, de nem minden szemét hulladék. A hulladékoknak hatalmas piacuk van, és megéri foglalkozni azzal, hogy valahogy külön tudjuk szedni attól a szeméttől, amely – a jelenlegi technológiai tudásunk mellett - menthetetlenül vagy a lerakóban, vagy a szemétégetőben végzi. A hulladékpiramis tetején a megelőzés áll, amely megfelelő termék design vagy tudatosabb vásárlás mellett egyáltalán nem termel hulladékot. A következő szint, amikor képesek vagyunk ugyanabban a formájában újra használni. Ennél már rosszabb megoldás, ha összetevőire szedve – energia felhasználása mellett – legalább a hulladék nyersanyagának új életet tudunk adni. Azonban kétségtelenül a piramis legalján megtalálható ártalmatlanítás a legkevésbé szerencsés megoldás, ahol vagy negatív energiamérleg mellett elégetjük, vagy legeslegrosszabb esetben a lerakóba kerül. Mit tehetünk a legfelsőbb szintekért? Hogy áll ma Magyarország az újrahasznosítással? Mi történik a szemetünkkel? És milyen változást hoz a jövő év? Ezekről a kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Ferenczi Attila Maximmal, a Reco Waste Management Kft. vezetőjével, a Recobin alapítójával.
-
A természet számos adományát élvezzük sokan, sokhelyütt. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek nem azt mutatták meg nekünk, hogy mindezt képesek vagyunk megbecsülni. Segíthet-e változást elérni, ha számba vesszük a konkrét ökoszisztéma-szolgáltatásokat, és értékeket rendelünk hozzájuk?
Régóta egyértelmű, hogy a természeti erőforrások olcsó, néhol ingyenes kiaknázása hosszútávon komoly problémákhoz fog vezetni. Amikor a környezetünket kiaknázzuk, akkor ugyanazzal a lendülettel megfosztjuk magunkat számos olyan adománytól, amit addig gond nélkül élvezhettünk. Ráadásul mindennek hasznai és költségei nem is ugyanazokat érintik. Logikus lépésnek tűnhet hát beárazni ezeket az adományokat, amiket a szakirodalom ökoszisztéma szolgáltatásnak hív. De hogyan? És változik ettől valami? Erről a témáról beszélget Köves Alexandra Dr. Kelemen Eszter ökológiai közgazdásszal.
Ökoszisztéma-szolgáltatásnak hívjuk a természet azon adományait, amivel segítik az emberiség boldogulását. Legyen az a levegőnk megtisztítása, az élelmiszereink megtermelése, a környezetünk szépségeinek élvezete, a természet ellentételezés nélkül, önzetlenül nyújtja nekünk ezeket az ajándékokat. Az elmúlt néhány száz évben (és ez a tendencia az elmúlt évtizedekben még inkább felerősödött) nem igazán voltunk képesek megbecsülni ezeket a szolgáltatásokat. Felmerül a kérdés, hogy jelenlegi világunkban tudnánk-e erről másként gondolkodni, ha konkrét értékeket rendelnénk hozzájuk. Másként tekintenénk-e egy erdőre, egy fertőre vagy egy állatra akkor, ha tudnánk, hogy mennyit jelent nekünk? És mindez segíti-e a döntéshozókat abban, hogy például egy környezeti terheléssel járó beruházás esetében másként döntsenek? Fizethetünk-e közösségeknek azért, hogy megőrizzék vagy regenerálják a területükön lévő ökoszisztémákat? Ezekről a kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Dr. Kelemen Eszter ökológiai közgazdásszal, az ESSRG vezető kutatójával, az ENSZ égisze alatt működő IPBES (Intergovernmental Science-Policy Platform for Biodiversity and Ecosystem Services) szakértőjével.
-
Általában észre sem vesszük, hogy mennyi mindent köszönhetünk a növényeknek. Pedig életünk és testi-lelki egészségünk függ azoktól. A növények világának ismerete nélkül márpedig kevés esélyünk van arra, hogy olyan égető problémákat oldjunk meg, mint a klímaválság, vagy az élelmiszerbiztonság.
Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi mindent köszönhetünk a növényeknek. Pedig életünk és testi-lelki egészségünk függ azoktól. A növények világának ismerete nélkül márpedig kevés esélyünk van arra, hogy olyan égető problémákat oldjunk meg, mint a klímaválság, vagy az élelmiszerbiztonság. Parádi Istvánnal Gébert Judit beszélget.
Növényvakság az a jelenség, amikor valaki képtelen észlelni és felismerni a környezetében lévő növényeket, továbbá nem látja meg a növényeknek az ökoszisztémában és így az ember életében betöltött szerepét. De miért is probléma ez? Miért nem elég, ha csak a növénybiológusok foglalkoznak a növényekkel? Parádi Istvánnal, az ELTE Biológia Intézetének oktatójával, az ExperiPlant Kft. ügyvezetőjével Gébert Judit beszélget a növények rendkívül izgalmas világáról, többek között az alábbi kérdésekről. Mi az a növényvakság? Hogyan alakul ki? Miért pont a növényekre vagyunk vakok? Van-e állatvakság? Milyen vakság van még? Melyik a súlyosabb az állati, vagy a növényi biodiverzitás csökkenése? Mivel járulnak hozzá a növények az életünkhöz? Hogyan kell elképzelnünk azt, hogy a növényeknek érzékelnek és kommunikálnak? Hogyan változtatja meg a növényekhez való hozzáállásunkat a tény, hogy a növények valószínűleg sokkal összetettebb lények annál, mint amit eddig valaha gondoltunk róluk? Hogyan hat az érzelmi életünkre, ha jobban ismerjük a növények világát? Mit kellene az oktatáson változtatni, hogy csökkentsük a növényvakságot? Hogyan tehetünk a növényvakság ellen a mindennapokban?
-
Egy másik gazdasági gondolkodásra történő átállás azt követeli meg tőlünk, hogy szinte mindent feladjunk abból, amit addig igaznak hittünk és fejest ugorjunk valamibe, amiről még azt sem tudjuk, hogy hogyan működik. Egy ilyen mélyreható gondolati változást a fizikusok már megéltek. Miért ne tanulhatnánk tőlük?
A fizikában létrejövő paradigmaváltás az elmúlt évszázadban arra késztette a tudósokat, hogy alapjaiban kérdőjelezzék meg azt, amit a világról gondolnak. Valami ilyesmire lenne szükségük a közgazdászoknak is, ha egy valóban fenntartható világot szeretnének. De hogyan lehet elfogadni azt, hogy átmenetileg nincsenek betonbiztos kapaszkodók? Hogyan lehet úgy építkezni előremutatóan, hogy még több a kérdés, mint a válasz? Erről beszélget Köves Alexandra Dr. Bükki Tamás Aila, író, fizikussal.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a fizikusok alatt az elmúlt évszázadban megremegett a föld. Minél többet tudtak, minél mélyebbre ástak, annál távolabb kerültek attól a világképtől, ami addig gondolkodásuk alapját képezte. Idén Krausz Ferenc és kutatótársai azért kaphatták meg a Nobel-díjat, mert képesek voltak az elektronok mozgását néhány tized attoszekundum (a másodperc milliárdod részének milliárdod része) alatt megfigyelni. Azonban mikor a fizikusok már ilyen mértékben tudnak szubatomi szinteken szemlélődni, felborul az a logika, amit évszázadokon keresztül igaznak hittek. Rájönnek, hogy a részek összessége nem ugyanaz, mint az egész; az objektív valóság megismerési lehetőségeinek komoly korlátai vannak; és a dinamikus, nem lineáris mintákat kezdik el keresni a lineáris ok-okozati összefüggések helyett. Így aztán a felvilágosodás óta velük élő karteziánus szemléletet felváltja a rendszerszemlélet. Egy sor dolgot még mindig nem tudnak megmagyarázni, de ettől függetlenül képesek kvantumszámítógépet létrehozni. De miért lehet ez fontos üzenet azoknak, akik a társadalomban szeretnének változást látni? Mit jelent a hozzávetőleges tudás? Miért fontos, hogy a kapcsolatokra és ne az egyes egyénekre koncentráljunk? Az adásban ezekről a kérdésekről beszélget Köves Alexandra Dr. Bükki Tamás Aila, író, fizikussal.
-
Hogyan javítsuk meg elromlott tárgyainkat, emberi kapcsolatainkat, és társadalmunkat? Erre keresi a választ Érdi Péter és Szvetelszky Zsuzsanna 2023-ban megjelent Repair című könyve. Jelenleg olyan eldobó társadalomban élünk, melyben minden újra cserélhető. Miért lenne fontosabb eldobás helyett a javítani?
Hogyan javítsuk meg elromlott tárgyainkat, emberi kapcsolatainkat, és társadalmunkat? Erre keresi a választ Érdi Péter és Szvetelszky Zsuzsanna 2023-ban megjelent Repair című könyve. Jelenleg olyan eldobó társadalomban élünk, melyben minden újra cserélhető. Miért lenne fontosabb eldobás helyett a javítani? Érdi Péterrel Gébert Judit beszélget.
Olyan társadalomban élünk, melyben minden eldobható és új dologra cserélhető. Hogyan alakulhatott ki ez a társadalom és mit tehetünk ellene? Érdi Péter és Szvetelszky Zsuzsanna Repair - Hogyan hozhatjuk rendbe az elromlott tárgyakat, kapcsolatainkat és társadalmunkat? (2023, Typotex Kiadó) könyvében erre keresi a választ. Érdi Péterrel, a Kalamazoo College professzorával és a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársával Gébert Judit beszélget, többek között az alábbiakról. Mit jelent egy olyan erőforrásmenedzsment, ahol elhasználás helyett törődünk erőforrásainkkal? Miért fontos a tárgyak megjavításának lehetősége? Volt-e valaha az emberiségnek „Aranykora”, ahová érdemes visszavágyni? Hogyan gondolkodjunk az „Aranykorról”? Miért mennek tönkre tárgyak, emberek, társadalmak? Milyen párhuzamok fedezhetőek fel ezek tönkremenetele között? Hogyan használhatjuk a rendszergondolkodást a kapitalizmus és a stabilitás megértéséhez? Mit jelent a reziliencia társadalmak esetén? Melyek a „Repair társadalom” jellemzői és végül mit jelent a Kintsugi hagyománya?
-
Fenntarthatatlan világunkban egyre több olyan rés van, ahol a piac vagy teljes kudarcot vall, vagy csak rendkívül szűk társadalmi rétegnek biztosít szolgáltatást, míg az állam egyre alkalmatlanabb, hogy ezeket a hiányokat áthidalja. Ezekben a résekben működnek a közösségi szervezetek. Időnként nagyon sikeresen. De hogyan?
A közösségi szervezetek azért jönnek létre, hogy valamilyen szükségletre tudjanak megfelelő megoldásokat nyújtani a közösségük autonómiáját, és a közösségben működők felhatalmazását szem előtt tartva. Köves Alexandra Veress Tamás ökológiai közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédével beszélget arról, hogy mivel foglalkoznak ezek a szervezetek, és mitől lesznek sikeresek.
Mi a közös egy venezuelai kórház üzemeltetőjében és egy magyar bérlői lakásszövetkezetben? Mindkettő közösségi szervezet. Elméleti szinten talán már sokan egyetértenek azzal, hogy nem lehet fenntartható világot építeni akkor, ha nem lépünk túl a haszonmaximalizáló logikán és nem haladjuk meg a mindent elsöprő profithajhászást. Vannak azonban olyanok, akik ezt a gyakorlatban is megpróbálják, és olyan szervezeteket hoznak létre vagy dolgoznak bennük, amelyek célja az emberi és nem emberi létezők jóllétének szolgálata, amely nem pénzben mérhető. Az adásunk vendége olyan közösségi szervezeteket vizsgált a világ minden tájáról, amelyek már bizonyították, hogy az autonómia, felhatalmazás, közösség, jóllét fogalmai köré is lehet gazdasági tevékenységeket ellátó szervezeteket sikeresen építeni. Mi hajtja előre ezeket a szervezeteket, ha nem a profit? Akarnak ezek a szervezetek növekedni? Egyáltalán mikor tartják magukat sikeresnek ezek a szervezetek? És mennyire lehet vajon felskálázni ezeket a modelleket össztársadalmi szinten? Az adásban ezekről a kérdésekről beszélget Köves Alexandra Veress Tamás ökológiai közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédével.
-
Magyarországon a hatalom érdekei összeegyeztethetetlennek tűnnek a valódi fenntarthatósággal, és így tudatos emberek kicsiny csoportjai időnként erejüket megfeszítve küzdenek a hatalom arroganciája ellen: néha reménytelenül, néha viszont egész sikeresen. A TASZ három éve segíti ezeket a fellépéseket. Mik a tapasztalatok?
A zöld aktivizmus helyzete Magyarországon kulcsfontosságú, hiszen a gazdasági és politikai érdekek mentén a környezeti szempontok, az emberi egészséget védő szempontok, és bármely más hosszú távon értelmezhető szempont háttérbe szorul. Milyen eszközei vannak az állampolgároknak? És milyen esélyei ezeknek a fellépéseknek? Ezekről beszélget Köves Alexandra Szabó Attila jogásszal, a Társaság a Szabadságjogokért zöld jogsegélyezési tevékenységének koordinátorával.
Már régóta beszélünk arról, hogy mennyire megy szembe a jelenlegi gazdasági logika és politikai érdek a fenntarthatósággal, és számos adásban jártuk már körül azt, hogy mit kellene tenni, hogyan kellene másként gondolkodni, és kinek milyen felelőssége van ebben. Azonban egészen addig, míg rendszerszintű változások nem történnek, és nem születnek meg azok a kollektív döntések, amelyek egy fenntartható és igazságos világ irányába mutatnak, egyének és kis csoportok küzdenek nap, mint nap az ellen, hogy további környezetpusztító beruházások szülessenek. 2020-ban a Társaság a Szabadságjogokért úgy döntött, hogy az ilyen aktivisták mellé áll, és támogatni fogja ezeket a kezdeményezéseket.
De miért és hogyan kezd el egy szabadságjogokat védő szervezet zöld ügyekkel foglalkozni? Egyáltalán milyen helyzetben van ma Magyarországon a zöld aktivizmus? Van bármi esélyük ma az ilyen fellépéseknek? Milyen eszközök állnak a rendelkezésére egy helyi polgárnak, ha fel akar lépni valamilyen zöld ügyben, például egy beruházás megakadályozásáért? (Ezekről egyébként részletesen lehet olvasni a https://tasz.hu/zold/eszkozok oldalon.) Miért fontos, hogy minél többen aktívak legyenek zöld ügyekben? És hogyan tudunk a leghatékonyabbak lenni? Magánszemélyként, egyesületként, civil szervezetként? És egyáltalán: Felülírhatja bárkinek a tulajdonhoz való joga egy másik ember egészséges környezethez való jogát?
Míg a helyzet egyáltalán nem rózsás, azért a beszélgetésből az is kiderül, hogy bármi ilyen fellépésnek van értelme, vannak sikerei és a tovagyűrűző hatása nem csak a környezet védelme, hanem a demokrácia fenntartása érdekében is felbecsülhetetlen.
-
Mi az oka a jelenlegi pénzrendszer fenntarthatatlanságának? Hogyan válik a jelenlegi hitelnyújtási, kamatszedési gyakorlat kizsákmányoló társadalmi intézménnyé? Milyen lépésekben tudjuk átalakítani a pénzgazdálkodásunkat?
Mi az oka a jelenlegi pénzrendszer fenntarthatatlanságának? Hogyan válik a jelenlegi hitelnyújtási, kamatszedési gyakorlat kizsákmányoló társadalmi intézménnyé? Milyen lépésekben tudjuk átalakítani a pénzgazdálkodásunkat? Charles Eisenstein: Megszentelt gazdaságtan – pénz, ajándék és közösség az átalakulás korában című könyvéről Köves Alexandra és Gébert Judit beszélget a Katalizátor Könyvkiadó és a Zöld Egyenlőség közös rendezvényén.
Charles Eisenstein: Megszentelt gazdaságtan – Pénz, ajándék és közösség az átalakulás korában" (2023, Katalizátor Könyvkiadó). című könyvben a Szerző azt a nézetet képviseli, hogy a jelenlegi pénzalapú gazdasági rendszerünk sérült és fenntarthatatlan, és új megközelítéseket kell találnunk, hogy a társadalmi-gazdasági struktúrákat egészségesebb és emberközpontúbb módon építsük fel.
A könyv központi tézise az, hogy a pénz csupán egy eszköz, de a jelenlegi rendszerben túlzott jelentőséget kapott, és elidegenítette az embereket egymástól és a természettől. Eisenstein azt állítja, hogy a pénz szerepét vissza kell állítani az eredeti funkciójához, és ki kell alakítanunk egy olyan gazdaságot, amely az együttműködésre, az ajándékozásra és a közösségi támogatásra épül.
A könyvben Eisenstein bemutatja az ajándék gazdaságának és a közösségi gazdaságnak az elméletét és gyakorlatát. Az ajándék gazdasága azt a gondolatot hordozza, hogy az értékek cseréje nem pusztán pénz által történik, hanem az emberek közötti kapcsolatokon, kölcsönösségen és önkéntességen alapul. Az ajándék adása és elfogadása erősíti a közösségeket és a személyes kapcsolatokat, és segít az embereknek értékesebb életet élni.
A könyvben Eisenstein kritikát fogalmaz meg a növekedés-orientált gazdasági paradigmával szemben, amely a végtelen erőforrások és a folyamatos gazdasági bővülés lehetőségét feltételezi. Eisenstein szerint a gazdasági rendszer átalakítása a közös felelősségünk, és hogy csak együttműködve és közösségben tudjuk létrehozni az emberközpontúbb és fenntarthatóbb társadalmat.
A Katalizátor Kiadó és a Zöld Egyenlőség 2023. június 21-én, a MagNet közösségi házban tartott közös rendezvényén Köves Alexandra és Gébert Judit beszélget a könyv fő mondanivalójáról, gyakorlati üzeneteiről. És a podcastból az is kiderül, miben nem értenek egyet a Zöld Egyenlőség szerkesztői.
-
Míg környezetvédők már évtizedek óta beszélnek az energetikai átállás szükségességéről, és olyan szavakról, mint az energiaszuverenitás, leginkább egy energiaválság kellett ahhoz, hogy ez szélesebb körben is átüsse az ingerküszöböt. Most viszont talán mindenki titkos álomházában ott szerepel a nagy rendszerektől független energiaellátás. De mennyire lehet ez független? És kinek éri meg részt venni egy energiaközösségben? Az elmúlt egy év leggyakoribb közéleti témája egészen biztosan az energiaellátás volt. Környezeti és ellátásbiztonsági szempontból is az energiaforrások minél sokszínűbb és minél fenntarthatóbb skálájára lenne szükség ahhoz, hogy legalább nagyobb régiók szintjén biztosíthassuk nem csak a klímasemlegességet, de az energiaszuverenitást is. A Magyar Természetvédők Szövetsége tíz éve futtatja a Közösségi Energia alprogramját, melynek célja, hogy a hazai tervek, szabályozás és támogatási rendszer megfelelően segítse itthon minél több közösségi megújulóenergia kezdeményezés létrejöttét: amikor (helyi) közösségek vagy önkormányzatok közösen beruháznak napelembe és/vagy más megújuló energiába és abból fedezik energia-szükségletüket, sőt a felesleget eladják vagy tárolják, a hasznot pedig a közösségük javára fordítják. Milyen hatása lehet ennek a fenntarthatósági átmenetre? Kinek érdemes beszállni egy ilyen projektbe? Az energiaközösségek környezetre, társadalomra és egyénre vonatkozó hatásairól beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Szalkai-Lőrincz Ágnessel, a Magyar Természetvédők Szövetsége közösségi energia szakmai munkatársával.
-
Azt, hogy környezetünk esztétikája jelentős hatással van jóllétünkre, senki sem vitatja. Azonban az, hogy ennek a fenntarthatósági átmenetben milyen szerepe lehet, már nem egyértelmű. Egyrészt a szépség élvezete arra sarkallhat bennünket, hogy megvédjük környezetünket, másrészt azonban a fenntarthatatlan fogyasztói társadalom is a szépség iránti áhítatunkra épít.
Szépnek látjuk az érintetlen környezetet, de az érintetlen környezetben az ember által alkotott építményt is. Élvezzük a szépet, de mivel mindenki a szépet akarja élvezni, akik megtehetik, kisajátítják maguknak. Vagy annyira sokan zarándokolunk el a széphez, hogy már nem lesz szép. A széteső, öregedő szép dolgokat időnként értékeljük, időnként azonban újabbra cseréljük, mert már esztétikai látványnak nem elég jó számunkra. A szépre önkéntelenül is vigyázunk, de amint a szépsége sérül, már nem fordítunk rá kellő figyelmet. Mindez azt jelenti, hogy a széphez fűződő viszonyunk legalábbis ellentmondásos a fenntarthatóság tekintetében. Ebben az adásban Köves Alexandra beszélget Dull Andrea környezetpszichológussal, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanárával a szépség és fenntarthatóság összefüggéseiről.
John de Graaf, amerikai dokumentumfilm-rendező, híres környezetvédő aktivista beszélgetéseiben és írásaiban sokszor emlegeti, hogy hogy a fenntarthatósági átmenetben a szépség (beauty) talán a legfontosabb hívószó lehetne. Abból indul ki, hogy az emberek alaphelyzetből élvezik a szépet maguk körül, és valójában szépnek leginkább azt tekintik, ami közel áll az érintetlen természethez. Így, ha a fenntarthatósági átmenetet a szépség megőrzése, helyreállítása, létrehozása köré építenénk, akkor – ahogy ő fogalmaz – meg tudnánk menteni a világot. Míg ez a keretezés kifejezetten jól hangzik, a szépség iránti igényünk ugyanakkor számos fogyasztással kapcsolatos fenntarthatatlanságot is mozgat. Így nehéz eldönteni, hogy az emberek esztétikához fűződő viszonya vajon hogyan hat a fenntarthatóságra. Mi van az ember által alkotott szépséggel, amit olyan helyekre is építünk, amik önmagukban is gyönyörűek? És azzal, hogy lecserélünk dolgokat, mert azok már nem szépek? Egyáltalán mi miatt látunk szépnek valamit? És a szépséget megélhetjük a virtuális világban is? Hogyan látja mindezt egy környezetpszichológus?
-
A tétlenség sárkányainak hívják azokat a pszichológiai jelenségeket, amelyek az emberek tettrekészségét megbénítják a klímakatasztrófára adott reakcióikban. Míg úgy tűnhet, hogy a bénultság valóban megakadályozza azt, hogy radikális változások legyenek, vannak olyan tényezők is az emberi pszichében, amik épp az aktivitást serkenthetik. Magyar kutatók ezeket a cselekvés méhecskéinek nevezték. Mik vajon ezek a méhecskék?Korlátozott racionalitás, hitrendszerek, önmagunk összehasonlítása másokkal, elsüllyedt költségek, kételkedés, észlelt kockázat, korlátozott viselkedés, érzelmek, és a felelősség elhárítása. Ezek azok a pszichológiai jelenségeket magukban foglaló nagyobb kategóriák, amelyeken belül a tétlenség sárkányai élnek az amerikai pszichológus, Robert Gifford szerint. Az ELTE PPK kutatói szerint azonban a sárkányok mellett méhecskék is léteznek: ilyenek a cselekvéshez kapcsolódó nyereség, a társas motiváció, a külső motivációt jelentő extrinzik, és a személyből eredő, azaz intrinzik motiváló tényezők. A fenntarthatóságra adott válaszainkban így sárkányok harcolnak méhecskékkel. Mivel azonban a sárkányokról sokkal többet tudunk és beszélünk, hiszen egyértelműbb életjeleket adnak, ideje pozitív oldalról is megvizsgálni a témát, és lelkesíteni minden olyan hallgatót, akik a cselekvés mellett tennék le a voksot. Ebben az adásban Köves Alexandra Buvár Ágnessel és Ágoston-Kostyál Csillával, az ELTE adjunktusaival beszélget.
-
Egyre többször halljuk, hogy az ökológiai válság radikális változásokat fog hozni a természeti és társadalmi rendszerekben. Milyen válaszlehetőségeink vannak erre a kihívásra? Melyek a különböző válaszlehetőségek problémái? Zlinszky Jánossal Gébert Judit beszélget.
Az elmúlt időszakban megerősödtek azok a vélemények, mozgalmak, melyek az ökológiai válság okainak enyhítése helyett a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásra fókuszálnak. Ilyen a mélyalkalmazkodás is. Ezek a vélemények általában egy nagyon sötét és vészterhes jövőképből indulnak ki, amelyben az alkalmazkodási verseny óriási. Ezekről a mozgalmakról beszélget Zlinszky János Gébert Judittal.
Az elmúlt időszakban megerősödtek azok a vélemények, mozgalmak, melyek az ökológiai válság okainak enyhítése helyett a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásra fókuszálnak. Ilyen a mélyalkalmazkodás is. Ezek a vélemények általában egy nagyon sötét és vészterhes jövőképből indulnak ki, amelyben az alkalmazkodási verseny óriási. Ezekről a mozgalmakról, többek között a mélyalkalmazkodásról beszélget Zlinszky János, biológus, környezetpolitikai szakértő, az Egyensúly Intézet és Ludovika Collegium Tanácsadó testületi tagja Gébert Judittal. Mennyire tudományosan megalapozott egy ilyen sötét jövőkép? Mekkora a kontrollunk a jövő alakulása felett? Mi az alkalmazkodásra fókuszáló mozgalmaknak a jellemzője? Milyen pszichológiai igényünket elégítik ki? Milyen a mélyalkalmazkodás közösségről alkotott elképzelése? Hogyan képzelhetjük el ezt másképp? Milyen hatása lenne a társadalomra, ha hirtelen mindenki elkezdene a mélyalkalmazkodás szellemében cselekedni? Milyen szempontok maradnak ki egy alkalmazkodásra fókuszáló cselekvési tervből? Milyen az alkalmazkodás és a piac viszonya? Mi az állam szerepe az ökológiai válságban?
- Laat meer zien
